Enyhe délies fuvallat visz kifelé a Keszthelyi-öbölből. Eleinte szépen haladunk, viszont Györök csücskét elhagyva rohamosan csökken, majd változó irányú foltokká zsugorodik. Eredeti célunk Fonyód lett volna, de úgy tűnik, hogy ez aztán nem fog oda juttatni. Sebaj, befordulunk Szigliget felé. Idén még úgysem jártunk ott. Egy ideig még elszórakozunk az innen-onnan éledő leheletekkel, de látván az egyre rondábban szürkülő fellegeket beindítjuk a motort. Sem elázni, sem viharba kerülni nem akarunk. Egy belsőbb helyre tudunk beállni, tartva az esetleg keletről támadó hullámveréstől. Éppen idejében, ugyanis cseperegni kezd az égi áldás.
Azonnal a szemünkbe ötlik, hogy építkeznek. Pontosabban helyre állítanak. Méghozzá a móló megsüllyedt járófelületét. Tavaly már valóban feltűntek az egyre mélyülő horpadások, amint hullámokat vetettek a gáton. Nagyon tetszik a dolog. Különösen annak fényében, hogy több kikötőnkben is látok hasonló tevékenységeket. Szóval „toll a fülükbe a károgóknak”, amikor azt hangoztatják, hogy a BHZRT létesítményeit lepusztítják, mert olcsón akarják eladni… stb. Legyen igazam!
Ebédidő lévén betérünk a Kikötő Étterembe. Marcsi szokásos „megjöttetek drágáim” felkiáltásával fogad. Ők természetesen nap mint nap nyitva tartanak. Az előszezoni választék elég bő, áraik úgy tíz százalékot emelkedtek. Minőség kitűnő. Mire jól lakunk, az eső is eltűnik, sőt a nap is előbukkan. Felderítő kirándulásra indulunk.
A kisbolt hét és tizenöt óra között üzemel minden nap. Ezt jó tudni. Most nincs kedvünk a várhoz kutyagolni, így Atyusz bán óvárának romjaihoz mászunk a Királyné szoknyájának tetejére. A kilátóból kápráztató panoráma tárul szemünk elé. A műemléket kezelik, karban tartják. Még ismeretterjesztő táblákkal és forgó, tekerhető játékokkal is ellátták. Némelyik elég „butuskának” tűnik számomra, de többségében hasznosak.
A szebb napokat is megélt, elárvult Szőlőskert mellett ballagunk a Fakavölgyi úton a strandhoz. Bejárata nyitva (szabadon átjárható), ahogyan az északi-parton szokás. Területén viszont minden üzlet télire bepakolva szomorkodik. Pedig jópáran sétálnak, üldögélnek, horgásznak, ketten még fürdenek is a húsz fokos vízben. A kapuval szemben az út túloldalán viszont gőz erővel dolgoznak a már két éve porosodó Nádas étterem épületén. Szót váltok az új tulajdonossal: megnyitni szándékszik június közepén. Hajrá! Én igen örülnék neki! Sok sikert!
Visszasétálunk a kikötőhöz. Hamisítatlan nyári, aranyló alkonyatban gyönyörködhetünk. És vannak urak – hölgyek szép számmal. Sétálgatnak, beszélgetnek, fényképeznek. Úgy tűnik, itt már megkezdődött a szezon. Jártunkban – keltünkben majd minden nyaralóban „laktak”. Füvet nyírtak, kertészkedtek, virágokat ültettek. Ahogyan azt ilyenkor kell. Az étteremben is jó kétharmad ház van. Vacsoráznak, iszogatnak, kisebb asztaloknál párok, nagyobbaknál vidám társaságok. Szemlátomást csuda jól érzik magukat. Én is! Szép az élet!
Nyugodt éjszaka, szipokázó reggel, korai indulás. Irány Fonyód. A szél viszont nem jeleskedik. Hol innen, hol onnan libben valami. Pár métert odébb taszajt, majd beesnek a vitorlák. Megállunk. Készülnék motort kapcsolni, mire jön valami. Megint csúszunk, szerencsés esetben a lendület átvisz a következő brízbe.
Ilyen simának ritkán látom a Balatont. Nagy nehezen elérjük a három cölöpösre bővült meteorológiai állomást. Majd elhagyjuk. Négy és fél óra küzdelmet követően közelítjük meg a kikötőt. Végre befutunk Fonyódra. Egy belső helyre tudunk kikötni. Gorombára éheztük magunkat, irány a Makkos vendéglő. Szerencsénk van, ugyanis június közepéig, csak hétvégenként fogadnak vendégeket, ma viszont egy nagy társaság miatt minket is el tudnak látni. A koszt persze príma. Kedves tulajdonos barátom elhencegi, hogy még sült keszeg is szerepel kínálatukban. Remek!
A délutánt „ellustálkodjuk”, hiszen tudjuk: holnapra kemény hidegfront halad át felettünk, itt kell maradnunk, amig elvonul.
Hajnalra zúgó széllel le is vág. Jó, hogy ilyen védett helyen állunk. Hajónk szinte meg se mozdul, csak a ponyva csattog néha egy kicsit.
Későn ébredünk. Szemerkélő eső, veszett szél és hideg. Mit lehet ilyenkor tenni? A múzeum idén sem fogad látogatókat. Felújítás van folyamatban. Reméljük, jövőre elkészül. A kilátót szétrágta a kerti cincér. Rosszul védték le a fa szerkezetet. Újjá kellene építeni. Pillanatnyilag, sorsa bizonytalan. Találjunk ki mást. Nézzünk be a hermetikusan körbekerített kutyás strandra. Szerény összegért lehet a dupla kapun bemenni, most viszont a pénztár zárva, ingyen átjutunk. Szaladgál pár eb, némelyik fürdik. Elvannak, jó nagy a terület. A fűben viszont rengeteg kutyakábel rejtezik. Tudom én azt jól, miszerint a többség felszedi maga után, csak pár renitens, nemtörődöm hagyja szanaszét. Azért nem ártana néha takarítani. Távoli eldugott sarkában pár hajó hever, elhagyatott állapotban. Felfedezem köztük a Carina nevű csöppnyi vitorlást. Ezzel kerülte meg Méder Áron a földet. Ikonikus hajó. Botrányos, hogy ilyen méltatlan állapotban van a szemétre dobva.
A szomszédban viszont éledezik a „szellem kikötő”. Nagy tempóban építkeznek és már úgy negyven hajó áll is benne. A parton is jó pár várakozik. Az épület is készülget.
Ez igen örvendetes látvány számomra. Be is osonok (mosolyogva) a nyitott kapun az „idegeneknek belépni szigorúan tilos” tábla mellett. Odalépek az első emberhez, aki a parton lévő hajók közt tevékenykedik. Bemutatkozom, elmondom amiért jöttem (hol tartanak, hogyan juthatnék információhoz, ugyanis nagyon tetszik… stb.). Erre majdnem leharapja a fejemet, és felszólít, hogy takarodjak a pokolba, ő csak egy alkalmazott (mint utóbb kiderült, a kikötőmester volt, viselkedéséből ráismertek). Pár elérhetőséget azért kiszedtem belőle. Legalább az elnevezését: Fonyódi Yacht Club. Az oldaluk korrekt, pár dolgot meg lehet tudni belőle. A legprovokatívabb kérdésem az, hogy a vízmélységgel gondok vannak, a kijáratban még egy méter negyven sincs, további kotrásokra lenne szükség, mikorra várható? Száz szónak is egy a vége, nagyon szurkolok értük, hogy valóban kikötővé váljanak. Igencsak kellenek a hajóhelyek.
Durvul az égi áldás, szaporázzuk lépteinket visszafelé a hajóhoz. „…gyűlik és kavarog, fehér habokba szaggatja a zöldet. Fogócskáznak az apró viharok, az ablakban a legyek megdögölnek…” jutnak eszembe József Attila csodálatos szavai. Másnapra azután nyoma sincs az ítéletidőnek.
Indulunk is tovább, friss reggeli élénk északnyugati szelek szárnyán. Hamar elérjük Balatonboglárt. Majd minden vendéghely üres. Kikötés után kicsit körülnézünk, ugyanis fiatal még az idő. A Naplemente bisztró bedeszkázva. Vajon mire várnak, hiszen a strandon számos népek vannak. Nyilván ennének – innának. Kápolnák zárva, Bobpálya, Gömb kilátó nyitva. Közben megéhezünk, irány az Erzsébet étterem. Szokásos kitűnő étkek, alig emelkedett árak, minden nap stabilan várják vendégeiket. Jóllakva ejtőzünk egy keveset, majd tovább indulunk. Vonz a délutáni kellemesen húzós északnyugati szél.
Bőven alkonyat előtt érjük el Balatonlellét. Az úszómólók végén, a megszokott pozíciókon vannak a vendéghelyek (minden ellenkező híreszteléssel szemben). Megállunk éjszakázni. Vacsorára a kikötőben lévő Sekli Étterembe ülünk be. (Annál inkább, mert az Amigó még június elejéig nem működik.) Kitűnő étkeket kapunk visszafogott árakon. Megtudjuk, hogy svédasztalos reggelivel is tudnak szolgálni. Remek! Méltóak a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! titulusra. Balatonlelléről még megemlítem, hogy az Afrika Múzeum munkanapokon kilenctől tizenöt óráig látogatható. Ajánlom, nézzétek meg adott alkalommal.
Csendes éjszakát követően, kiadós reggeli után futunk ki a vízre. Kék az ég, ragyog a nap, mérsékelt északnyugati szél lengedez. Jó tempóban haladunk kelet felé a déli part vonalát követve. Röpke másfél óra alatt el is érjük Balatonszemest. A vendéghelyeken igen „lötyögős” a helyzet, így kérünk egy beljebb eső placcot. Kedves kikötőmestereink teljesítik is kívánságunkat, amit ismételten nagyon szépen megköszönünk.
Komoly átalakítás vette kezdetét ebben a kikötőben. Pár úszómóló fingert nagyobbra cseréltek, valamint kotortak. Ezenkívül a kikötőirodát áttelepítik a medence felénél lévő beton trambulin területére, egy konténer szerű építménybe. Ők tudják mi okból. A jelenlegi építményt pedig elfoglalja a Babszem Kávézó, ahol olyan különleges sülteket szoktunk enni. Ennek speciel örülök, hiszen a választék nyilván bővülni fog, feltételezve nagyobb területű konyhát. Most viszont ételekkel még nem szolgálhattak, így az Erika Leanderkertbe megyünk ebédelni. Ő március óta stabilan nyitva tart, ahogyan azt szokta, immáron több éve. Erika barátnőnk szinte egyedül viszi a boltot így hétköznap. A választék viszont alig szűkebb a szokásosnál. Árai úgy tíz százalékot emelkedtek (lesz ez még több is a nyári szezonra). Az ételek minősége viszont egy cseppet sem romlott. Jóllakva, rövid pihenő után megyünk kulturális programunkra.
Megnézzük a Postamúzeumot, ami stabilan felkereshető. Kicsit átalakult. A berendezett postahivatal helyett, egy átfogó képet mutató bemutatóhelyiséget alakítottak ki. Igen ötletes interaktív játék is lett. Különböző korok postai dolgozóit kell felöltöztetni – a ruhadarabokat megfelelő sorrendben a figurára húzni – a kellő hacukába. Majd kimegy az eszemből: Levélküldeményt is el lehet juttatni valamelyik távoli településre, a régmúlt idők térképein a korabeli közlekedési eszközök igénybevételével. Nekem igen tetszik, ugyanis ötletes, szép és tanulságos, sőt még hiteles is. Gratulálok hozzá!
Persze, a postahivatal bemutatása is megmaradt, csak éppen mozgó formában, ugyanis a vasútikocsiban megtekinthető a levélszortírozóval egyetemben.
És a többi bemutató? Mind betli. A Latinovits Zoltán Emlékkiállítás a kiírás szerint hétfő kivételével tíztől tizennyolc óráig látogatható. Valóságban viszont zárva. Előzetesen be lehet jelentkezni telefonon, azt pedig nem veszik fel. A Pálosok Balatonszemesen pedig minden komment nélkül lakat alatt. Ejnye.
A Parkon keresztül araszolunk visszafelé. Szépen gondozott. A vasút túloldalán viszont számomra szomorú látvány fogad. A volt Vigadó ikonikus épülete eltűnt, helyette ocsmány szürke apartmanház terpeszkedik. Pedig pár éve még arról volt szó, hogy kulturális létesítmény céljára felújítják. Nesze neked! A telket eladták valami vállalkozónak. Ezt a műemléket is felprédálták! Készítettem róla fényképet, de nem teszem közzé. Maradjon meg emlékezetünkben olyannak amilyen volt, szép, elegáns, kupolás épület, öreg fákkal szegélyezve egy liget közepén.
Elérkezett az utolsó esténk. Borozgatunk a hajón. Meghányjuk-vetjük érzéseinket. Általánosságban feltűnt, hogy igen kevés, sőt elenyésző az előszezonban túrázó vitorlások száma. Fonyódon például mi voltunk az elsők, akik kikötöttek. Pedig remek az idő. Ilyenkor még a vendéghelyekből is bőven akad mindenütt. Akkor mi a baj? Talán sokakat elrettentett a tavalyi „nincs szabad hely” mizéria? Vagy ennyire megemelkedtek a költségek? Nem hinném. Szóval nincs válaszom a kérdésre. Annyit viszont tegyünk meg, hogy jelezzük telephelyünkön a kikötőmesternek, hogy mettől – meddig leszünk távol. Hadd legyen valamelyik túrázó társunknak plusz egy vendéghelye. Nagyon szépen köszönöm!
Ezüstösen szikrázó nap, élénk nyugati szél. Fejezzük be stílusosan előszezoni túráinkat.
Becélozzuk Balatonföldvárt. Szalad a hajó. A szél meg erősödik. Maradjon a génua, le ne szedjük! A tempó csak nő: 9, 10, 11 km/h. Habzik a víz. Üvölt a rockendroll! Hajrá! tizenegyegész nyolctized! Maximummal száguld a Sudár! Ez kell nekünk! Itt a vége, fuss el véle!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
