
A versenynaptárunkba még időben, már az év elején bekerült a Kisfröccs Kupa, amelynek megrendezését időben kell lejelenteni a tisztelt felsőbb szerveknek.
A BFYC hírlevele értesítette a hajósokat, hogy 2013.augusztus.24.-án lesz a szokásos Süsi féle „érezzük jól magunkat nyárvégi kisfröccs vitorlás ünnepség".Sajnos ez a szombati nap időközben hivatalosan sokaknak munkanapot jelentett, ledolgozandó az 20.-ai hosszú hétvége hétfőjét, tehát azt gondoltuk, hogy csak néhány megszállott fog megjelenni a nevezésnél.
Annyit tudni kell a Kisfröccs kupáról, hogy ez egy túraverseny, melynek végén a beérkezett hajó egy tagjának kell befutni a hajóról a söntésbe és meginni egy kisfröccsöt, és amikor koppan az üres pohár a pulton, akkor áll meg az óra. A nevezési díjat a kiíró az árának megfelelő kisfröccsök számában adja meg: pl. 5KF, 10KF lásd még kiírás.
Álmos, bánatos, felhős napra (ez ellentmondás, mert nem sütött) ébredtem, lógott az eső lába, szél semmi. Ennek ellenére beneveztem és örömmel tapasztaltuk, hogy 18 hajó nevezett ez azt jelenti, hogy vitorlázók igen élelmes és problémamegoldó emberek lehetnek.
A szomszéd kikötőbelieket is érdekelhette a dolog, jöttek jó páran. A nevezettek között a rutinos versenyzőkön kívül, lelkes amatőrök és még lelkesebb hajósok, sőt egyedül vitorlázók is indultak ketten Csabi és Tamás. A hajók meg Ys 88-tól Ys119.-ig.
A rajt zéro szélben 11.00-kor (Süsi profi órája szerint). Mi, az akarattyai part felöli rajtot választottuk, mert a keleties fuvallatokra építettünk. A többiek a zsűri hajó mellől indultak, volt aki (Hableány) nagy előnyt adott a többieknek. Itt a La Diva indult meg a parttól messzebbre leterült szélben, fölötte a Pillangó ment előre.
A 3 perces duda után a Rotary felhúzta a spít, de csak kínlódott, mi lassan megkaptuk a fuvallatot, még nem húztunk spít, de a Scherrburg gálánsan alattunk húzott el előre a magas árbocával. Ezután északias lett a szél, felhúztuk a spít. Rögtön egy luv csatába is keveredtünk a Mentával, amit először megúsztunk, de azután a gyorsabb Nautic nagy mindenféle vásznaival fölöttünk gyorsan elhúzott. Időközben Attila vezette motoros is követett, és Marci fotókat készített szerintem mindenkiről, és volt amikor esett az eső. Ekkor már majdnem mindenki spít húzott, és kellemes szél fújdogált a hajó meg prímán hasította vizet.
Az első, aligai bóját a nagyok vették elsőnek, a Dehler, a Hanse és a Nautic, ezután jött a Dolfin, majd mi a Reginával és a Rotary sudár, és a FPC. A bólya után további spinakkeres kissé lóversenyes szakasz jött, jóval élesebb szélben ugyan, egészen a 2.sz bójáig. A sorrend nem sokat változott, vagy mi nem azt figyeltük. A bólya előtt spí le, bója vétel a mezőny eleje kifordult az akarattyai partok felé a bólya után.
Mi tartottuk vetélytársainkat, és el is mentünk előttük. Az első három hajó nagyon elhúzott, minket így nem zavartak meg a helyi taktikánkban, azt azonban láttuk már, hogy ők egy parti irányú hosszú takk után már húzzák a slagot egyenesen a befutóra. Ezért kifordultunk a parttal párhuzamos takkra, otthagyva a Pillangót meg a Crossbart. Ez mint később kiderül hozott nekünk annyit, hogy éles jó szélben mehettünk a befutóra. A Crossbar elment a parti takkra, a Pillangó pedig jött utánunk.
Remek szélben láttuk, bár nem pontosan az előttünk befutókat: a Mentát, a Scherrburgot és a La Divát. Mi is befutottunk a „célvonalon" szélbe állva vettük le a vásznat és motort indítva, mentünk az igazi befutóra, ekkor a Pillangó teljes vászonnal motorozva sietve beette magát elénk, mint utólag kiderült semmi értelme nem volt a sietségnek az eredmény szempontjából. Ekkor következett az igazi befutó, nálunk Morvay Pista korábban atléta 70 év feletti korát meghazudtolva szaladt, és bár lihegve és nehezen nyelte le a végső kisfröccsöt. Közben kikötöttünk a helyünkre, és néztük a mögöttünk befutó lelkes legénységű hajókat, befutó futókat.
Segítettünk kikötni az egyedül vitorlázókat, hogy futhassanak a söntésbe. Az eredményhirdetést 16.órakor Viszkei András nyitotta meg, aki mint ismeretes a villanyhajók megszállottja, a Zöld Szalag kitalálója.
A megnyitója bevezetőjében megköszönte az aktív részvételt, és méltatta a verseny Yardstick voltának előnyeit. Erre azért volt szerinte szükség, mert zuhany híradói egyes információk szerint a Yardstick rendszer elavult, és nem igazságos, ezután hangsúlyozta, hogy a villanyhajók versenyében is célszerűnek tartana valami hasonlót bevezetni, mert az ebből fakadó megbeszélések még jobban összekovácsolnák a hajósokat.
Ezután Süsi gratulált és átnyújtotta a Balaton szelet díjakat a részt vevő kormányosoknak.
A Yardtick szerinti végeredmény pedig a következő:
1. Pillangó Ys.108,
2. La Diva Ys 97,
3. MentaYs 91.
Abszolút befutási sorrend: Menta, Scerrburg, La Diva
Kiemelném még az összes részt vevő de különösen a két egyedüli vitorlázó Kenese2 és Kincsembogaram teljesítményét és lelkesedését is .
Örömmel nyugtáztuk a nap végén, hogy sportszerű körülmények, jó szélviszonyok között sikerült eleget tenni kiíró szándékának: Érezzük jól magunkat nyárvégi kisfröccs kupán való részvétellel.
Ránky Péter