A nagy múltú, nívós versenyre a szoros június eleji nemzetközi versenyprogram miatt az idén a szokásosnál talán kevesebben adták le nevezésüket, s kisebb létszámú mezőnyökkel találkozhattunk, ám így is éles küzdelem zajlott a helyezésekért, melybe milyeink ezúttal sajnos nem igen szóltak bele. 

Egyetlen nap kivételével a szél mindvégig 20 csomó fölött fújt, gyakran felerősödve 30 csomó fölé, amit még nehezített, hogy iránya sem volt stabil, sokszor forgolódott, pöffös volt, s mindehhez még eső is párosult. Nem igazán a vitorlázás szépségeinek barátságos oldala mutatkozik meg ezen időjárási viszonyok között, ám ez Medemblikben mégsem meglepő. Versenyzőink többségének azonban fejfájást okoztak a nem éppen balatoni körülmények, s visszafogott eredményeket produkáltak.

Egyedül férfi RSX szörfben született szép magyar eredmény, ahol Gádorfalvi Áron 11 futamot követően az előkelő 10. helyezést szerezte meg az 55 főt számláló mezőnyben. Női szörfben Cholnoky Sára is végig szépen versenyzett, s háromszor is az első tízben végzett, - begyűjtve egy harmadik helyezést is - végül a mezőny felében, a 18. helyen végzett. A hazánkat képviselő többi vitorlázónak azonban nem igazán kedvezett a verseny ideje alatt fújó erős szél, sok technikai probléma, anyagi kár is keletkezett, s többük feladni kényszerült futamokat is, ami eredményeiken is nyomot hagyott. Áron után talán finneseink szerepeltek a legeredményesebben, ahol Pál Gaszton mindvégig a mezőny fele környékén vitorlázva az összetett 34., Beliczay Marci a 39., Hirschler Richárd pedig a 47. helyen végzett a 66 indulót számláló mezőnyben. Férfi 470-eseinknél Váradi Imre és Serke Áron a 48. helyen végzett, míg az optimistből idén átülő Gyapjas Balázs, Kovács Mátéval az oldalán a 60., a Győrffy-Lillik kettős a 62., míg a Gond-Bors páros a 64. helyezésig jutott a 68 hajót számláló mezőnyben. A nők versenyében Péch Fanninak és Héjj Eszternek ezúttal nem sikerült senkit maguk mögé utasítaniuk, s a 7 futamból háromszor nem tudtak időben célba érni. Hasonlóan meggyűlt a baja a kemény széllel a laser radiálban Héjj Viktóriának is, aki a számukra megrendezett10 futamból csupán kétszer ért célba, azon az egyetlen napon, amikoris a szél ereje drasztikusan lecsökkent, s ekkor a 22. és 44. helyen szelte át a célvonalat. Ez a két eredmény azonban csupán az összesített 57. helyhez volt elég az 59 fős női mezőnyben. Néhány helyezéssel végzett csak előrébb, az 52. helyen Karé Réka, aki ugyan teljesített majdnem minden futamot, ám mégsem jutott sokkal előrébb. A többi osztályban idén nem képviselt bennünket versenyző a szoros további nemzetközi program miatt, melyeken remélhetően sikeresebb szereplésnek lehetünk tanúi. 

 

Eredmények

http://results.deltalloydregatta.org

Eszes Bernadett