A világbajnokságon megszerzett győzelmével, - mely egyben a második, azaz utolsó kvalifikációs regatta is volt az ötkarikás játékokra- Slingsby ötre növelte világbajnoki címeinek számát, s legesélyesebbként tartja számon a szakma a Londoni Olimpiára. A meglepő talán csak az, hogy eddig inkább az élénk, erős szélben jeleskedett, ám ezúttal a mostani világbajnokság enyhe, forgolódó széljárása sem okozott számára problémát, s 28 pontos előnnyel zárta az első helyen a világbajnokságot a horvát Tonci Stipanovic, valamint 40! pontos előnnyel a harmadik helyezett új-zélandi Andrew Maloney előtt.

 

A regatta 14 futamából az első nyolc kvalifikációs futam volt, melyek során csoportokra osztva versenyzett a 168 hajót felsorakoztató mezőny, majd a selejtezők végeztével arany, ezüst és bronz csoportban folytatták a küzdelmet a versenyzők a döntő hat futamában.

Hazánkat Berecz Zsombor képviselte, aki a decemberi világbajnokságon Perth-ben már kivívta magának az olimpiai indulási jogot, így ő már nem a kvalifikációért, hanem a minél jobb eredmény megszerzéséért versenyzett. Zsombi remekül kezdett, s a selejtezők során végig a legjobb húsz között vitorlázott, s begyűjtött egy 5. és 2. helyezést is, s a 20. helyen jutott be a finálé arany csoportjába, ahol azonban a gyengébb, kiszámíthatatlan széljárásban visszacsúszott a 32. helyre, melyet az utolsó napi teljesítményével javított, így az összetett 24. helyen zárta a világbajnokságot a 61 nemzet, 168 hajóját felsorakoztató mezőnyben. Zsombi eredménye 18. helyre rangsorolja őt a nemzetek sorában.

 

A VB nagy vesztese az osztály olimpiai bajnoka, az angol Paul Goodison volt, aki már az első versenynapon begyűjtött két büntetést pumpálás vétsége miatt, így a 2. futamból ki is kellett állnia. A második napot követően még felcsillant némi remény az Goodison számára, ugyanis az első ejtő futamot követően visszakapaszkodott a 9. helyre, futamgyőzelmének és második helyezésének köszönhetően, ám ekkor érkezett a fekete leves, s a harmadik versenynapon újabb büntetést kapott, mely vétség büntetőpontjait azonban már nem lehetett kiejteni ( DNE). Az óvásokat követően az angol olimpiai bajnok versenyző még egy fekete zászlós rajtnál is vétkezett, s végül a 20. helyen zárta a világbajnokságot, ami mondhatni nem az ő versenye volt.

Noha a fiúk világbajnoksága lezárult, a helyszín, - mely sok versenyzőnek tört borsot az orra alá, hideg, rideg, időjárása, instabil széljárása miatt - jövő héttől a női radiálosok küzdőterévé alakul át, akik a világbajnokság keretein belül szintén az olimpiai kvóták megszerzéséért szállnak vízre. Köztük két magyar leányzó, Karé Réka és Héjj Viktória is. Hajrá lányok!

Az eredménylista itt letölthető (.pdf)

További fényképek a galériában. 

Eszes Bernadett