3 osztályban avatnak majd Bajnokot, ami azt is jelenti, hogy 9 csapat állhat a dobogó valamelyik fokán, és közel 60 boldog bajnoki érmes tér majd haza az itthoniak őszinte tiszteletétől övezve. A mezőny másik felének sincs oka búslakodni, mert az új helyszín - Cres - valóban kitűnő terepe a vitorlázásnak. Annak aki mindebben sem lel elég örömet: lesz Micro Magic Match Race, Naked Truckers - felidézve az 50-es évek hangulatát, tűztánc és akinek még ez is kevés az összecsaphat bolondbringával.

Ha némi visszafogottság mutatkozik lelkesedésemben az csupán a Magyar Nemzeti Bajnokság folyamatos értékvesztése okán érzett keserűségemből táplálkozik. Nem értem miért kell 6-8 hajóból álló mezőnyök többnyire jól megfizetett bérkormányosainak mutatványát a több száz órát edzésben töltő, valóban nemzetközi színvonalat képviselő fiatalok teljesítményével egy szintre pozicionálni. Ha már ennyi király szerzett magának valóban bőkezű támogatót, miért nem egy mezőnyben mérkőznek? A választ magam is tudom, de nincs ínyemre. Ha képtelenség 20 egyforma hajót összeszedni erre a versenyre akkor nem az a megoldás, hogy legyen 3 bajnok. Mégis melyik az igazi?
Úgy látszik három a magyar igazság!

Gerő András