Balatonaligán a tavalyi 94-gyel szemben az idén jóval több, 110 hajó küzdött szombaton a széllel vagyis pontosabban fogalmazva a szél hiányával.  

A mezőny nagy része a rajt után azonnal spinakkert húzott, s aki jobban megtalálta a szélcsíkokat, annak sikerült az ellenfelek elé kerülni. A rajtra öt kilométeres óránkénti sebességet el nem érő É-i, ÉK-i szél a sóstói bójáig kitartott, de a meteorológiai előrejelzést figyelembe véve Dániel Gábor versenyigazgató eldöntötte: módosítja a pályát, Sóstónál lesz a befutó, mert a mezőny jelentős része nem érné el a kenesei fordulót a szintidőig. Így az eredeti mintegy húsz kilométeres táv helyett csak nyolc-kilenc kilométert tettek meg a hajók. Az abszolút első Gardazzura 1 óra 21 percet, az utolsó hajó pedig több mint négy órát küzdött az elemekkel.

Úgy tűnik, taszítom a szelet, ugyanis akármikor vitorlázok, sosem fúj - értékelt nevetve Horváth Gábor. A Magyar Olimpiai Bizottság hajóján versenyző kétszeres olimpiai bajnok kajakozó hozzátette: nagyon jó volt a társaság, jól érezte magát, ám a szél hiányában viszonylag kevés volt a tennivaló. Kovács Kokó István ökölvívó bajnok szerint a kitűzött célt teljesítették: ugyanis nagyon jól érezték magukat csapattársaival. Gyulay Zsolt, a MOB alelnöke, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó is ezen a véleményen volt, s hiába a szélcsend, az ő terveiben mindenképpen szerepel a kishajó vezetői engedély megszerzése. Csapatukat erősítette még Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportigazgatója is, aki szintén nem kezdő vitorlázó.

 

 

A IV. Média futamon 21 médium versenyzett, többek között az Index, az Origó, a HVG, a DIGI Sport, a Magyar Televízió Balatoni Nyár című műsorának a csapata, sportújságírók, illetve vitorlás szaklapok is vízre szálltak az egyébként a szél hiányában is nagyszerű hangulatú, s rengeteg programmal tarkított versenyen.

Eredmények:

Yardstick I. osztály
Gardazzura - Fonyód Tv (kormányos: Simó Béla) Kepi (Czédula Tibor) Papagena (Kisdaróczi  János) 

Yardstick II.osztály
Albatros (kormányos: Kétszeri Csaba) Marhajo (Groó Géza) Dolce Vita Szakújságíró Sailing Team (Sáfián László) 

Yardstick III.osztály 
Vándor Rebell- LP Média Sailing Team (kormányos: Gál István) Catullus Maximus (Balázs Gábor) Hablaty (Stankovics Réka)

Média futam
Gardazzura - Fonyód Tv (Simó Béla) Vándor Rebell - LP Média Sailing Team (Gál István) Bolero - Mohács Tv (Somos Zsolt)

 
A verseny mint mindig, ezúttal is vasárnap a pályaversennyel folytatódott. A sorozat következő helyszíne július 29-30- án Szigliget.