Irány a ficak!

Kora reggeli ezüstös ragyogásban csúszunk az enyhe déliben, a „Mesés kelet" meghódítására. Kellett ez a korai indulás, mert délutánra „a cudar" várható, ne érjen a vízen, és messze még a messze.

A Balaton talán legszebb partja előtt hajózunk. Sajnos, csak távolról csodálhatjuk, mert kikötni Füred és Fűzfő között, azt nem lehet. Zárt magán, vagy egyesületi kikötők vannak ugyan, de nem szívesen látott vendég a túrázó. Rettentő nagy kár. Mi mindenből maradunk így ki!

Átszeljük a Kerekedi öblöt, majd a Paloznakit. Megcsodálhatunk pár kormoránt, amint szárnyait szárítja a cölöp tetején, felzavarunk néhány vízi csirkét (Gallinula chloropus Linné), szerencsénk van pár illatos, hatalmas halltetemhez, melyen sirály lakmározik jó ízűen (fene a gusztusát).

Alsóörs kétmólósnak induló lepusztult kikötője elé érünk. Csak be kéne fejezni! Micsoda forgalma lehetne! Pár kilométerre, a domb oldalában fekszik Felsőörs. Páratlan látnivalóval büszkélkedhet.

A középkorból, ezen belül a XIII. század tatárjárást megelőző éveiből maradt ránk egyedülálló épségben a messzi földön ismert Árpád-kori prépostsági templom. A Balaton-környék legjelentősebb román stílusú épületét megjelenésében még egyedibbé teszi a masszív falak anyagául szolgáló, a falu területén kitermelt, tájjellegű permi vörös homokkő, valamint az ezt tarkító ugyancsak a helyi kőbányában fejtett fehér dolomit. Nem véletlenül hívták Felsőörsöt egykor Kővágóörsnek is.

 

A templom 1200-as évekbeli építtetői, akik a nevüket viselő Miske-tetőn egyúttal palotát is építtettek, híres magyar főnemesi család, a Batthyányak ősei. Persze akkoriban a család még nem a Szabadbattyánra utaló vezetéknevet, hanem a Felsőörsre utaló Kővágó Örsi nevet használta.

A Felsőörsön ma is élő Batthyány-kultuszt példázza, hogy a templom egyik mellékhajójának oltárán a "szegények orvosaként" ismertté vált boldog Batthyány-Strattmann László herceg képe, illetve ereklyéje látható. Különleges esemény volt, amikor Márfi Gyula veszprémi érsek 2011 decemberében a templomot hivatalosan is Batthyány-zarándokhellyé nyilvánította. Ugyancsak a Batthyány-család címeréből került át a község címerébe a fiait fészkén etető pelikán.

Ami igazán egyedivé teszi a templomot, a bejárata felett elhelyezkedő faragott „Herkules csomók", melyek a gonosz távoltartására hatásosak. Egyedülálló, pogány eredetű megoldás nem csak hazánkban, hanem egész KÖZÉP EURÓPÁBAN.

A prépostsági templomhoz egykor hatalmas birtok, önellátó gazdaság (erre utal a prépostsági jelző) tartozott. Ennek szebb napokat megélt, de még így is szép épített emlékei - a barokk stílusú prépostsági kúria, az 1700-as években épült majorsági terményraktár (ma ismertebb nevén Prevics-ház) és a ma is a Veszprémi Érsekség részére misebort előállító vincellérház és borospince - napjainkban is láthatók.

Lassan feltűnik régi ismerősünk az „Auróra Szálló" jellegzetes szocreál kocka alakja, jelezvén, hogy közelítjük Balatonalmádit. De szépeket lehetne itt is sétálni!

Vöröskő terasz, Erődített református templom (Vörösberény), Szent Ignác-templom, Szent Imre-templom. Mind egy - egy gyöngyszem. Nem fájdítom tovább túrázó szívünket, amiért mindezektől elrekeszttetünk. Nem adom fel a reményt, hogy egyszer még legyőzhetjük az emberi hülyeséget, szűklátókörűséget, és találunk valami megoldást az itt éjszakázásra.

Most viszont húzunk át az öblön, és máris elérjük a bójasort, ami bevezet az úszó hullámtörő mellett a Marina Fűzfő kikötőbe. Nagy táblára kiírva: egy éjszaka mindenkinek ingyenes (Porthole klubkártyával három!).

Ez igen! Itt a helyünk! Van minden: víz, villany, fürdőblokkok, védett vendéghelyek.

A kikötői kocsma, ó bocsánat, a Sirály étterem is kiváló. Választék bőséges, a kaján nem lehet fogást találni. És „hozzá drágult az élet", még az árai is teljesen rendben vannak. Borok, sörök pálinkák és egyéb nyalánkságok is. Lehet enni - inni rendesen. És még késő este, a meccset is megnéztük egy záró sör mellett. Bár több efféle hely lenne a világon. De a keleti medencében csak ez van. Csendes meghitt öböl, családias hangulat, kedvesség, szeretet, odafigyelés. Jó, hogy vagytok nekünk! Köszönjük!

De mit is lehet csinálni Fűzfőn? Pont a kikötő bejárattal szemben, egy kocsma hívogat, pontosabban a 71 -es számra keresztelt étkezde. Nem akarok a Sirálynak konkurenciát csinálni, ez teljesen más kategória. Baromi olcsó árak, remek magyaros ennivalók, reggelizni is lehet korai időpontban, például rántottát. Udvarias kiszolgálás, csak ugye a környezet, mert a főút mellett van másfél méternyire.

Áll azután egy templomrom a XIII. századból, a Jókai utcában. Itt létesült a Balaton-part első téli-nyári bob pályája, a híres Balaton Uszoda, amely a sportág egyik Olimpiai központja is, meg egy jó fagyizó a vasútállomásnál. Aztán itt van a Balaton Csillagvizsgáló. Gyalog igen hosszú kutyagolás, valami közlekedési eszközt kéne találni. Tavaly volt egy kezdeményezés, miszerint a hajdani papírgyár hadászati alagútjában rendeztek képzőművészeti kiállítást. Lovas kocsival vitték a látogatókat. Talán lesz folytatása egyszer. Végül is, ha több napig itt maradunk, pár megálló a vonattal, és elérhetjük azokat a helyeket, amiket ide utunkon csak a vízről láthattunk.

De mi holnap tovább indulunk.

 

Gelencsér György (Merlin)