Kora reggel hagyjuk el Keszthely remek kikötőjét. Balatonunk földrajzi adottságaiból eredően tovább menni nem lehet, – legalábbis hajóval igen nehézkes lenne – keletnek fordítjuk vitorlásunk hegyesebb végét. Túránk további szakaszában egyre közeledünk Balatonföldvárhoz.

Megállott a parton, belenyújtotta kezét a vízbe, majd keresztet vetett.

Nosza rajta, hát lássuk. Szerényen lengedez a „tiszta északi”, csak le ne punnyadjon teljesen. Ilyenkor, nyár derekán hajlamos rá. Fújdogál, aztán forgolódik, elkezd foltosodni a víztükör, majd behorpadnak a vitorlák és annyi. Nagy magyar tarka nulla. De most szerencsénk van, a móló sarkáig, még tűrhető szinten, éppen hogy kitart. Áldom a frissességünket, miszerint reggel nyolckor neki veselkedtünk.

Kedvenc tavamat szelni, számomra mindig a csúcs.