
Sok hajós arra sem veszi a fáradságot, hogy télire levegye a vitorlákat. A UV-védő csík alá, vagy a lazyjack-be itt ott befolyik a víz, ami aztán megfagy. Melegebb napokon felenged, majd éjszaka ismét megfagy, és ez így megy tavaszig. Könnyű belátni, hogy nagyban növelhető az élettartam, ha télen száraz, naptól védett helyen tároljuk a vásznakat.
Ha pedig már levettük, gondoskodhatunk arról is, hogy a következő szezonban se legyen velük probléma.
Minden vitorlán vannak olyan pontok, amik az átlagosnál nagyobb igénybevételnek vannak kitéve.
Hozzáérnek a szálinghoz, valamelyik vantnihoz, vagy dörzsölődnek egyik másik kötélhez. A latnizsákok környéke a nagyvitorlán szintén sérülékeny, hiszen nagyobb az igénybevétel ott, ahol varrás van a vitorla anyagában. A cérna, mégha speciális UVálló anyagból is van, nem bírja úgy a szél és a nap erejét, mint maga a vászon.
A legtöbb vitorlán műanyag alkatrészek is vannak, amik szintén rövidebb élettartamúak, mint a vitorla anyaga. A trimmzsinórok rögzítése, a vitorlában lévő ablakok gyakran sérülhetnek.
Ilyenkor aztán kiszakad az elvékonyodott anyag, elenged a varrás, végigreped az ablak, eltörik a trimmzsinór műanyag ellendarabja. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy öreg vitorla, nem lehet már mit kezdeni vele. Pedig ez nem teljesen igaz. A vitorla épp olyan karbantartást igényel, mint a hajónk többi része. Érdemes a szezon végén szakértő kezekre bízni. A műanyag alkatrészek cserélhetőek, a varrások átvarrhatóak, az apróbb szakadások, anyagelvékonyodások pedig megfoltozhatóak. Ha időben gondolunk a vitorla átvizsgálására, megelőzhetjük a nagyobb bajt.
Talán már a legtöbb hajóssal előfordult, hogy amikor végre jött egy kicsit frissebb szél, és igazán élvezet lett volna a vitorlázás, akkor engedett el a varrás a vitorlában. Ilyenkor pedig gyakran nagyobb a sérülés, hiszen ha elindul egy szakadás, meg sem áll baumig, vagy a vorstagig. Az ilyen vitorla pedig már sohasem lesz a régi. Javítása jóval nehezebb, hiszen profilja megváltozik, a javítás költségeiről nem is beszélve.
Tavasszal van elég tennivaló, érdemes ezért előre dolgozni, és amit lehet már a télen megcsináltatni a hajó körül, hogy amint enged a jég szorítása, és melegebbre fordul az idő, már ne kelljen a vitorlával szaladgálni.
Vitorlafelújítás garanciával: www.vitorlakeszites.hu