Idén már két rangos nemzetközi versenyen is megjelentek az ifjú magyar titánok. A cádizi aranycsoportos bravúr után - melyről korábbi lapszámunkban már beszámoltunk - az olaszországi, kimondhatatlan nevű Civitavecchiában április 5-10. között megrendezett világkupán vadásztak a kvótára fiatal szörföseink.

A versenyen összesítésben Nikl Andris végzett a legjobb helyen a fiatalok közül, a 29. pozíció a nemzetek rangsorában a 11. helyet jelentette. A Szingapúri Ifjúsági Olimpiára 20 nemzet juthat ki, mi eddig a VB-n, az EB-n és a világkupán is benne voltunk az első 20-ban. A kvalifikáció sajátossága, hogy kontinensenként kvalifikál, ezért az európai országok hátrányba kerültek a kvótaszerzést illetően.

A fiatal csapatról, a versenyen történtekről Utassy Lorándtól, a csapat edzőjétől a következőket tudtuk meg:

„Nikl Andris szerencsére a verseny végére kihozta magából a jelenlegi maximumot, és az utolsó futamban a kiváló 13. helyen zárt. Ebben a futamban sikerült mindenre odafigyelnie, koncentráltan tudta tartani a helyét a két kör alatt. Fizikálisan nincs még jó formában, nagyon sokat kell fejlődnie a legjobbakhoz képest. Krizsa Ferkó lett a második magyar, ő igazából gyakorolni jött ki, ez volt élete második versenye (!), először ment a 7.8-as vitorlával, amit a verseny előtt kapott meg. Kis szélben, negyedszélben rendkívül gyors volt és meglepetésre több embert is maga mögé szorított, azonban amikor 12 csomó fölé emelkedett a szél erőssége, akkor a pályát már nem tudta teljesíteni, de így is 43. lett. Simor Krisztián erőben csapatunk legjobbja, fizikálisan topformába került, de sajnos izomtömeg-növekedése hatására a 70 kg körüli súly lehetetlenné tette, hogy a kis szélben értékelhető helyen végezzen (45. pozíció). Pumpálhatott bármilyen erővel, technikával, a hajó egyszerűen nem haladt. Amikor befújt a szél, akkor persze jobban ment, de ezen a versenyen a kis és közepes szél volt a jellemző. Az eredménnyel nem vagyok maximálisan elégedett, ugyanakkor örülök, hogy apró jelekből arra lehet következtetni, hogy a fejlődés megvan, ezért érdemes folytatni a küzdelmeket."

Matto