Lemondom az előre egyeztetett találkozóimat, próbálom magam felpörgetni nem sok sikerrel. Megnézek néhány archív filmet, ezzel a felkészülés pipa. Egyeztetek a csapattal, hátha össze tudunk hozni egy pár közös edzést, de sajnos nem érnek rá. Abban maradunk, hogy ha a verseny előtti nap átvitorlázunk Révfülöpre, ez pont elég arra, hogy megjegyezzem a csapattagok neveit. Kicsit aggódtam, féltem, hogy ennek a kis csapatnak nem kormányosra, hanem charterkapitányra volt szüksége.
Csalódni kellemesen is lehet. A hajó a BYC belső kikötőjében előkészítve, ledaruzva várta az indulást. Felszerelése, vitorlázata a legkényesebb ízlést is kielégíti. Jenő a tulajdonos egyáltalán nem kezdő. Komoly jollés és one design nagyhajós tapasztalattal rendelkezik. A kormányosi pozíciót azért engedte át, mert nem talált megfelelő shottost, és úgy ítélte meg, hogy egy rosszul trimmelt vitorlázatot a legjobb kormányos sem képes ellensúlyozni. Párja Petra igazi hajóstárs. A zongora virtuóza. Ők ketten összeszokott egységet képeznek. Csak ámultam, milyen kevés utasítást kellett hogy kapjon, talán gondolat olvasásból is érezhette a feladatát. Az árbocnál Botond helyezkedett el. Nem először húzhatott bőszelest, mert alig volt elakadás. A fordeck az egyik legkritikusabb pozició. Ezt a feladatot Zoli kapta, aki még egy korábbi nyílt napon ismerkedett a hajóval, a J24 osztállyal. Volt gyakorlottabb jelentkező, de Jenő tartva magát ígéretéhez, fenntartotta számára a helyet. Úgy nézett ki tehát, hogy van egy 3 fős összeszokott csapat, amelyik kiegészült két újonccal, Zolival a jól motivált de gyakorlatlan fordeckessel és velem.
Rendesen fütyült a szél a kikötőben, amikor ellöktük a partot. A terv az volt, hogy lehátszelezünk a csőig, közben néhány halzolással összehangoljuk a csapatmunkát. A 25+ csomós alapszél változtatott a koncepción. A perdülések elmaradtak, így jelentős anyagi kár, és megtépázott önbizalom nélkül jutottunk át a Nyugati medencébe. Előre csak a fockot húztuk fel, így is rendesen spriccelt, amíg Révfülöp alá nem értünk. Az elgémberedett csapatot kicsit átmozgattam, és kikötés helyett lehátszeleztünk a Déli partra. Megszámlálhatatlanul sokat halzoltunk, de mire leértünk, szinte hibátlan manőverekre voltunk képesek. „Megy a hajó, irány Észak, vidámak a tengerészak” mormoltam magamban, miközben fordulóról fordulóra csiszolgattuk a technikánkat. Közkívánatra a révfülöpi kikötő előtt génuára szereltünk és újra ledöngettünk. Szegény Zoli - aki ilyet még soha nem csinált – már alig állt a decken az újabb halzolások, a ki-be akasztások tömeges gyakorlásának következtében. Mire ismét elértük a kikötőt, megtanultuk hogyan érdemes génuával fordulni, megtapasztaltuk, hogy a legénységnek könnyebb lábbal előre átcsusszanni, sőt a fock sínen is megtaláltuk az ideális behúzó pontot. Másnap a versenyen még kitartott a lendület, egy parádés 5. hellyel mutatkoztunk be. A folytatás nem volt ennyire látványos, bár volt még tízen belüli helyünk, de végül a 12. helyen zártuk a Bajnokságot.
Gyönyörű verseny volt! A mezőny elképesztően erős, a legjobbak megállják a helyüket a nagy nemzetközi versenyek élmezőnyében is. Nincsenek lemaradók. A sorrendet egy-egy gyengébb manőver, egy kihagyott szélforduló határozza meg. A győztes mögött a teljes mezőny néhány perc alatt befut. A rajtok tiszták, óvás nem volt, pedig látványos tutajok érkeztek a kapu bójáihoz.
A Bajnokságot a J24 együtt rendezte az új feltörekvő J70 osztállyal. A két one design osztály szellemisége közel azonos. A tradicionális, bigottan one design szemléletet követő J24 lényegesen olcsóbb, de a spinnaker és a váltható orrvitorla használat miatt komplikált, kezelhetősége lényegesen több humán erőforrást köt le. A könnyebben szállítható, gyors de drága gennakeres 70-es, modern, letisztult formavilágával egyre népszerűbb, de nem hiszem, hogy kiszorítaná az öreg klasszikust.
Már említettem, hogy több mint tíz éve nem J-ztem, mégis csupa ismerős vett körül. Hihetetlen, de a mezőny legalább fele régi kipróbált harcos, az újak, a fiatalok egy másik generáció, de ugyanúgy csillog a szemük, ugyanolyan elkötelezettnek tűnnek, mint a régi kemény mag. Ha a hetveneseket nézem, ott is feltűnnek a régi J24-es arcok.
De a legérdekesebb felfedezésem, hogy a J24-ben ülők közel negyede Kalóz osztályban is aktívan versenyez! Ez meg miért van? A ráérős kalózosok mit keresnek itt? Miért nem valamelyik előnyszámos osztályban múlatják drága idejüket?
Kár, hogy nem vagyok társadalomtudós, mert akkor hitelesebbnek tűnne az az állításom, hogy aki valaha one design osztályban versenyzett, az nem leli örömét az olyan vetélkedésben, ahol almák a körtékkel csapnak össze, ahol a felkészültség hiányosságait akár a buksza vastagsága is kiegyenlítheti. Ott ahol szigorú ellenőrök vizslatják, hogy minden előírt tartozék a hajón rögzített helyén van, ahol büntetőpont jár a láb alatt guruló megnyitott vizes palackért is, ha az nincs a kijelölt helyén, ott ez természetes. A J-sek, és általában minden szigorúan szabályozott OD osztály versenyzői büszkék arra, hogy eredményességükben kizárólag a csapat felkészültsége számít és nem a technikai ügyeskedés.
Az osztály jövője azon is múlik, hogy a one design szemléletet mennyire tudják megőrizni, képesek-e ezt a szellemiséget követendő példaként bemutatni, terjeszteni. Nem véletlen tartanak nyílt napokat, ahol bárki számára biztosítják a lehetőséget, hogy megismerkedhessenek ezzel az izgalmas vegytiszta versenyfeltételeket kínáló osztállyal.
Szomorú jelenség a nagyhajós osztályok megszűnése. Pedig a versenyzési kedv gyakran csak amiatt hagy alább, hogy egy-egy osztály élmezőnyét kisajátítja néhány olyan hajó, ahol a fölény a drága technikai fejlesztések eredménye. Ilyenkor az aktív maradék a YS osztályok valamelyikébe kerül, ahol aztán végkép esélytelen reális eredményeket elvárni. A dinamikus előnyszámítás - valljuk be - nem hozta a kívánt eredményt, így az előnyszámos versengés nem több mint amatőr vitorlázók társasági eseménye. Ha bárkit megbántanék sommás értékítéletemmel, az nézzen végig egy Kékszalag díjkiosztót. Hasonlítsuk össze a dobogón álló előnyszámosokat és egy OD verseny helyezettjeit csupán fizikai állapotukat szemlélve. Ugye?
Ha sikerült felkorbácsolnom egy yardstickes versenyző lappangó bűntudatát, ha vágyat tudtam ébreszteni egy olyan megmérettetésre, ahol a felszerelés alig befolyásolja az elért eredményt, akkor a J24 osztály nyitva áll egy jó kis tesztvitorlázásra. Vannak bérelhető hajók is, de egy komplett rendszámos utánfutón szállítható versenyképes J24-es is lényegesen olcsóbb, mint egy nagyobb bútorszállítónak csak a vitorlázata.
Keressétek Eriket! Olyan nincs, hogy ne találna helyet, vagy hajót, ha valaki szeretne egy jót jézni. erik@hercsel.hu
