Miami OCRHazánkból két versenyzőnek, Berecz Zsombinak és Detre Diának nyílt lehetősége, hogy a fagyos téli napokból kis időre kiszakadjon, s remek időjárási viszonyok között vitorlázzon a napfényes Florida partjainál.

A hatnapos regatta ugyan némi viharral és az attól való félelemmel vette kezdetét, s a kezdő napon csupán délután tudott vízre szállni a mezőny, ám a további napokon igazi nyári időjárásban, enyhe, ám forgolódó, igazi trükkös szélben mérhették össze tudásukat az indulók. A front elvonulta után az első napon a laseresek csak a késő esti órákban teljesítettek egyetlen futamot. Már aki teljesített... Zsombit ugyanis fekete zászlós rajteljárás során elkövetett korai rajt miatt kizárták, így érvénytelen volt aznapi teljesítménye. A második nap sem kezdődött jobban, ugyanazon hibát elkövetve újabb BFD-t szerzett, amit egy 26. és két ötödik helyezés követett. De a balszerencse még ekkor sem hagyta el. A következő napon eltörött a kormányhosszabbítója, amikor a futamra vitorlázva egy társa ráborult. Három kieső futammal pedig igen nehéz a talpon maradás a világ legjobbjai között. Ráadásul közelgett a selejtező futamok vége is - amikor arany és ezüst csoportra osztják a mezőnyt -, így igencsak bele kellett húzni, hogy beküzdje magát az arany csoportba. Sikerült. Zsombi végül a 48. helyen zárta a versenyt a 104 fős mezőnyben, így a világranglistán jelenleg a 25. helyen áll! Persze a remek ausztráliai hatodik helyezés után legörbülhet a szánk az eredmény hallatán, hiszen titkon mindannyian valami hasonló bravúrt vártunk volna. Ám gondoljunk csak bele: tíz futamból három érvénytelen után mégis bejutott az arany csoportba. Ráadásul a két korai rajtos futamban is tízben vitorlázott. De mint tudjuk, a „ha" nem elég. Öröm azonban az ürömben, hogy van egy versenyzőnk, aki a sok balszerencse ellenére is a világ élvonalában versenyez, s akivel igenis számolni kell. Zsombin kívül a szörfös Detre Dia utazott még ki a regattára. Nehézkes indulás, havazás, zord időjárási viszonyok, hideg víz nehezítették felkészülését, ráadásul egy kisebb tornádót is átvészelt Floridában. Szerencsére sem neki, sem pedig felszerelésének nem esett baja. A versenyen azonban kiegyensúlyozottan teljesített, s végig a 13-20. helyezés között szörfözött, mely az összesített 16. helyezésre volt elég a 25 fős mezőnyben. Dia biztatónak látja az eredményt, s örül annak, hogy a pályán egy szinten van a világ 15 legjobb szörfös nőjével.