Vendée Globe 2024-25, huszadik nap - feladás szóba sem jöhet
2024. November 30.
„Folyamatosan maradunk le az elöl haladóktól, és igaz, hogy haladunk, de szenvedősen” – elégedetlenkedett Louis Burton (Bureau Vallée).
...Az ünnepek mesés szélviszonyokkal ajándékozták meg a vitorlázókat. A korlátozott lehetőségeket sokan próbáltuk kihasználni, ki így ki úgy. A hatósági szigor szőrszálon csüngő Damoklész kardját azonban éreznünk kellett a fejünk felett.
A motorhasználat szigorú szabályozásának enyhítéséért küzdő sajtómunkásként el kell hogy áruljam, nem voltak rossz tapasztalataim. Bár notórius szabályszegőként lett volna bőven alkalmam a bűnhődésre, a jó szerencsém, vagy a rendőrség szelektív jóindulata elhitette velem, hogy ha mardosó bűntudatomat nem számítjuk, akkor eleddig gondtalanul hajózhattam.
Tóth László vitorlázó társunk múlt heti története keményen felrázta a hazai vitorlázó közösséget. Már a megjelenést követő első napon több mint félezer „like” az olvasók szolidaritását tükrözte de a kommentelők véleménye már erősen megoszlott.
Idén másodszorra vettünk részt a Klasszikus kupán és örömmel tapasztaljuk, hogy évről évre nagyobb érdeklődés övezi ezt a versenyt. Ez nyilván köszönhető a remek szervezésnek és az igazán színvonalas programoknak is.
Igazából a valóságos történések igazolják, mennyire nagy szükségünk van erre a bizonyos hívószámra, ha bajba kerülünk, mi hajósok. A történés a következő. Túrában lévő hajó személyzetéből, egy valaki rosszul lett, eszméletét vesztette.
„2008. augusztus 4-én 18 óra 30 perc körüli időben a vitorlás elindult két személlyel a TVSK fonyódi kikötőjéből Gyenesdiásra...