Először is most már akár osztrigát is ehet az, aki kibírta a tilalmas nyári hónapok ínségét. Magunkra húzhatjuk a szépen brandingelt, szuper performance hajós ruházat minden elemét, mehetünk szüretelni, de leginkább a bicajos túrázásnak jött el az ideje. A napok még elég hosszúak, nincs tikkasztó hőség, és a bicikli utakról eltűntek a nagycsaládos torlaszok.
Szombat reggel nem sokkal 9 után tekertem ki a kikötő kapuján, nem kis megrökönyödést keltve a Tihanykerülőre készülő hajós sporttársak körében. Na nem a szárazföldi nyomulásom tűnt fel, sokkal inkább a bicaj a maga különleges felépítésével. A kempingkerékpárnak tűnő eszköz valójában a világ talán legjobb, leghíresebb összecsukható járműve, egy eredeti 6 sebességes Brompton a maga 16 collos 7 báros kevlár kerekeivel és kitűnőnek ígérkező menettulajdonságaival. Egy éve tettem meg a Keleti medencét kerülő körömet egy igényesen felkészített MTB-vel. Kíváncsi voltam mit tud egy ilyen kicsire hajtogatható cucc, amelyik kényelmesen befér egy kokpitládába, de egy Smart autó csomagtartójába akár kettőt is berakhatunk.
Meglepően könnyen ment. Megállás nélkül a századik percben már Füreden voltam. A kényelmes ülő pozíció, nem támogatja a vad sebességhajhászást, így útközben elgyönyörködtem a fűzfői öblöt benépesítő utánpótlás verseny népes mezőnyében, és a Csopak előtt a Tihanykerülő rajtjára felsorakozó nagyhajósok tömegében. A Karolina napsütötte teraszán pótoltam a folyadékveszteséget és a mezőny után eredtem. Útközben nem bírtam ellenállni a hajógyári kikötő nyitott sorompójának és némi bűntudattal besurrantam a nem feltétlen kerékpáros túrázóknak fenntartott hajós szentélybe. Hallani mostanság ezt azt a kikötő várható átalakulásáról, de ennek semmi nyomát még nem észleltem. A parton szendergő Fifty-Fifty hátterében a bójasoron még békésen ringatóznak a hajók, valami okosság folytán itt őrszolgálat nélkül is megtehetik. Az ipari méretű és kialakítású téli tároló még üres A Balaton legnagyobb daruja csendben várja a közelgő csúcsot. A Princsi bakon, a Centóról visszatért Raffica még tréleren. Egyikük sem indul a Tihanykerülőn. A Princsipessa alól kifogyott a Balaton, még swerttel sem tudnak biztonságosan kihajózni a daru alól, a Rafficás csapat a lelkét egy másik testen a Sponzin próbálja üzemben tartani.
Amint a rév előtti utolsó kanyarhoz értem már özönlöttek a csőből a hajók. A kompra a kis összehajtott Bromptonnal kézipoggyász üzemmódban jutottam fel, így csupán a gyalogos jegyet kellett megváltanom. Amúgy ezzel a bringával minden közlekedési eszközre pótdíjmentesen fel lehet szállni, mert méretei alapján nem kifogásolható. Az átkelőhajó intelligensen várakozott míg a Tihanykerülős flotta nem nyitott rést az áthaladáshoz. Lenyűgöző látványt nyújtottak a hajóállomás takarásán átvergődni próbáló hajók. Jó néhány ismerős arc követte az eseményeket. Jankó Virág a rendíthetetlen horgász közösség kitelepített készségeit veszélyeztetve próbálta elkészíteni az év felvételeit, míg a komp fedélzetén örömmel fedeztem fel Vica kolléganőt, akit mindenképpen meglátogatni terveztem szántódi jollerezervátumában. A KFKI retro fílinges vízisport centrumában megtudtam miként lehet kormány és swert használata nélkül kihajózni, cserébe egy kis Brompton bemutatóért. Már túl jártam utam felén és meglepve állapítottam meg, hogy a kis jármű nem csupán kényelmes, de rendkívül jó menettulajdonságokkal is rendelkezik. A GPS tanúsága szerint a haladósabb szakaszokon 44Km/óra sebességet is elértem, ami nagyobb cangáknál is elismerésre méltó. Persze tudni kell, hogy a nagynyomású gumikon futó kis kerekeknek sokkal kisebb az ellenállásuk mint nagyobb normál tömlős nagyoknak. A hat sebesség ideális lehetőséget ad a megfelelő áttétel kiválasztásához, így a legmeredekebb szakaszon pl Tihany, vagy az aligai löszfalfeljáró sem kellett feladnom a tekerést.
A Déli parton néhány kijáróba kikukkantottam, borzolva saját idegeimet a visszavonuló Balaton látványán. A strandlejárók a csúzdák rendre szárazra kerültek, de a legszörnyűbb látványt egy láncostul homokpadon fekvő mélyvízjelző bója nyújtotta.
A friss északias szélben nagyon hiányoltam a szörfösöket. Korábban ez a kikötőkhöz nem kötött sporteszköz tömegeket vonzott, úgy látszik új szelek fújnak. Lehet, hogy az ISAF döntése, mely szerint a szörföt a kite váltja a riói olimpián, már itthon is érezteti hatását. Nem is igazán értettem a változtatás szükségességét amíg egy kies partszakaszon nem botlottam bele egy igazi kite-os közösségbe. Mintha a nyolcvanas évek spontán szerveződő szörfös csapatainak egyikét látnám. Amíg a fiúk a vízen vagy a felszerelés tuningolásával foglalatoskodnak, addig a kísérő családtagok a kocsik körül élik vidám társadalmi életüket. Próbálok barátkozni, megfejteni a rendszer összetartó szabályait. Még érezhető a szeplőtlen fogantatás öröme. Nincs harcos verseny, szabályok, korlátok, hierarchiába rendeződő szervezetek.... Ez a csapat egyszerűen csak élvezi amit csinál. Szegények még csak sejtik, hogy az olimpiai részvétel lehetősége csúnyán bele fog zavarni az életükbe. Ki kell majd választaniuk a legjobbakat, amihez majd lesznek válogatási elvek, amiket nem biztos, hogy minden hátsó szándék nélkül fognak meghatározni, majd folyamatosan finomítani az érdekeknek megfelelően. Jönnek a versenyek, kellenek majd támogatók, kialakul egy profi csoport, amelyik elveszi a kedvét a kedvtelőknek... Bár ne a próféta beszélne belőlem!
Továbbtekerek Siófok felé. Egy pillanatra megállok a széplaki Ezüstpart Vitorláskikötő előtt, de bármennyire is csalogató a hely nem feledem, hogy tavaly ilyenkor milyen bunkó módon hajtottak el mint biciklis turistát. Hát ami a helyet, a szabad vízfelületet illeti akár egy magyar bajnokságot is tudnának itt rendezni a kalózosoknak, ha nem hajtanának a kajütös jacht-tulajdonosok talán jobban készpénzre váltható megbecsülésére, ebben az igencsak sekélyvízű komplexumban.
Siófokra már befutottak az aznapi verseny hajói. A Vízügyben igazi parti pörgés, a partfalnál gyönyörűséges 15-ös jollék teljes harci díszben. Sárgulok az irigységtől húzok is át a Sió túloldalára, hogy egy jó fagyival lehűtsem magam. A Lelle motoros mellett kedves ismerősbe botlok Horn Andrisba talpig egyenruhában. Mint megtudom ő áll a Lelle kormányánál, meg is fedem emlékezve az évekkel ezelőtti 470 EB aranyfutamára, ahol ez a járat konkréten áthatolt a rajtvonalon. Miután meggyőz ártatlanságáról közösen szemléljük a Bahart kútmólójánál álló új hajót a felavatásra váró Szigligetet. Nem vagyok túlságosan elragadtatva. Az újabb nagyhajó helyett én inkább a vízibusz flottát tartottam volna egybe. Sajnos néhány éve elkezdték eladogatni őket. De a kis Tünde, a Csongor vagy a Helka - Kelén páros is sokkal jobban harmonizál a tó adottságaival mint ez az új nagyablakos. Bár ha a böszme katamarán flotta esztétikai környezetszennyezését látom, boldogan elfogadom az új irányvonalat. Siófok teljesen behalt. Hiába kínálnak 3000Ft/-ért szállodai elhelyezést, a város elvesztette a csatát a sokkal dinamikusabban fejlődő Füreddel szemben. Rengeteg az eladó ingatlan, nem is értem mi lehet az oka a szebb napokat megért üdülőközpont hanyatlásának. Az impozáns szállodasor, és a hatalmas apartmanházak kihaltak, a parkolók üresek.
Aligán felkínlódok a magaspartra, és nem messze az új koronás kilátóhelytől lehuppanok egy padra élvezve a Keleti medence impozáns látványát. Az aligai kikötő előtt nagy meglepetésemre szörfösöket látok. No nem, strandoló hobbicsapatot, hanem profik rendezett versenyét. Nincs sok résztvevő talán egy tucatnyi harcos rohangál a bóják között jó technikai tudással, látványos sebességgel.
Hat óra előtt térek vissza Kenesére. A több mint nyolcvan kilométert a GPS szerint az állásidő levonásával 5 óra alatt tettem meg. Fáradságot nem igazán éreztem, a szokott zsibbadás, a görcsölés is elmaradt. Nagyon jó a kis bringa. Talán még idén a teljes kört is lenyomom. Csak kőre nem szabad ülni.
Gerő András
