Szombaton nyárias időjárásában, kellemes DNY-i szélben vette kezdetét a regatta, ám nem folytatódhatott ilyen zökkenőmentesen a futamok sora, mivel a szél átfordult északira, hol élénkült, hol pedig teljesen leállt, így a harmadikat az időlimit lejárata miatt már érvényteleníteni kellett. A szeszélyes széljárás igencsak próbára tette a mezőnyt és a rendezőséget egyaránt, így rövid vízi halasztás után pár órás parti várakozás követett. Az esőfelhők megérkezésével némi légmozgás is beindulni látszott, így késő délután ismét vízre rendelte Erdélyi Béci főrendező a mezőnyt, ám a szél csak mutatóba érkezett, rövid idő alatt ismét elállt, így a futamot az első cirkáló szakasz végén érvényteleníteni kellett. Már ekkor a mezőny élére állt a füredi csapat, Totó és Botond, s várta a másnapi folytatást a vezető pozícióból, mely helyezésüket a másnapi gyönyörű, keleti szélben megrendezett négy futam során is meg tudta tartani. Mögöttük második helyen Hamrák Péter és Gerlits Attila végzett, mindössze két pontos hátránnyal, ugyanennyivel megelőzve a bronzérmes Cserép testvéreket, Csabát és Csongort. A hat futam során szoros meccseket láthattunk, s öt alkalommal is más egység szelte át a célvonalat. Egyedül Hamiéknak sikerült a duplázás, s zsebeltek be két futamgyőzelmet, mely azonban nem volt elegendő Totóékkal szemben, akik mindvégig kiegyensúlyozottan, az élbolyban vitorlázva győzedelmeskedtek.

 

A versenysorozat következő állomása Keszthely lesz, ahol első ízben kerül megrendezésre a regatta.

49er Grand Prix 2012. II. forduló

Balatonföldvár, 2012.június 09-10

Eredmény

Overall

Sailed: 6, Discards: 1, To count: 5, Entries: 11, Scoring system: Appendix A
Rank Fleet SailNo HelmName CrewName Club R1 R2 R3 R4 R5 R6 Nett
1st 49er 1120 SZAMÓDY Tamás ELŐD Botond BYC 2.0 3.0 (5.0) 2.0 1.0 2.0 10.0
2nd 49er 1177 HAMRÁK Péter GERLITS Attila SVE (6.0) 1.0 1.0 3.0 4.0 3.0 12.0
3rd 49er 1148 CSERÉP Csongor CSERÉP Csaba BYC 5.0 2.0 2.0 4.0 (6.0) 1.0 14.0
4th 49er 959 BRENCSÁN Dávid BRENCSÁN Ábel BYC 1.0 (5.0) 4.0 5.0 2.0 4.0 16.0
5th 49er 801 IGNÁCZ Károly GEREBEN Mátyás SVE 4.0 4.0 3.0 (6.0) 3.0 5.0 19.0
6th 49er 725 NÉMETH Iván KÖRTVÉLYESI Miklós SVE (8.0) 7.0 6.0 1.0 5.0 6.0 25.0
7th 49er 250 SIPOS Ágoston BORS Bálint AYC 3.0 6.0 7.0 8.0 (9.0) 7.0 31.0
8th 49er 1093 NOBILIS Demeter NOBILIS Ágoston AYC 7.0 9.0 (10.0) 9.0 7.0 9.0 41.0
9th 49er 961 LOVAS Zsolt MÜLLER Erik   (12.0 DNC) 12.0 DNC 8.0 7.0 8.0 8.0 43.0
10th 49er 1164 KUN Dávid SZALONTAI Bence BYC 9.0 (10.0) 9.0 10.0 10.0 10.0 48.0
11th 49er 992 VIGH Tamás BALOGH András BYC 10.0 8.0 (12.0 DNF) 11.0 11.0 11.0 51.0



Sailwave Scoring Software 2.02 build 6
www.sailwave.com

Eszes Bernadett