WinddanceA hamarosan rajtoló Kékpántlikát a magyar versenyek közül különösen fontos és izgalmas versenynek tartja a két fiatal hölgy, mert elmondásuk szerint érdekesebb, mint az egyéb regatták. „A Kékpántlika eltér az általam megszokott pályaversenyektől, így változatossá teszi  a versenyzést. Kicsit más gondolkodást követel, de itt is nagyon fontos a sebesség." - kezdte Héjj Eszter, majd átvette a szót Péch Fanni. „A taktika terén kicsit más gondolkodást igényel, mert nagyobb vízfelület tekintetében kell gondolkodnunk és összegeznünk, illetve kihasználnunk a tó szélviszonyait és sajátosságait. Ráadásul a szervezés mindig kiváló, többet nyújt, mint egy átlagos verseny."

 

A tanulás és a versenyvitorlázás kiegészítik egymást

Felmerül a kérdés, hogy miként egyeztetik össze a sportolást a tanulással a két lány. A komoly sikerek eléréséhez rengeteg időt kell edzéssel tölteni, miközben az érettségi és lassan a továbbtanulás küszöbén állnak. „A tanulást nagyon fontos dolognak tartom, ami a jegyeimből is látszik. A kettő kiegészíti egymást. A sűrű verseny és edzésprogram nem ad más lehetőséget, amikor itthon vagyok a lehető leghatékonyabban használom ki az időmet, hogy a tanulásban is a maximumot hozzam ki magamból." - avatott be időbeosztásának és szorgalmának rejtelmeibe Fanni. „Mindkettőnk iskolája, a Városmajori Gimnázium és az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium; valamint az osztályfőnökeink nagymértékben segítenek és rugalmas hozzáállással segítenek a versenyprogramunkat megvalósítani. Azért is szeretem nagyon a versenyvitorlázást, mert nemcsak fizikai tekintetben kell a maximumot nyújtani, hanem szellemileg is nagyfokú tudást és koncentrációt igényel. Úgy gondolom a jó és hatékony tanulás, és a kiemelkedő versenyteljesítmény egymásnak feltételei ebben a sportban." - folytatta Eszter.

A Winddance Sailing Team nemsokára megkezdi rövid pihenő időszakát, aztán nemzetközi kihívások várnak a versenyzőnőkre. A csapat részt vesz az isztambuli  ISAF Ifjúsági világbajnokságon; majd  La Rochelle -ben az Európa-bajnokságon.

Balogh Anikó