A zsilipek nagyobb részét magunknak kellett kezelni az erre a célra rendelt távirányítóval. Mondhatni kitűnően működött, amikor már fel is töltöttük az akkuját. Itt az utolsó Nifferi zsilipnél hálásan integettünk a VNF-nek. A nagyvállalat kezelésében van Franciaország valamennyi hajózható viziútja, pedig van belőlük jónéhány.

A Rajnán a továbbiakban Az EDF (Electricité de France) kezeli a zsilipeket, nagyobb játékos, a nukleáris energia is hozzájuk tartozik, amint a  Rhone-on is láttuk, ahol az egy főre eső atomerőművek száma kettő. Természetesen minden zsilip egyben vízi erőmű. Nem voltunk már teljesen kezdő zsilipelők, de a rajnai zsilipkamra méretekre azért mégis rácsodálkoztunk. Alkalmanként hihetetlen mélységekbe süllyedt kis hajónk néhány perc alatt. A süllyedések még csak hagyján, de az emelkedéseknek ára az erős áramlás a kamrában. A jól kikötött hajó és az egyensúlyban tartás, az állandó figyelem elengedhetetlen. Úgy, mint a kötelező mentőmellény.

Strasbourgban nem időztünk, ismerjük a várost, a Rajna pedig párhuzamosan fut a Marne-Rhein, illetve a Rhein-Rhone csatornákkal, amelyek átszelik a várost.Maradtunk a nagy folyón, és szinte szörföztünk lefelé. Amióta vízszintes az árbocunk, ekkora sebességgel még nem mentünk.A Rajna Lauterbourgig határfolyó, jobboldala már a Fekete erdő. Így a francia lobogót németre cseréltük a jelzőárbocon. Mintegy varázsütésre: senki nem beszélte már a francia nyelvet.

Apropó, jelzőárboc... A 12,7 méteres árbocunkat Sanyibá helyettesítette egy kis teleszkópos három méteres jelzőárboccal. Nem is a felségvizek lobogója volt a legfontosabb faktor, de erre szereltük fel a radartükrünket, hogy láthatóak legyünk, a VHF antennánkat, hogy kommunikálni tudjunk a hajókkal és a zsilipekkel, valamint a horgonyfényt, amely szintén elengedhetetlen veszteglő hajóknál. Valamennyi segéd-szerkezetnek többször is hasznát vettük eddigi utunk során. Speyerben aludtunk egy klubkikötőben. Minden önkiszolgáló, víz, villany bekötés, stb. Egy becsületkassza gyűjti a 10 Euro kikötői díjat,  a hajó és a szkipper adatait tartalmazó kérdőívet borítékban. Ilyen bizalommal nem él vissza a magára valamit is adó hajósember. Másnap keresztülmentünk Ludwigshafen-Mannheimen, majd Wormsba érkeztünk. Sanyival valami motoszkált a fejünkben egy wormsi püspökről, de azt tudtuk, hogy nem a Márton-napi libával kapcsolatos, hiszen az Tours városához kötődik. Azután utánanéztünk, hát persze! Burchard wormsi püspök adott ki egy olyan házasélet egyházi előírásait rögzítő dekrétumot a XI. sz.-ban, amely szerint (többek között) ha "...feleségedet, vagy valaki mást hátulról közelítettél meg, vezekelj 10 napig kenyéren és vízen." Szerintem megéri. Mainz nagy város, rohanó folyóval. Mi már szívesen jobbra fordultunk volna a Majnán a város előtt, de tankolni szerettünk volna. Végigszörföztük a rakpart-közeli helyeket, láttunk sok csodát, de benzinkutat nem. Visszafordultunk, és árral szemben araszoltunk felfelé a Majna torkolatig. Útközben egy vízi rohamrendőrt is megkérdeztünk, fejét rázta. Nincs kút, irány a Majna. Nos, Frankfurtig bőségesen elegendő az üzemanyag, nyugodtan mentünk tovább. Sok-sok megművelt szőlő és a szokásos zsilipelések  után megérkeztünk Frankfurt Griesheim-be. Szintén magánkikötő, szintén senki a láthatáron. Kimenni sem tudtunk a partra, a mólókapuk zárva. Szerencsére Sándor tud a vízen járni. A köveken olyan ügyesen megkerülte a szögesdrótos kaput, hogy még a térde sem lett vizes.Ő találta nekünk Rolandot, aki megjött hajójához és akivel izibe' összehaverkodtunk. Amikor megtudta, honnan jöttünk, és mekkora utat tettünk meg, rögtön segítőkész szkipper vált belőle. Azt mondta, egész Frankfurtban nincs hajókat tankoló kút. Van egy sima Aral kút nem messze, felajánlotta, hogy fordul vagy kettőt a kocsijával, amíg fel tudjuk tölteni Monát. Így esett. Pénzt Roland nem fogadott el, de örült az üveg viszkinek. Jót beszélgettünk a Mona fedélzetén, angolul-németül-mindenhogyan.

Itt Griesheimben ketten maradtunk, János kihajózott, neki letelt a szabadsága, egy barátja jött érte kocsival. Elfogódottan búcsúztunk, jó volt együtt hajózni. János sokat vállalt a napi teendőkből is, a kikötésekből is, a kormányzásból is, mégis, azt mondta, a tengeri vitorlázást élvezte leginkább. Hát, ha még nem lett volna tengeri beteg!

Másnap már csak ketten ébredtünk a szokott időben. A kávé, a készülődés után mégsem tudtunk elindulni, a Vodafone csak 11.00-kor nyitott, a francia internet kártyám itt már nem élt. Kényszerűen kivártuk a nyitást, majd délben továbbindultunk a Majnán.Frankfurt után szőlők, teraszos kultúrák mindenütt. Rend, tisztaság, építkezések, látható jólét. Csak az emberek nem a mosolygós franciák. Nem, szó nincs róla, nem a németekkel van a baj... Aki a lobogónk láttán a partról anyázik és mocskokat kiabál ránk, az magyarul teszi. Hazánkfiai. Többnyire suhancok.És  mások, akik a partról, vagy hídról lelkesen magyarul üdvözölnek, láthatóan örülnek nekünk. Mi nemkülönben. Szintén hazánk fiai. 

Folytatjuk. 

Kárpáti Lajos