És akkor kifejtve is: az egy szem sérült Craig Monk (NZL) kisebb csuklóbántalmakkal megúszta, a többieken jóformán karcolásokat sem szenvedtek. Az esés 18-20 csomós szélben, leejtés közben történt (hasonlatosan az Oracle emlékezetes bukfencéhez).

A wired.com magazin összefoglalójában azt írja, hogy a hajó valójában nem felborult. Építési vagy konstrukciós hiba miatt egyszerűen kettétört. Mindig is gondok voltak a keresztmerevítőkkel, számtalanszor kellett barkácsolni rajtuk. Ezúttal az elülső megadta magát, és mivel a két test már nem volt stabilan egymáshoz rögzítve, hát elindultak két különböző irányba. Egyikük a hátsó keresztmerevítőnél eltört, az árboc pedig kidőlt.Komplett cikk.

A csapat a lehető legrövidebb kommentárt fűzte az esethez, Paul Cayard igazgató 80 másodperces sajtótájékoztatóján - melynek elején határozottan kijelentette, hogy nem lesz lehetőség kérdéseket feltenni - a következőket mondta: "tragikus nap ez a mai. Imádkozunk Andrew Simpson családjáért, feleségéért és gyermekeiért, és persze a többi csapattagról sem feledkezünk meg. Mellbevágó élmény, amit átéltünk, rengeteg mindent kell elintéznünk a következő napokban, mindenkiről gondoskodni kívánunk. A hajót összeszedtük, de természetesen most nem arra figyelünk elsősorban, hanem az embereinkre. Most ezen dolgozunk, és ha lesz további mondanivalónk, azt megosztjuk önökkel. Köszönöm."

Ami a folytatást illeti, az esemény reggelén publikálták az első képeket az új hajójukról. Amelyik ráadásul már - a többi csapatéhoz hasonlóan - repülni fog. Most azonban kétséges, hogy lehet-e ezek után tovább menni.

Ez a kérdés egy másik Kihívónál, a Luna Rossa-nál is felmerült, a yachtonline.it oldal Patrizio Bertelli-t, a csapat tulajdonosát kérdezte, még a baleset napján. Az interjúban többek között elhangzott: úgy határoztunk, hogy 48 órát várunk a döntéssel. Legénységünk angol tagjai közül páran hazarepültek a családjukhoz. Újra összerakuk a hajót, holnapután (szombaton) vitorláztunk volna először a 34. AC helyszínén... a Kupa aktuális iránya nem jó. Nem mindeninek tűntfel, hogy a romantikus AC-től elrugaszkodva az extrém AC-nél kötöttünk ki. Olyanná váltunk, mint a Forma-1, csak épp nincsenek meg az ott látható biztonsági felszerelések és intézmények... amikor egy AC72-es elindul a vízre, egy csomó biztonsági  intézkedést kellene foganatosítani, például, hogy orvosok kísérjék a vitorlást, egy kellően gyors motoroson ülve.... szerintem ez lesz az első, és egyben utolsó AC, amit 72 lábas katamaránokkal vívnak. És azt sem hiszem, hogy San Francisco úgy tehetne, mintha mi sem történt volna, hiszen lényegében nyílt tengert választottak helyszínnek, ahol nehéz gondoskodni a biztonságról... a döntés a srácok kezében van. Ha ők azt mondják, nem csinálják tovább, akkor úgy lesz, nekem az sem gond. Itt a teljes interjú angolul, illetve olaszul.

A The Independent angol lapban megjelent, hogy az Egyesült Államok Parti Őrsége kivizsgálja az ügyet. Alapvetően arra kíváncsiak, vajon előre látható volt-e a baleset, hiszen nem ez volt az első alkalom. Hírüket az ACEA (America's Cup Event Authority - lényegében a Szervezőbizottság - iSail) sajtótájékoztatójára alapozták, a helyi hatóságok képviselői is megjelentek. A képen balról jobbra: Stephen Barclay (ACEA igazgató), Ian Murray (ACRM - America's Cup Race Management - Rendezőség igazgató), Matt Bliven kapitány (US Coast Guard - az Egyesült Államok Parti Őrsége), Tom Cleary kapitány (SFPD - San Francisco-i Tűzoltóság).

A vizsgálatban fentieken túl az Artemis Racing képviselői és az Oracle Team USA által hívott szakértők is részt vesznek.

Erősen szubjektív, de mindenképp figyelemre méltó írás jelent meg a sailinganarchy.com oldalon Webb Chiles tollából: a vitorlázás sosem lesz "mainstream". A labdarúgás sem az az Egyesült Államokban! Valaki azt gondolja, hogy ha szélsőséges, ingatag és a veszélyt magukban hordozó hajókat alkotunk, akkor olyan magasságokba emelkedünk, mint a NASCAR vagy az NFL? Nem hiszem, és nem is akarhatjuk ezt. A kikötők és horgonyzóhelyek már így is zsúfoltak. Nézzünk egy rövid idézetet a Wired magazin cikkéből! "az Oracle tavaly októberi balesete rosszabb időjárási körülmények között és sokkal zavarosabb hullámviszonyok mellett történt. A csapat 25 csomós szélben, 6 csomós dagálynál kockáztatott meg egy manővert. Az új AC hajókat puha vitorlák helyett merev szárny hajtja előre, amely lényegesen hatékonyabb ugyan, de nem lehet gyorsan tehermentesíteni. Az erős szélben bonyolított irányváltások (itt nyilván elsősorban a leejtésre gondolhatunk - iSail) félelemmel töltik el a vitorlázókat, akik egyfajta halálzónaként gondolnak ezekre a szakaszokra." Rosszabb időjárási körülmények, zavarosabb hullámviszonyok, 25 csomós szélben megkockáztatott manőver, erős szélben..félelemmel töltik el a vitorlázókat, halálzóna? MI VAN? Ha olyan hajón ülsz, amelyiken 25 csomós szélben egy manőver "halálzóna", hát nem vagy jó helyen. Az eredeti cikk.

A New Zealand Herald cikkében Dana Johannsen és Dylan Cleaver felidézi Paul Cayard szavait, aki az Oracle esését a következőképpen kommentálta: csodaszámba menne, ha megúsznánk a nyarat még egy borulás nélkül. Egyre jobban hajtunk majd, ráadásul elkezdődik a verseny, és az ilyen típusú hajók - a katamaránok - bizony fel tudnak borulni. Így most az a helyzet, hogy a vitorlás történelem legnagyobb, leggyorsabb és - ami az eladhatóság szempontjából is fontos - leginkább közvetíthető regattája zátonyra futott - jelenleg legalábbis így fest. És persze felemlegetődnek a régi ígéretek, amik tizennégy hajóról (vagyis a jelenlegi háromnál lényegesen több Kihívóról) szóltak. Szintén az NZ Herald-ban, még októberben Russell Coutts maga mondta: utólag már látszik, hogy két alapvető hibát követtünk el. Először is, azt hittem, hogy a hajóknak minél nagyobbaknak kell lenniük, hogy méltók legyenek az America's Cup-hoz. Az ACWS azonban rámutatott a tévedésemre: az AC45-ösök beromi jól mutatnak a tv-ben. Másodszor pedig, hogy valószínűleg több alkatrészt kellett volna uniformizálni. Peter Lester, kommentátor: hátrább kell lépni, és újra megvizsgálni a hajók alapkoncepcióját - a méreteket, az erőket, az építési technológiát, a megvitorlázhatóságot. Biztos vagyok benne, hogy Russell-t nem hagyják nyugodni ezek a kérdések. Rövid távon van a gyász, hosszú távon jó eséllyel kijelenthetjük, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor 72 lábas katamaránok versenyeztek a Kupáért - a kérdések zöme középtávon merül fel: indul-e végül az Artemis? marad-e a lebonyolítási forma? Mi van, ha törlik az egész eseményt, és munkahelyek vesznek el, százmillió dollárok mennek a levesbe? Chris McAsey, csörlős (ETNZ): akkor szartam be nagyon, amikor egyik nap mentőegységek tagjai érkeztek a csapatgyűlésre, és átbeszéltük a lehető legrosszabb forgatókönyvet, mi hogyan történne akkor. Az egyik srác - ő egy kísérőmotorosba került - feladata az volt, hogy "előkerítse a testeket". Na, akkor lefagytam.

A Yachting World oldalán Matthew Sheahan pedig többek között Dean Barker-nek, az ETNZ kormányosának Nápolyban mondott szavait citálta elő: a július és az augusztus kemény időszak - ezek a legszelesebb hónapok San Francisco-ban, már az is elég nehéz lesz, hogy állva és egyben maradjunk a hajókkal. Jó lenne, ha minden Kihívó túljutna a nagy szélben zajló válogatókon (Round Robin), és versenyezhetnének egymással a Kupa felé vezető úton. De megvan a kockázata annak, hogy nem lesz ki ellen menni.

(fotók: 1: Sander van der Borch; 2: Guilain Grenier)

(forrás: Sail-World, Sailing Anarchy)