A szombati versenynapon 3 próbát tett a rendezőség, de csak egy érvényes futamra volt elegendő szél. A rajt ceremónia előtt közvetlen eltört az egyik fock latnink, ami végighasította a vitorlát egy fél méteres szakaszon. A javítással épp a rajtra lettünk kész. Helyezkedni már nem sok időnk maradt, így hátrányból kezdtünk.

Az első hátszél szakasz végére sikerült felkapaszkodtunk a mezőny élére és a versenyben nagyon jól teljesítő Aniene 1a Classe TP 52-essel (akik a harmadik futamig az 1. helyen álltak a VB összesített eredménye alapján és végig szépen vitorláztak) vívtunk test-test elleni küzdelmet. A TP nagyon élt a sokszor 22 csomóra erősödő szélben, de végül óriási küzdelemben 1 mp-el előtte futottunk be.

 Fotó: Carlo Borlenghi

Ezt követően a rendezők ugyan két kísérletet is tettek, amelyek számunkra bíztató eredménnyel kecsegtettek, de sajnos több futamra már nem tudott sor kerülni. Oka az egyre gyengülő, a pálya kitűzésére alkalmas területének egyes részein helyenként teljesen leálló szél volt. Az utolsó próbálkozásnál pl. közel 8 perces előnyünk volt az abszolút 2. helyen vitorlázó  TP-vel szemben és a befutónk előtt 200 méterrel érvénytelenítették a futamot. Számunkra ez bosszantó, de a helyenkénti szélcsendes területek miatt szakmai szemmel nézve érthető döntés volt.

Az érvényes futamunk a számított eredmény alapján a 11. helyre volt elegendő, így egy helyet javítva az addigi összetett helyezésünkön, a z ORC világbajnokságot 21. helyen zártunk.

Összességében egy nagyon szép versenyen vehettünk részt, sok erős ellenféllel mely révén sokat fejlődtünk fejben is. Az elején picit még bátortalanok voltunk és balszerencsések, de a végén már-már a számított eredmény szerinti első hely sem tűnt elérhetetlennek egy-egy futamban...

Köszönjük mindenkinek a motiváló bíztatást! 

Adorján Csaba

info:www.wildjoesailing.com

Adorján Csaba