A vitorlázás Mount Everestjének is nevezett megmérettetésen való induláshoz minden eddiginél szigorúbb feltételeket szabtak meg a szervezők. A nagy érdeklődés miatt 40 főben határozták meg az indulói létszámot és a kijelölt versenyeken kell összegyűjteni a részvételhez szükséges mérföldeket.

Weöres Szabolcs eredményes éven van túl, 2023-ban véghez vitte, amit eltervezett: négy viadalt is sikerrel teljesített. A New Europe névre keresztelt hajó átépítése után júliusban Fa Nándorral vett részt az 50. Rolex Fastnet Race-n (348 tengeri mérföldet írhatott jóvá), szeptemberben Irina Grachecvával indult a Défi Azimuton (294 mérföld), novemberben szintén vele a Transat Jacques Vabre-n (1880 mérföld), majd szólóban a Retour a la Base elnevezésű újabb transzatlanti menettel zárta az esztendőt (3500 mérföld). Ezeken a megmérettetéseken összesen több mint 777 órát, azaz több mint egy hónapot töltött vízen versenyzéssel!

Ehhez hozzájön még a sok tesztvitorlázás, illetve a több mint 25 ezer kilométer utazás Magyarország és a különböző tengeri kikötők között. A hajót ugyanis folyamatosan fejleszteni kell, kijavítani a kisebb-nagyobb hibákat, tesztvitorlázáson ellenőrizni, mi hogyan működik a versenyek között felkészülési időszakokban.

Weöres Szabolcs összességében 10 204 mérföldet szerzett eddig a Vendée Globe szempontjából, ezzel a 34. helyen áll a kvalifikációs listán. A magyar hajós tavaly előtt szintén négy versenyen gyűjtötte a mérföldeket, ezek közül a legnagyobb a Route du Rhum (A rum útja) volt 3550 mérfölddel; Weöres Szabolcs első magyarként teljesítette a világ egyik legnépszerűbb óceáni viadalát.

Jövőre a Vendée Globe előtt még két viadal szerepel Weöres Szabolcs versenynaptárában: a május végén rajtoló New York Vendée-Les Sables d’Olonne szóló transzatlanti megmérettetés, a Vendée Globe utolsó kvalifikációs lehetősége, majd a Défi Azimut szeptemberben.

 

Weöres Szabolcs Fa Nándor nyomdokaiba lépve második magyarként indulhat a vitorlázás Everestjének is nevezett Vendée Globe-on, a világ legnehezebbnek számító sportversenyén, amelyen a résztvevőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a Földet. Terve megvalósításában a MOL -Új Európa Alapítvány, a Szerencsejáték Zrt., az MVM, a GreenGo és az MBH Bank is segíti.

A tizedik Vendée Globe 2024. november 10-én rajtol Les Sables d’Olonne-ból.

 

 

Fotók:

MVM, Kerekes Zsombor

Első kép: Dr. Katona Kolos, Weöres Szabolcs, Dr. Bozóky Anita, Fluck Benedek