A hajónk egy svéd Birdie 24-es, jó hajó, gyors hajó, de a jó eredményhez 3 Bft, vagy annál is erősebb szélre van szüksége. Így rögtön adódott a stratégia: titokban és profin készülünk a versenyre, de az indulásról - már a várható szélviszonyok ismeretében - csak az utolsó percben döntünk. Megállapodtunk abban is, ha az előrejelzések alapján döntve, mégis belefutunk egy szélcsendes versenybe, akkor az tabutéma. Aki ez ügyben szemrehányást tesz, azt bevágjuk a vízbe.

A Birdie igazából egy kirándulóhajó, egy kézi Garminon kívül nincs rajta semmilyen műszer, nincsenek versenyvitorláink, ráadásul komfortosan be is van rendezve. Az idei Szalag volt az első versenye, amikor kiraktam a TV-t, a mikrót és lecseréltem a külmotorunkat egy sokkal kisebbre és könnyebbre. A versenyre vadiúj munkaakkumulátort kapott, került rá tartaléknak egy ugyancsak csurranásig töltött autóakku is. Végül 2 hűtőládával és 3 internetképes laptoppal indultunk el, ez utóbbiak is többórás üzemre voltak töltés nélkül felkészítve. Erősebb szelekre kértem kölcsön egy kisebb 40 nm körüli spit is, nehogy azon múljon.

A rajt idén csütörtökön volt, kedden a legtöbb széljós szervezet - köztük egy fizetős is - végig jó szelet ígért a versenyre. Nosza, mindent kifizettünk, érvényesíttettük a kékkönyveinket, kocsival átmentünk Füredre és beneveztünk. Másnapra minden jóslat megváltozott -késik a front mondták - és minden fórumon gyenge szelet jósoltak egész csütörtökre. Nem örültünk, de óránként bújva a szél előrejelzéseket, taktikai szcenáriókat dolgoztunk ki. Estére kezdtek javulni a jóslatok; abban egyetértettek, hogy csütörtök délelőtt nagyon gyenge, változó irányú szél várható, de késő délutántól újra ígérték, hogy megérkezik az általunk várva-várt front erős É-Ény-i széllel. Ezzel számunkra világossá vált, hogy a mi versenyünk délelőtt, a keleti medencében fog eldőlni. Nagyon fontos lesz a jó rajt és az, hogy odafelé melyik oldalt választjuk. Erős szélben jók és gyorsak vagyunk, tehát délelőtt a gyenge szélben nem szabad túl nagy hátrányba kerülnünk. Innentől minden világos volt: korán kint kell lenni a rajtterületen és az utolsó pillanatban jól dönteni. Tulajdonképpen minden vitorlásverseny erről szól, nem?

Legénység és potenciális ellenfelek:

A két fiammal, Tamással és Ádámmal és egy barátommal, Gáborral álltunk ki. Már ez is egy döntés volt - szerencsére jó -, mert gyenge szélben egyébként 3-an is elegek vagyunk és a súly is sokat számít.

A korábbi évek versenyei alapján két hajótól tartottunk, az egyiktől az indokolatlanul magas YS száma miatt, a másiktól meg azért, mert egy a mienkéhez hasonló képességű hajóval jól is vitorláztak; sokszor párbajoztunk és álltunk velük a dobogón is. Őket figyeltük, előlük bújtunk a rajt előtt. Ez szerencsére a Szalagon viszonylag könnyen megoldható.

A rajt és a keleti medence:

A rajt előtt utolsó tanácskozásra gyűltünk össze az egyik laptoppal. A legfrissebb széljelentések közül végül az OMSz kifejezetten a Kékszalagra készített, órákra lebontott előrejelzését választottuk. Ennek az óránkénti animációja azt mutatta, hogy a kezdetben gyenge ÉK-i szél folyamatosan északiasabbá válik a következő 4 órában. Elhatároztuk, hogy ennek hiszünk és megpróbálunk a déli oldalon egy, de felkunkorodó takkal a Kenesei pályajelig eljutni. Vagyis a Laura mellől jobbcsapáson rajtolva, amint lehet, kifordulunk tiszta szélbe és Siófok felé indulunk.

A kenesei bójánál

Így is tettünk és szerencsénk volt. Végül 74.-ként 13:30-ra értünk a kenesei bójához, végig balcsapáson, anélkül, hogy egy pillanatra is megálltunk volna. Igaz, hogy így körbementünk -odafelé is a siófoki bója mellett hajóztunk el -, de az Anna és a Sirocco után nem sokkal és egy csomó sokkal nagyobb, sokkal gyorsabb és neves hajó előtt fordultunk. YS-III-as hajót nem is láttunk.

http://www.hunsail.hu/files/299567/kekszalag_boja_Kenese.pdf

Jól esett, hogy néhányan gratuláltak is, de azt mondtuk, hogy előttünk van még az egész Balaton. A fordulás után rögtön spinakkert húztunk - bár félszélnél is élesebb szelünk volt - és egy takkal értük el Siófokot:

http://www.hunsail.hu/files/299565/Kekszalag_boja_Si%C3%B3fok.pdf

Siófok után megerősödött és szerencsénkre le is pörgött a szél, így a csövet is ugyanezzel a görbe takkal értük el 17:00-kor. Ekkor a mezőny minket érdeklő része még Kenese közelében vitorlázott.

Összefoglalva: eddig szerencsés döntéseket hoztunk és szerencsénk volt a széllel is; számunkra mindig jókor és kedvezően változott.

Hogyan tovább a nyugati medencében?

Itt már egyszerűbb volt a döntés, mivel északról vártuk az erősödést, esetleg vihart; számunkra egyértelmű volt, hogy északra tartsunk. Ma sem értem, hogy egyesek - köztük neves hajósok is - miért választották a déli partot.

A fedélzeten kiváló volt a hangulat, jó széllel, jó irányba mentünk és jelentős előnyt sikerült a keleti medencében összeszednünk. Az osztályunk hajói több órával voltak mögöttünk. Régen a Forma 1-ben, amikor még nem volt a telemetria és tilos volt a rádiókommunikáció, a taktikai utasításokat a célegyenesben táblán mutatták a versenyzőknek. Na, ez legtöbbször annyi volt, hogy Push! Vagyis, hogy nyomjad!

Keszthely felé

Na, mi is ezt tettük; ilyen egyszerű volt a taktikánk. Az irány jó volt, tehát nyomtuk és igyekeztünk mindig a legnagyobb sebességgel haladni. Így az erősödéskor az általam megszokottnál kissé vontatottabban is reffeltünk. Tehettük, voltunk elegen és tudtuk, mi jön és honnan. A kérdés az volt, mikor kell leszednünk a Kenese óta fennlévő spinket, úgy, hogy minél kevesebb tempóveszteséget szenvedjünk. Az égen már látszott, hogy jön valami, figyeltük vizet és az előttünk lévő hajókat. Amikor előttünk 2 nagyobb hajó is megfeküdt, mi is génuára váltottunk. Jókor tettük (Szepezd előtt 18:32-kor ), mert addig is 2 számjegyen mentünk (10 km/h fölött), de 1 perc után már a génuával is elértük ugyanezt sebességet. (Ne tessék mosolyogni, ez egy ilyen kis hajónál már dicséretes!)

A szél szép egyenletesen erősödött tovább. Mi pedig szép fokozatosan reffeltünk a GPS sebesség-adatai alapján. Először Ábrahámhegynél kurtítottuk a génuát és nem sokra rá grószt is egysorosra. Aztán még egy kicsit bevettem a génuából (jól reffelhető rollgénua), majd Badacsony után -ami még sosem fordult elő velem és a Birdievel - a grószt is kétsorosra reffeltük.

Tettük ezt azért, mert egyfelől a biztonságra törekedtem, másfelől tudtam, hogy a szigligeti öbölben további ráfújások várhatók. Ebben a szakaszban (8-9 Bft-os szél volt már) 2 dologtól féltem. Attól, hogy belénk luvol valami nem kellően reffelt hajó és az árboctöréstől. Ezért igyekeztem a vitorlasúlypontot minél alacsonyabbra venni. Rájöttem, hogy ebben a szélben a többi hajó jelentheti a legnagyobb veszélyt ránk, nemcsak a pozíciónkra, de a hajó épségére is. Ez aztán többször be is bizonyosodott, szándékosan nem minősítem őket. Küzdöttünk a szigligeti szélcsatornában -ekkor már a hullámok is át- átcsaptak a hajón -de, szakszerűen hajóztunk, jól beállított hajóval, alig volt kormányerő. Avval vigasztaltam a többieket, hogy a fok után csillapodik majd a nyomás és kicsit megpihenhetünk. Na, ez nem jött be. A szél talán még erősödött is (látszólagos szélben bizonyosan fogtunk 10-est is) és innentől már szembeforgalom is volt. Igaz, hogy lefelé előnyünk lett volna, de többen nem uralták a hajójukat. Figyelni kellett nagyon. Györök után tényleg majdnem belénk rohant egy fetrengő 36-os akármi. Leordítottam a fejét és attól kezdve még defenzívebben kormányoztunk.

A keszthelyi pályajel jól látszott, 21:57-kor kerültük 163.-ként:

http://www.hunsail.hu/files/299569/Kekszalag_boja_Keszthely.pdf

Keszthely után hazafelé

A Gábor újra lement megnézni a széljelentéseket, ami abban a szélben és hullámzásban azért nem volt egy akármilyen mutatvány. Szerencsére! Megtapasztaltuk már ugyanis a 2009-es Szalagon, hogyan tud egy erős szél, mintha elvágták volna egyszerre csak nyom nélkül eltűnni, és ezt nem szerettem volna újra megélni. A jóslatok megint azt mutatták, hogy Szemes és Szántód között délen leállhat a szél, ezért mi megint északra tartottunk. Nos, akik még ekkor is a déli partot választották, azok közül sokan a maráson, vagy a köveken fejezték be versenyt.

Tudtam, tudtuk, hogy nagy az előnyünk és ezt mindenáron meg akartam őrizni. Gyorsan, de biztonságosan és szabályosan menni, nehogy ütközzünk, nehogy kióvhassanak (nálam mindenkin volt mentőmellény), nehogy bármi módon kiengedjük, vagy kivegyék a kezünkből a győzelmet.

Az aggodalmam nem volt alaptalan, több veszély is leselkedett még ránk.

Szerintem sem volt vihar. Erős, de a mi hajónkkal jól megvitorlázható szél volt, amit előre jeleztek, és ami fokozatosan erősödött csak fel. Mi igazából nem is tudtuk, mekkora a baj, láttuk ugyan a mentő hajókat reflektorozni, - egyik még oda is jött megkérdezni, van-e gondunk - de mi csak mentünk, tárgyilagosan. A hajó jól bírta, a taktikánk nem változott, továbbra is csak annyi volt: push!

A feladat az volt, hogy fölfelé keresztülvágjunk az útjogos mezőnyön. Na, ez nem volt könnyű! Hiányzó, szabálytalan, sőt fordított pozíciófényektől az össze-vissza csalinkázó hajókon keresztül volt ott minden. Volt, aki nagyhajóként körben piros árbocfénnyel jött, volt, aki kíméletlenül keresztülmotorozott a mezőnyön. A szigligeti öblöt végül baj nélkül végigvitorláztuk, ekkoriban a hajón többször átcsapó hullámok okozták a gondot. Átáztunk és mindenkinek csak egy vízruhája volt, nem volt váltás. Hiába volt meleg a víz, fáztunk a szélben, mint a kutya. Mindegy, ittunk valamit és nyomtuk tovább.

Badacsony alatt azonban olyan sokan jöttek szembe és olyan kibogozhatatlannak látszott az egész, hogy belefáradva a válogatásba, inkább félvíz felől kerültük az egész rudlit, pedig szerettem volna közelebb menni a hegyhez, hogy egy kicsit kiengedhessünk a szélárnyékban. Ahogy ritkultak a szembejövők, úgy húzódtunk fel egyre északabbra. Továbbra is reffelve, közel testsebességgel haladtunk a cső felé. Kisütött a Hold, kergettek a hullámok, jó volt a hangulat, de azért már fáradtunk. Hajnali 03:00-kor értünk a szorosba. Csökkent a szél, kireffeltünk, és ha lassan is, de haladtunk. És akkor megláttuk, hogy alattunk a déli partnál sok-sok hajó áll és imbolyognak a pozíciófényeik a döghullámzásban. Szomorú volt látni, de nem bántuk, hogy idén ebből kimaradtunk.

Mi valahogy keresztülszuszakoltuk magunkat a csövön és aztán jött az újabb meglepetés: az újabb küzdelem. A THE előtt újra beerősödött a szél, alapból 7-esek, 8-asok fújtak, de mi már fáradtak voltunk és nem akaródzott újra reffelni. Gondoltam, fussunk be akárhogy is, aztán majd meglátjuk. A szél és a hullámzás egyre erősödött, kreuzoltunk a cél felé, de csak nem jutottunk közelebb. Beszedtünk hát a génuából, de nem volt elég. Szélbeálltam, hogy kurtítsuk a grószt is, és akkor, amikor már majdnem álltunk, elénk kanyarodott egy böhönc nagy hajó. Nem tudom, hogyan kerültem el az ütközést, de sokon nem múlhatott. Közben a nagy lobogtatásban a grószom is elszakadt, szerencsére csak az alsó bandjában. Na, ez volt számunkra a Szalag legveszélyesebb pillanata. Talán, ha 800 méterre a céltól.

Bereffeltünk egysorosra és mentünk a Szövetség felé. Hiába közeledtünk a hegyhez sem a szél, sem a hullám nem akart csökkenni. 05:07 -kor valahogy átbillegtünk a célon, aztán rögtön ki is fordultam. De 20 óra vitorlázás után már ebben sem voltam biztos. Nehogy már DNF-fel végezzünk! Átnéztem a zsürihajóra, gyűröttek voltak, de barátságosan integettek. Akkor észrevettek! Ilyen kicsi hajót még úgysem láttak addig azon a hajnalon.

A Birdie a verseny után

Végül abszolútban a 157. helyen futottunk be:

http://www.hunsail.hu/files/299464/43_Kekszalag_Telekom_Nagydij_2011_eredmeny.pdf

Lerángattam a grószt és csak génuával indultam haza, Földvár felé. Addigra már csak én voltam ébren a Birdien. A fiaim a kajütben aludtak, a Gábor úgy aludt el a cockpitben, hogy a lehúzott grósz sottjába kapaszkodott, megtámasztotta a fejét és már aludt is.

Fáradtak voltunk, boldogok és biztosak abban, hogy megnyertük az osztályunkat, pedig az igazi izgalmak csak ezután következtek!

Hazaérve rávetettem magam az internetre. És akkor jött a meglepetés! Az aktuális keszthelyi bójalista szerint az egyik riválisunk a 20-as rajtszámú hajó 20:15-kor, tehát előttünk fordult a pályajelnél. Lehetetlennek tartottuk, hiszen Kenesén még órákkal mögöttünk volt. A Gábor csak annyit mondott: „az nem volt ott". A YS számok alapján izgatott számolgatásba kezdtünk, meddig nem szabad befutnia, hogy ne előzzön meg minket. Sorra érkeztek az érdeklődő telefonok és gratulációk, de mi mindenkit lehűtöttünk, tartottunk a legrosszabbtól és meg akartuk várni a hivatalos végeredményt. Még Füredre is átmentünk kocsival, hogy tisztázzuk a dolgot és kéznél legyünk, ha vitatkozni kell.

Utóbb kiderült, hogy az a hajó tényleg nem volt ott és a dobogóra sem ért fel.
Így nagy fölénnyel nyertük az osztályunkat. Amire talán még büszkébbek vagyunk, az, hogy abszolút YS-ban a 16.-kak lettünk 590 hajóból és ezen a listán csak osztályhajók előztek meg.

Ez a Szalag életünk versenye volt, amit bizonyosan sokáig fogunk még emlegetni és -mint most is - mesélgetni.

Az eredményhírdetés

Kosztolányi Balázs