ugyvedkupaLitkey Farkas a Csók és Társa Ügyvédi Iroda II. csapatát vezényelte a Lisa kormányánál. Holovits György a Gergely és Társai Ügyvédi Iroda 70-es cirkálóját kormányozta. Czégai Péter a Balaton zászlóshajóján, a Nemerén vitorlázó Horváth és Társa DLA Piper Ügyvédi Iroda csapatát erősítette. Szöuli olimpikonunk, Székely Antal szokás szerint a J24-essel versenyzett a Bodnár Ügyvédi Iroda hajóján. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda Pauger 9.25-ös hajóján, a Kacoron Gosztonyi András erősítette az ügyvédcsapatot. Hajszálon múlott a hatodik olimpikon vitorlázó részvétele, hiszen az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a Capellát mégsem Pomutz Tamás kormányozza. A győzelemre esélyes egységek sora ezzel még nem ért véget, hiszen versenybe szállt a Sponsor Wanted, a Kékszalag-trónkövetelő Király Zsolttal a kormányánál. A hazai favorit az idén Lellére került Anna nevű 70-es cirkáló volt, akik Komlódi Ügyvédi Irodaként neveztek a versenyre. A harmadik 70-es, a Capella kormányánál végül is Vöneky Ákos vezényelte az OTP-s csapattagokkal kiegészült, Ecsedi és Ács Ügyvédi Iroda színeiben részt vevő egységet.

Sokáig úgy tűnt, hogy címvédés lesz, hiszen a tavalyi győztes Sponsor Wanted még az utolsó pályajelnél, Szemesnél is vezetett, ahol viszont a trapézról lepottyanó néhány fiskális megpecsételte sorsát a győzelemhez vezető úton. Az ügyvéd urak összegyűjtéséhez nem volt elegendő előny, így Litkey Farkas a Lisával az utolsó pályaszakaszon átvette a vezetést. Talán az is közrejátszott, hogy Litkeyék a rajt előtt gyakorolták a vízből mentést, mivel ők még akkor elhagyták a maguk ügyvédjét.

Abszolút harmadikként a Krajcár futott be, melyet idén is a vitorlázás egyik doyenje, Holovits György kormányzott. A Nemere II-nek ebben az esztendőben meg kellett elégednie az abszolút negyedik helyezéssel. Nagyon hiányzott a mezőnyből az eddigi Ügyvéd Kupák legeredményesebb hajója, a Sirocco, amely idén sajnos nem nevezett a versenyre. A regatta legnagyobb hajóját a Marján Ügyvédi Iroda produkálta a Balatonon ritkaságszámba menő Jeanneau 49 DS csatasorba állításával.
Több ügyvédi iroda indított két hajót a regattán, a Csók és Társa Ügyvédi Iroda hajóválasztásai kitűnően sikerültek, hiszen az abszolút első és második helyezés önmagáért beszél. Nem panaszkodhatott a Zamecsnik, Pósfai és Társai Ügyvédi Iroda sem, az ő hajóik két osztályban is elhozták az ezüstérmeket. A Turi Ügyvédi Iroda hajói már nem voltak ilyen szerencsések - egyik egységük, az Aladin elnyerte a legtöbb időt vízen tartózkodónak járó trófeát.

Szombaton Yardstick I-ben az X-35-ösök domináltak, az ezzel a típussal versenyzők álltak a dobogó tetején és a bronzérmes helyen is. A kategóriában első lett a Hódy és Társa Ügyvédi Iroda a Westporttal, ezüstöt szerzett a Zamecsnik, Pósfai és Társai Ügyvédi Iroda II egy Bavaria 43-assal, míg a bronzérem a dr. Gajda Zoltán ügyvéd színeiben versenyző Lábad-X csapathoz került. Yardstick II-ben a Kiss Attila Ügyvédi Iroda végzett az élen, megelőzve a másik Zamecsnik-hajót és a Bodnár Ügyvédi Iroda J24-esét. Yardstick III-ban a Viktóriával versenyző Halmos és Szigetvári Ügyvédi Iroda nyert, második a fonyódi Pápuval rajthoz álló dr. Nagy Róbert ügyvéd, pécsi kamarai titkár csapata lett. Harmadikként a Zalaegerszegi 3. számú Ügyvédi Iroda futott be a Rapa-Iti fedélzetén. A legeredményesebb női kormányos Ulla Rein lett, míg a legeredményesebb női csapat a dr. Illés Blanka ügyvéd neve alatt a Glórián versenyző hölgykoszorú volt. A fődíjakért folyó Optimist-versenyt Ribacz Péter nyerte a Halmos és Szigetvári Ügyvédi Iroda csapatának, második dr. Hódy Gábor lett, míg a bronz Sáfián Lászlónak jutott.
Vasárnap a pályaversenyek első futama egy órával a meghirdetett időpont előtt, 10 órakor startolt, és így a leálló északnyugati szél éppen kitartott a második futam rövidített befutójáig. A második versenynapon Ys I-ben a Ladányi és Schönek Ügyvédi Iroda nyert a Nagymedvével, második a Madicanen a dr. Tóth Ügyvédi Iroda lett, míg a bronzérmes a Horváth és Társa DLA Piper a Nemere II-vel. Ys II-ben a Kiss Attila Ügyvédi Iroda duplázott a Dolce Vitával, megelőzve az Imi Jé-t és a Kamarás, Simonka és Szabó Ügyvédi Irodát. A harmadik kategóriában dr. Tekán Zsuzsanna ügyvéd csapata nyert a Soullal.