„Büszkék vagyunk az egész csapatra, mindenki nagyon odatette magát, s bár a végére kicsit elfáradtak a versenyzők, mindenki a maximumot hozta ki magából” – összegezte a magyar vitorlázók teljesítményét a 420-as osztály vasárnap véget ért portugáliai Európa-bajnokságán Gyapjas Balázs, a csapat egyik edzője. A rendkívül változatos – néha szinte ismeretlen – körülmények között futott Eb-n a résztvevő kilenc magyar csapat harmada, azaz három hajó az arany-, további 4 az ezüst, kettő pedig a bronz csoportban teljesített a döntő futamokat.
A verseny utolsó előtti napján, szombaton gyengébb szélben, de nagy hullámok közepette versenyeztek, a mezőnyök nagyon szorosak voltak, a sebesség kevéssé számított, „az igazán jó eredményhez túl sok volt a kisebb-nagyobb hiba a magyarok vitorlázásában.” Vasárnapra visszajött az erős szél, ahogy az előrejlezés is mutatta. Az utolsó futamban a Kovács Bendegúz-Kovács Boldizsár kettős a 6. helyen futott célba, de a megelőző mentben korai rajtosok voltak. „Kicsit keserédes az ikrek 15. helye, mert ma mentek egy nagyon jó futamot, s ha nincs a korai rajt, akkor a 8. helyet érték volna el” – kommentált Gyapjas Balázs.
Szinte minden magyar egységnek voltak nagyon jó, 10-en belüli futameredményei, ami ebben a rendkívül szoros és erős mezőnyben kitűnő teljesítmény. Az összetett eredmények alapján az U17-es kategória bizonyult a magyarok „sikerszámának”, hiszen inden itt induló csapat az aranycsoportba jutott és a Kovács-ikrek révén számszakilag is itt érték el a legjobb eredményt (15.)
„Ez egy jó Eb volt, jó látni, ahogy az egész mezőny - s benne a magyarok is – évről évre milyen sokat fejlődik és milyen magas színvonalon vitorláznak a versenyzők. Nem is tudom, van-e még hajóosztály, ahol ilyen sok nemzet ennyire sok versenyzője vitorlázik ilyen magas színvonalon.”
A magyar egységek eredményei az Eb végén:
Open (128 induló)
74. Csőregh Mihály-Chloé Strube (ezüst csoport, a vegyes csapatok között 17.)
76. Farkas Júlia-Csermák Dorottya (ezüst csoport, a lányok között 20.)
77. Érdi Félix-Litkey Trisztán (ezüst csoport)
83. Ay Luca-Ay Blanka (ezüst csoport, a lányok között 21.)
107. Heizer Marcell-Dóczi Bendegúz (bronz csoport)
122. Bakonyi Zsombor-Horváth Levente (bronz csoport)
U17 (77 induló)
15. Kovács Bendegúz-Kovács Boldizsár (arany csoport)
31. Zsidai Anasztázia-Csermák Eszter (arany csoport, a lányok között 10.)
38. Juhász Botond-Nedbál Dominik (arany csoport)
A részletes eredményeket itt lehet nézni.