Dicsőítették, átkozták és üldözték őket; a legendákkal ellentétben nem voltak mesebeli alakok, sokan közülük nyomorúságos életet éltek. Az utókor mégis egyfajta hősként tartja számon a kalózokat, falábbal, szemtakaróval és vállukon papagájjal képzelik el őket.

Nem, egyáltalán nem terveztük a kékszalagos kalózkodást, de a szélben szűkölködő Fehérszalag után bennünk maradt a coitus interruptus keserű élménye. Bár a mezőny kétharmada vált a szigorú időkorlát áldozatává, nekünk a teljesítés hiánya egyben azt is jelentette, hogy nem tudtuk bebizonyítani, hogy a kis Kalóz valódi versenytárs és igenis helye van a nagyok között egy Fehérszalag léptékű túraversenyen.

Tavaly kezdődött, mikor Alexanderrel eldöntöttük, hogy az 5,5 méteres duplakieles angol építésű part menti vitorlázásra épített hajójával nekivágunk és elvitorlázunk Hollandiából, Amszterdam mellől Doverbe, Angliába inni egy Guinness-t. Az ötlet jónak bizonyult, de ahogy egy sokat tapasztalt német zászló alatt vitorlázó kapitány mondta később Urk-ban, az egri Cabernet Sauvignont kortyolgatva: „Kétszer is meggondolnám, utána elvetném.”