Litkey Sámson (14) és Litkey Trisztán (13) U17 világbajnokok lettek az olimpiai Nacra 17 katamarán nevelő hajóosztályában Plymouthban. Abszolútban a 11. helyen végeztek, ami az 58 hajós világmezőnyben kiemelkedő teljesítmény. És ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy Litkey Sámson leánytestvérével, Dardenne Naiával részt vett a vegyes olimpiai Nacra 17 ifjúsági világbajnokságán a hollandiai Medemblikben, és a két verseny közt mindössze másfél nap volt utazásra, felmérésre, áthangolódásra – akkor nem túlzás azt mondani, hogy mindez különleges teljesítmény. Vajon mi van a siker mögött? A fiatalok edzője, édesapjuk, Litkey Árpád, a balatonakali Pöff SE vezetője, volt szövetségi kapitány, sokszoros magyar bajnok, maga is végigcsinált egy olimpiai felkészülést az akkori olimpiai katamarán osztályban, Tornadoban. Nem túlzok, álmosan vette fel délelőtt fél tíz után a telefont.

„Most értünk haza, reggel nyolc után. De rendben, beszélgessünk most!”

Nézve ezt a sorozatot, ezek a tizenéves srácok mindent bírnak? Hihetetlen kondijuk lehet.

„Igen. Állandóan, minden nap vízen vannak. Télen Olaszországban vagyunk, ott is járnak iskolába, a nyarakat itthon töltjük.”

Más úton haladsz, mint az átlag. Hogy jön ki egy 13-14 éves párosból egy világbajnoki cím, ráadásul az idősebbek, a 17 évesek között?

„Megérkeztünk Plymouthba, reggel nyolcra beszéltük meg a felmérést, és délben már rajt volt. Nem az volt, hogy felkészültünk erre a versenyre, hogy ez a célverseny. Hanem az jött ki, hogy ők ennyit tudnak minden nap, egész évben. Ha erre a világbajnokságra külön felkészültek volna, még ennél is jobban tudtak volna menni. Formaidőzítés tehát itt egyáltalán nem volt, sőt még fáradtabbak is voltak a szokottnál. Tehát amit most csináltak, az az átlag.”

Elég jó átlagos teljesítmény egy vb arany… Azt mondtad, minden nap vitorláznak. Mióta? Mikor kezdett a Sámson meg a Trisztán?

„Öt és négy évesek voltak, és mindenféle hajóban vitorláztak, ugyanúgy, mint a többi gyerek a klubban. Össze-vissza.”

Ez a te egyik elved, hogy ne egy bizonyos hajóosztályban, például Optimistben kezdjenek?

„Minél több fajta hajóban, és mindig kiválasztják, hogy melyikben és kikkel szeretnének aznap vitorlázni. Ez olyan, mint egy játszótér. Van egy csomó fajta játék, lemegy a gyerek, és nem mindig ugyanazzal a hintával fog hintázni. Néha ehhez van kedve, néha ahhoz. Itt a hajóban elfoglalt pozíció és a hajó maga is folyton változik.”

És hogyan kötöttek ki a saját gyermekeid végül a katamaránnál?

„A legtöbb hajónk a klubban katamarán, és a legtöbb fajta hajónk is katamarán. És ez tetszik nekik. Ezt választották. De nem kötelező nekik mindennap katamaránozni. Most például nagyon rá vannak kattanva a wingfoilra. Ha nem lehet vitorlázni, Olaszországban, akkor például hullámszörföznek. Anzioban a klubban van egy hölgy, akinek van több ilyen deszkája, tőle szokták kölcsönkérni. Ezt is ők maguk találták ki.”

Mindennap vízre mennek. Fel se merült náluk a kiégés? Sose mondták, hogy Apa, elegünk van egy időre ebből? Sok edző szembesül azzal, hogy a gyerek, akibe rengeteg munkát fektettek, egyszer csak eltűnik, megunta az egészet...

„Nálunk az edzés sem olyan, mint máshol. Nem vezetem folyamatosan az edzést, hanem vitorláznak, játszanak. Persze ha kérdésük van, megbeszéljük.”

Gondolom a Nacra 17 a cél, az olimpiai hajóosztály. Ahol lehet, hogy ez a módszer már kevés. Az már nem játszótér. Lehet ezzel a koncepcióval olimpiai felkészülést csinálni?

„A Nacra 17-et is ők akarták. A nagyobb hajót, a nagy és erős mezőnyt. Eszembe nem jutott volna végigcsinálni ezt a túrát a két egymást követő világbajnoksággal, ha nem ők erőltetik. Ez nagyon kemény terhelés volt nekik, amit nem sok gyerek bír ki.”

A Litkey család sok tagja ott volt, ott van a magyar vitorlássportban. Apád, nagybátyád, az ő gyerekeik, unokáik, mintha valami ösztönös érzékkel rendelkezne ez a família. Te magad sok hajóosztályban voltál sikeres, egyszer elindultál sztárban, és nagyon jól mentél. Megkérdeztük, mi a titkod? Azt mondtad, beszélgetni kell a széllel. Te hogyan tanítottad meg a gyermekeidet, hogy miképpen beszélgessenek a széllel?

„Még nem tartanak ott, hogy beszélgessenek a széllel. Még csak élvezzék a vitorlázást. Mindent a saját idejében tanítok nekik. Mikor eljutnak oda, hogy van értelme azt a bizonyos dolgot megtanítani, elmondani.”

Mondj egy példát!

„Most például a világbajnokságon beszéltünk arról, hogy hogyan kell a mezőny elejében vitorlázni. Volt kérdésük, és tudták azt, hogy miről beszélünk. Például, hogy mikor támadhatják az előttük lévőt. Volt olyan futam, hogy másodikok voltak és a végén tizenkettedikek lettek, mert túl közel voltak az üldözők. Ilyenkor a mögöttük lévő csapatot kell tartani. Ha viszont az élmezőnytől le vannak maradva a követők, akkor lehet az a megoldás, volt is rá sikeres példa ezen a világbajnokságon, hogy a közvetlenül előttük lévőket érdemes megtámadni. Így történt, meg is nyerték azt a futamot. Ennek a beszélgetésnek akkor és ott volt az ideje. Így, a friss tapasztalattal együtt, megmaradt a lényeg. Egy futam után maximum egy vagy két dolgot lehet szerintem csak így megmagyarázni, kielemezni. Elfelejtik a többit, elvész. Nem szoktam előadásokat tartani nekik, videó elemzést meg pláne nem.

Múltkor Anzioban egy 420-as srác megkérdezte, hogy mitől volt a mai edzés hatékony. Mondtam, az edzés mindig hatékony, de nem lehet összesűríteni. Nem olyan, mint a mobiltelefon, ahol mindent megkapsz azonnal és egyben. Nem az az edzés lényege, hogy fél óra alatt megkapd, amit három óra alatt lehet csak. Ha kimegyünk vízre, én el szoktam őket engedni. És figyelem, ahogy önmaguk javítják a hibáikat. Mert van idejük arra, hogy átállítsák a hajót, hogy megérezzék, megtalálják a sebességét. Hogy gyorsabbak legyenek, mint a másik. Nem állítom meg őket, találja meg ő azt az érzést, hogy mitől lett gyorsabb, mit állított át.

Attól hatékony az edzés, hogy ha meghagyod rá az időt.

Az általam tartott edzések nem arról szólnak, hogy folyamatosan tanítok nekik valamit, mert én okosabb vagyok, mint ők. Ehelyett csak segítek nekik, hogy maguktól rájöjjenek dolgokra, és ezek így sokkal jobban megmaradnak. Látom, hallom másoktól, hogy a szülők elégedetlenek az utánpótlás edzővel, ha az például nem tart másfél órás videó elemzést, azt mondják, hogy akkor az nem dolgozik meg a pénzéért. Nem tartom jónak, ha egy edző ilyenkor arról beszél, nézve a videót, hogy ezt csináltad rosszul, azt nem így kellett volna, gyakorlatilag beleégeti a hibát a gyerekbe. Én szerencsés helyzetben vagyok, szülő is vagyok, klubvezető is vagyok, magammal kell elszámolnom. Nem látványmunka van, hanem hatékony edzés. Az eredmények pedig magukért beszélnek.”

Epilógus.

Jó egy órán át beszélgettünk, ahogy letettem a telefont, alig néhány perc telt el, újra megcsörrent a készülék. Litkey Árpi volt az, kicsit még mindig álmosan.

„Jöttek a srácok, hogy menjünk le a klubba, ki akarnak menni vitorlázni. Elhiszed, hogy a reggeli hazaérkezés után néhány órával nem én küldöm vízre őket?”