Címke: sudársport

TRAMONTANA-SENNEBOGEN KUPA 2017 – MÁR CSAK NÉHÁNY NAP!

E hét szombaton 10 órakor lesz a 2017 évi Tramontana-Sennebogen Kupa rajtja. A verseny névadója a Sennebogen cégcsoport, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana-val. A szervezők mintegy 50-60 egységet várnak a regattára, amelyre a Tramontana Yacht Club Egyesület rendezésében kerül sor. A versenynek a gyönyörűen felújított és kibővített Hajógyári Kikötő ad otthont.

35. Pünkösdi Regatta ahogy mi éltük meg

Nem vagyunk babonásak, így péntek 13-án az előrejelzéseket figyelembe véve hárman neki indultunk Balatonföldvárnak, hogy a TVSK szervezésében szombaton kezdődő Pünkösdi Regattán részt vegyünk.

Hajóteszt: Egy nevesincs Sudár

Scholtz Imre által tervezett és 1991- ben épült hajó egy évvel később került csak vízre. Neve nincs hajó, halványan ugyan látszik egy Giovanni felirat, de babonából és frappáns név híján az újrakeresztelés még várat magára.

Rendhagyó újságcikk a Sudár Regatta huszonötödik születésnapjára

Idén ünnepli 25 éves születésnapját a Sudár Regatta, méltán az egyik legnépszerűbb magyar gyártmányú vitorlás hajó típus. Persze nem regattaként kezdte Ő sem a pályafutását, a Regatta változat egyfajta evolúció szülötte: volt ott egyszerű Sudár, Sudár II, Sudár Komfort, Sudár Sport és még ki tudja mennyi, akár még két árboccal rendelkező kétkajütös változat is.