Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Összesen nyolc kardinális jelet helyeznek ki Tihany közelébe, ahol az év elején a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. konzorciumban a Magyar Országos Horgász Szövetséggel úgynevezett „akadókat”, köznyelven süllőfészkeket telepített a Balatonban.
A Tihanyi-félsziget környezetében lévő veszélyes helyek (Mesterséges ívóhelyek) kitűzése merev vörös háromszög alakú zászlóval ellátott sárga bójákkal a hajózás biztonságának fenntarthatósága érdekében történt
Annyi, hogy sose fogy el. Van, amelyeket kőből építettek, és akad, amit a sors szeszélye sodort nyakunkba. Hiányoztak, mint „sárgaláz a lepratelepen”. Némelyiket elkerülhetjük, mások viszont, egyszer csak a fejünkre szakadtak. A türelem és az önfegyelem szabadíthatja le megfeneklett hajóinkat.
Megérkezett a válasz a tegnapi olvasói levélre, ahol egy balatonalmádi horgász panaszolta el nehezségeit. A választ az a bizonyos bérvitorláztató magánszemély írta.
Olvasói levelet kaptunk melynek írója a horgászok nehézkes helyzetére hívja fel a figyelmünket: Almádiban a parthoz túl közel bóján horgonyzó hajók miatt már nem maradt helyük horgászni… ti mit gondoltok a probléma felvetésről?
Balatonvilágosnál, Tihanynál, Fonyódnál és Balatonfűzfőnél is haltelepítés lesz márciustól július közepéig. Felsoroljuk az érintett zónákat, ahol fokozott figyelemmel kell hajózni.
Rick Csaba gyűlöli a karókat, Gelencsér György gyűjti a karókat, az illusztris csapathoz csatlakozva én az karóhasználókról elmélkednék. Illetve leginkább a karókat nem használókról.