A kontinens viadal, melyen a két halyóosztály junior versenyzői álltak rajhoz, 12-15 csomós nyugati szélben kezdődött meg, s nem csupán a szélfordulók, hanem a meglehetősen erős áramlás is nehezítette a versenyzők feladatát. A népes, 120 hajóból álló 420-as mezőnynek két nap alatt sikerült lebonyolítani a selejtező hat futamát, így a harmadik napot a versenyzők pihenéssel tölthették. Ezalatt a 86 indulót számláló 470 mezőny csak négy futamot fejezett be, így a harmadik versenynapon rájuk még további két futam várt, hogy teljesítsék a selejtezőket. A kvalifikáció végeztével addigi teljesítményeik alapján a 420-as osztály versenyzőit arany, ezüst és bronz csoportra osztották, míg a 470-esek arany és ezüst csoportban folytathatták a versenyzést.

La Rochelle

 

420-as kettőseink közül egyedül Grams Dominik és Doubravszky Bálint került be az arany csoportba az összesített lista 24. helyezését megszerezve, ami azért is dicséretre méltó eredmény, mivel Domikik végig lázas betegen, antibiotikumot szedve versenyzett. Péch Fanni és Héjj Eszter gyengébb kezdést követően a selejtezők utolsó két futamán már kiválóan versenyzett, s egy 11. és 7. helyezést megszerezve lépett előrébb az 56. helyezésig, ám így is csak az ezüst csoportban folytathatták a versenyzést Gráfel Vincével és Weidinger Györggyel, valamint Földesi Péterrel és Borsos Dániellel. Gráfelék eredményeit az első napon törölték, mivel partra érkezés után nem regisztrálták beérkezésüket, s másnap hiába vitorláztak a mezőny elejében, s értek el egy 10. és egy 3. helyezést, az összesítésben ugyan sokat léptek előrébb, de első napi botlásuk következtében lemaradtak a legjobb 40 egységet számláló csoportról. A döntő tervezett kilenc futamából csak hatot, az arany csoportnak pedig nyolcat sikerült lebonyolítani, melynek során Dominikék vissza csúsztak az összesített lista 38. helyezéséig, ám az ezüst csoportban Gráfelék felküzdötték magukat az 51. helyre, s az utolsó futamon másodikként szelték át a célvonalat. Földesiék a 69., míg Péch Fanniék a 71. helyen végeztek a 120 egységből álló mezőnyben.

La Rochelle

 

470-ben is csupán egyetlen párosunk verekedte be magát a selejtezők során a legjobbak közé, s Szigethi Botond és Bárdos Mihály folytathatták a döntő futamokat az arany csoportban. Szigethiék végül a 36. helyen zárták az Európa-banokságot, míg az ezüst csoportban Győrffyék a harmadik helyen végeztek, ami az összesített lista 46. helyét jelentette számukra. Váradi Imi-Serke Áron több korai rajtot is begyűjtve az 58., Gond Gergő-Szellem Balázs az 59., Vígh Réka és Szabó Kinga a 79., Vígh Tamó-Kovács Máté a 82., míg Sipos Orsi és Zsófi a 84. helyen zárta az egy hetes kontinens viadalt, melynek győzelmét 11 futamgyőzelemmel, s csupán egyetlen második helyezéssel, 50 pont előnnyel !!! a francia Bouvet Sofian-Mion Jeremie szerezte meg.


E.B.




Eszes Bernadett