
Szutor Ferenc

Szutor Ferenc
Helyszín: Budapest, 1051 Nádor u. 32. (MSZ EDDSZ székház)
Az MVSz hagyományos téli előadás sorozatának első estjén december 14-én a Golden Globe Race 2018 szóló földkerülőre készülő Kopár István lesz az előadója.
Kopár István közel egy hónapja indult útnak, hogy teljesítse élete legnagyobb kihívását, amely nem más, mint kikötés nélkül körbe vitorlázni a Földet. A Golden Globe Race-en induló magyar származású vitorlázó számára izgalmasan és egyben nehézkesen teltek az elmúlt hetek, hiszen szélkormányának nem megfelelő működése miatt megállásra kényszerült a Zöld-foki-szigetek mellett.
2018. Július 1-én rajtolt el a Golden Globe Race Földkerülő mezőnye, köztük egy amerikai színekben induló magyar szólóvitorlázó: Kopár István. Most, majdnem 220 nappal a rajt után már van két befutónk és Kopár István jó eséllyel pályázhat a bronzérmes helyre!
Idén 415 vízmentő kollégánk állt szolgálatba, és csak a strandokon összesen 4370 esetet látott el. Ezek nagy része könnyű sérülés volt, 49 esetben pedig olyan bajbajutottnak nyújtottak segítséget, aki magasabb szintű ellátásra szorult. (Tehát egészségügyi személyzettel dolgozó sürgősségi mentőhajónk és/vagy az Országos Mentőszolgálat egysége vette át a beteget és folyatta az ellátást.)
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar vitorlástársadalmat és a hazai sportéletet: 2026. október 17-én hajnalban elhunyt dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) egykori elnöke, elismert érsebész, vitorlázó és sportvezető.
A Balatonon tízen pár darab szépkorú, száz évnél idősebb vitorlás szeli még a vizeket. Ezek egyike – a Bolygó – idén száz éve szeli a hullámokat.
A magyar vitorláscsalád péntek este a balatonfüredi Kékszalag Portban gyűlt össze, és ünnepélyes keretek között köszöntötte Vadnai Jonatánt, aki a múlt héten nyerte meg az ILCA 7-es világbajnokságot Írországban.
2026. október 18.
Adásunkban ezúttal Európa, a Karib-tenger és Ausztrália a helyszínek, múlt és jövő között ugrálunk. Közben pedig rengeteg számmal bombázunk
...2026. október 28.
Saját magamnak karcoltam be ezt az osztályzatot ami korántsem az éves teljesítményemet értékeli, inkább egy olyan alapvető hibára mutat rá a
...2026. szeptember 21.