49er OBMár-már úgy tűnhetett, hogy a hajóosztályt valamiféle átok sújtja az idei évben, ugyanis a szeptember 18-19-re Balatonfüredre kiírt negyedik, egyben utolsó forduló is kedvezőtlen időjárási viszonyok között, szakadó esőben és teljes szélcsendben indult. Az égiek azonban szombat délutánra megenyhülni látszottak a regattára érkező hét egységgel szemben, s a délutánra kialakult friss DNY-i szélben négy futamot is sikerült lebonyolítani, melyet vasárnap további négy követett. Az első napon az újdonsült bajnok páros, Haidekker Balázs és Nobilis Demeter emelkedett ki a mezőnyből, s szerzett három futamgyőzelmet és egy második helyezést, majd vasárnap Hamrák Péter és Gerlits Attila produkált ugyan ilyen eredményt, s végzett az élen 8 futamot követően Haidekkerék és Ignáczék előtt.

A kevés érvényes futamszám és forduló miatt a 49er osztályszövetség úgy döntött, hogy idén kivételesen a versenysorozat értékelésénél a bajnokság futamait is figyelembe veszi, így összesen 24 futam alapján, - melyből négy kiejthető - alakult ki a Grand Prix sorozat végeredménye, melyen az élen szoros küzdelem után egyetlen pontos előnnyel Hamrák Péter és Gerlits Attila végzett Haidekker Balázs és Nobilis Demeter, valamint Ignácz Károly és Gereben Mátyás előtt.

A hajóosztály idén új rudazatot és vitorlázatot kapott, melyre való áttérés nem mindenki számára sikerült zökkenőmentesen, így pár egység hiányzott az idei versenysorozatról, ám az új, három részes carbon árboc, squaretop vitorla a fiatalok szerint a 49es vitorlázás új dimenzióját nyitotta meg, mely által a hajó lényegesen jobban kezelhetőbbé, s gyorsabbá vált. Remélhetően a következő szezon során az idén hiányzó egységek is meg tudják teremteni a fedezetet az új rudazatra, s ismét be tudnak kapcsolódni a hajóosztály életébe növelve annak létszámát, s versenyeinek színvonalát.

Eszes Bernadett