A Kékszalagon Kalózzal nem lehet elindulni, a verseny szabályzata ezt egyértelműen kizárja, mivel sem a hajó mérete, sem a minimális versenyzői létszám előírása nem megfelelő. Azonban a tavat bármikor körbe lehet vitorlázni, és ha eközben a Szalag pályajeleit is kerüljük, akkor ez már alapot adhat a mezőny többi hajójával való összehasonlításra. Nem akartuk mindenáron megkerülni a Balatont, úgy készültünk, hogy a Tihanyi- szorosig elkísérjük a mezőnyt és ott eldöntjük, hogy átmegyünk e a Csövön.

Egy kis jolle-val való hajózásnak természetesen vannak kockázatai, azonban a biztonsági kockázat a Kékszalag idején a legkisebb. A mezőnnyel együtt haladva nincs olyan időpillanat, hogy ne lenne elérhető közelségben egy másik hajó. A klasszikus Grand Canaria Las Palmas-ból induló Óceán átkelés versenyét az ARC-t rendre kíséri egy olyan flotta, akik csak biztonsággal szeretnének átjutni a karibi Saint Lucia szigetére. Őket a verseny egyáltalán nem érdekli, de az ARC-t kisérő figyelem rájuk is vetül.

Kockázatot jelent a hajó regisztrációnélküli kishajókra vonatkozó hajózási előírások betartása. Bejelentett versenyen, vagy edzésen motoros kísérettel el lehet térni a hajózást korlátozó szabályozás betartásától, de vállalásunk egyik célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az érvényben lévő előírások ellehetetlenítik a kishajós vitorlázást.  

Nemrég egy angol finnes érkezett a Balatonra, hogy részt vegyen egy nemzetközi versenyen. Szeretett volna a verseny előtt edzeni, de a rendőrök kizavarták, mert a kettes fokozatú viharjelzésben kis jolle nem tartózkodhat a vízen. Hiába érvelt azzal, hogy az érvényes biztosítása egy esetleges mentés költségeit is fedezi, ha a rendőr az itteni szabályok betartását ellenőrzi. Franciaországban még vizijártassági vizsgát sem várnak el azoktól, akik kihajóznak, pedig a 7 métert is meghaladó ár-apály, a nyílt óceán összehasonlíthatatlanul kockázatosabb, mint a sekélyvízű, látható partokkal körülvett Balaton.

Komolyan aggódtunk, hogy utunkat bármelyik pillanatban megszakíthatja egy hatósági ellenőrzés, ezért úgy készültünk, hogy a kritikus szakaszokon a motoros kíséret rendelkezésünkre álljon. Egy légszekrényes versenyhajón nem sok hely van pakolásra,ezért csak a legszükségesebb ruházatot és 48 órára elegendő ételt és italt csomagoltunk.  

Bár „nem vertük nagydobra” mégis híre ment, hogy mire készülünk. Még vízre sem tettük a hajónkat, már meg is jelentek segítőkész kalózos klubtársaink és barátaink. Mire felocsúdtunk a fock már meg volt streckelve, és tolták is vízre a hajót, sőt még a rajtvonalra is kivontattak bennünket. A vontának azért is örültünk, mert így nem csak, hogy időben odaértünk, de ily módon – vontatott bociként – elkerülhettük az 1500 méteres parti sáv elhagyásának büntetőjogi kockázatát.

A közel 700 hajós rajtoló mezőnyt tisztes távolból hátulról szemléltük, de néhány perc után magunk is nekivágtunk. Valahol a rajtvonal közepén lehettünk, amikor azt láttuk, hogy kialakult egy nagyobb üres vízfelület, mivel a mezőny egy része délre, a másik inkább észak felé tartott. Próbáltunk ebben a zavartalan zónában haladni.  Meglepve tapasztaltuk, hogy a könnyű, bőszeles szakaszon a Kalóz milyen jól teljesít. Nem csupán együtt mentünk a nagyokkal, de  gyors perdülésekkel, a szélcsíkok optimális kihasználásával a kenesei bójához a mezőny első felében érkeztünk. 

Az érzés, hogy  egy 70-es cirkálóval, és több 370-es Nautic-kal együtt kezdtük el a cirkálást Siófok felé, mosolyt csalt az arcunkra. Viszonylag jól tartottuk a tempót amíg a szél ereje jelentősen le nem csökkent. A déli part közelében már annyira legyengült, hogy gyakorlatilag minden közelünkbe került hajó elhagyott bennünket. Versenyzőként teljesen megfeledkeztem arról, hogy egy Kalózban ülök és minden hajót ellenfélnek tekintettem.

 

 „ - Ildi, ne búslakodj ez a néhány hajó csak azért tud elmenni, mert sokkal nagyobbak és gyorsabbak nálunk!

- Te Andriska, itt nincsenek kishajók! ”

A siófoki kaputól próbálkoztunk a sekély vízig kihúzni a slágokat, de ennek semmi előnyét nem élveztük, mert annyit nem nyertünk amennyit a testsebesség-hátrányunkkal ezen a szakaszon veszítettünk. 

Amit örömmel láttunk, hogy a part mentén elég sokan jöttek ki nézni a versenyt jollékon, többnyire Kalózokon.  A siófoki kikötőtől nem messze találkoztunk egy csapat Kalózzal, akik láthatóan oktatáson vettek részt. Nincs kétségem afelől, hogy az itt tanult ismeretek, messze jobban hasznosulnak mint a bödönhajós iskolákban megszerzett tudás.

Este 6 óra körül értük el a Tihanyi-szorost. A hajózási útvonalon hatalmas volt a tömörülés így bátran meghúztuk a déli oldalt. A bátorság nem hiányzott néhány nagyhajós versenyzőből sem, ők többnyire a vízben lubickolva próbálták leszabadítani hajóikat a sekély víz fogságából. A visszaszerzett relatíve jó pozíciónkat szerettük volna megtartani, ezért határozottan a déli partra tartottunk. Az oldalválasztásban két szempont érvényesült. Elsősorban a klasszikus parti szél jótékony szerepében bíztunk, másrészt a part közelében nem adtunk okot rendőrségi beavatkozásra. Öszöd magasságában ért utol az éj sötétje. A kötelező fehérfényű lámpást az árboc előtt a boom magasságában rögzítettük, így jól láthatóvá váltak a fockon lévő szálak és a habléc mögötti kompasz irányszögei is. Még sötétedés előtt magunkra öltöttünk szinte minden réteget, a mentőmellényeinkről sem elfelejtkezve. A várt parti szél nem érkezett meg, helyette egy party-hajó borzolta az idegeinket. A Balaton-Sound nyomasztó hangorkánja halk muzsikaszó ahhoz képest, amikor egy ilyen fényözönbe bújtatott buli-naszád a közeledbe férkőzik. Nem volt könnyű szabadulni a hangoskodótól, mivel az, egy szakaszon, oda-vissza haladva hosszan „szórakoztatja” a környezetét. Amikor a mély „tuc-tuc”-ból átlendült a dal a legendás kókuszdijós-makákóba, no akkor éreztem, hogy a Kékszalagon való indulás kockázatelemzéséből kihagytam valami nagyon fontosat.

A gyengülő szélben latolgatjuk, hogy a déli, vagy az északi parton haladjunk. Végül délen maradva cirkálunk a langyos éjszakában, amikor a biztonságunk felett őrködő Tóth Balázs barátunk a BLYC RIB-jével megérkezik egy forró pizzát és két kólát ejt a hajónkba. Fenséges vacsora, de csak a felét tudjuk megenni, a maradék fél még mindig melegen ott lapul a dobozban. Éppen keresztezünk egy nagyobbacska hajót, fel is ajánljuk a legénységnek a finom falatot.

„-Kértek pizzát? Még meleg!

-Mi van? Honnan van meleg pizzátok?

-Most sütöttük...

-Ebben a hajóban?

-Igen, kéritek?

-Nem fogadhatjuk el versenyben vagyunk...”

Elég szűrreális volt a párbeszéd, de mi nagyon jól szórakoztunk.

Aztán bejött az északi. Fújt elég rendesen, be is céloztuk Badacsonyt, hogy az éjszakában ne kelljen a déli nagy hullámokon dülöngélni. Mivel az egyre erősödő szél ellenére sem láttunk viharjelzést, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk az utat és ha lehet Badacsony közelében megyünk be a méltán izgalmas Szigligeti öbölbe. Ahogy kiértünk a takarásból éreztük, hogy nem fogunk unatkozni. Bő félszeles irányt választottam, azért mert ebben már siklik a hajó, de a nagyobb pöfföket ejtéssel könnyebben lehet kompenzálni. A szélerő érezhetően meghaladta a 20 csomót amiben a siklásban lévő Kalóz lényegesen gyorsabb, mint a körülöttünk fetrengő hajók többsége. Volt aki csak fokkal, volt aki dupla reffel próbált túlélni, de az igazi veszélyt azok a hajók jelentették, akik a legváratlanabb pillanatokban is képesek voltak kitörve fellúvolni.

Annyi tartalék magasságot sikerült az átkelés során összegyűjtenünk, hogy a györöki-csücsök lámpasorát már hátszélben sikerült megközelítenünk ami azért volt jó, mert itt volt a legerősebb a nyomás és ebben az irányban lehet a Kalózzal a legstabilabban haladni. Nem volt egyszerű a szemből nagy tempóval érkezőket elkerülni. Hiába zúztunk jobbcsapáson, éreztük, hogy nem minden hajón észlelik a jelenlétünket. Szerencsére raumos menetben jól látjuk azt is, ha a szembe jövő a génua takarása miatt nem lát minket. Egyik ilyen találkozó után, amikor beejtek a “szörny” alá és a boom-juk végénél tűnünk elő, a hatalmas körkormány mellől riadt kiálltás: „Húú bameg! Láttátok ezt? Egy Kalóz!”

Ha a Kékszalag követését nem is a Kwindoo biztosította, de szerencsére az alkalmazásban van egy self-tracking funkció, így a későbbi elemzéshez ez a lehetőség a rendelkezésünkre állt. Innen tudtuk meg, hogy az átkelés során 10 csomós sebességgel döngettünk, ami - figyelembe véve az éjszakai körülményeket – igen szép teljesítmény egy ilyen kis hajótól. Ahogy átértünk a györöki fokon, a szél egy pillantás alatt eltűnt csak a döghullámok maradtak és a Keszthelyi-öbölben billegő többszáz hajó. Lenyűgöző volt a látvány, mert a hajók többsége a pozíció fényeken túl felkapcsolta az árbocon található összes fényforrást, részben a széljelző részben a vitorlák jobb láthatóságát biztosítandó.

Egy szakavatott szerv számára a rengeteg horgonyzó, vagy motorozó hajó meghökkentő látványt nyújtott volna, de szerencséjükre nem jöttek a szakavatott szervek. Jó három órás szélkeresgélés után, négy óra körül vettük a keszthelyi jelet, hogy a felkelő nap első sugarait újra a Szigligeti öbölben láthassuk. Az öblöt friss szélben, hosszú hullámokkal szemben éles menetben kereszteztük. Próbáltunk az északi oldalon maradni, mert az előrejelzések onnan ígérték a szél utánpótlását. A Badacsony-Fonyód tengelyt már nem tudtuk keresztezni, a mezőny egy része itt adott találkát egymásnak. Egy reményt-keltő fuvallattal alig kiálló spinnakerrel leküzdöttük magunkat Boglár elé, hogy az elkövetkező 4 órát idegtépő várakozással tölthessük. Délutánra aztán beindult a viharjelző rendszer 1-es majd 2-es fokozatba kapcsolva jelezve, hogy komoly szélre számíthatunk. Az erősödés meg is érkezett melyet felkészülten, leszerelve egy szál fokkal vártunk, de miután meggyőződtünk arról, hogy a kialakult viharzónában kényelmesen tudunk vitorlázni, újra felszereltünk és elindultunk a Cső felé. Mivel másodfok alatt nem vitorlázhattunk volna, hű kisérőnk a lellei motoros velünk maradt míg el nem értük a kompot, hogy onnan már a félsziget mentén a nyugatira forduló szélben befuthassunk Füredre.

Nos, a THE vonalában a szél ismét leállt és ez a pár kilométeres út a befutóig újabb másfél órát emésztett fel. A célvonal közelében spinnakerezés közben el-elszundítottunk, de 18 óra után néhány perccel sikerült a vonal külső  oldalán elhaladva  33 órás vitorlázás után megkerülnünk a tavat. Ha versenyben lettünk volna az abszolút 459. helyen futottunk volna be. Ez a helyezés Ys III/1 osztalyban a 63 induló között a 21. helyet, tehát az első harmadot jelentette volna.

Bár a kikötés után igencsak szédelegtünk, sokkal kevésbé voltam kimerült mint egy rövidebb idő alatt lefutott nagyhajós részvétel után. (J24, NAU 311, YS 1, Trimarán, stb..)

A Kalóz, szemben a külső szemlélők hiedelmével, egyáltalán nem kényelmetlen. A decken ülve kifejezetten kényelmes, a padlóra lecsúszva, hátunk mögött a mentőmellénnyel fotel feeling. Azért az ilyen hosszú úton aláhúzott lábbal hosszasan ülni okozhat Jet-leg szerű egészségügyi problémát. Ennek megelőzésére kinyújtott lábbal a lee oldali gurtni alá akasztottam a lábfejemet és időről időre nyújtottam a lábszáramat.

A kalózos túrázás mindig is megszokott és elterjedt formája volt a tavi vitorlázásnak. A nyilvános sólyák eltűnése halálra ítélte ezt az életformát, amit a túlbuzgó jogszabályalkotók még tovább nehezítettek. Még nem késő megmenteni, feléleszteni a kishajózást, ehhez azonban nem elég a jószándék, újra meg kell teremteni a szükséges feltételeket.

Alig egy hónap alatt három szalagverseny teljes távját próbáltuk teljesíteni. Az éjszakai Ezüst Szalagot sikerrel, a Fehér Szalagot sajnos nem, de ez nem rajtunk múlott. AKékszalag teljes útvonalán végig mentünk. A három verseny közül a Fehér Szalag Kalózzal minden további nélkül teljesíthető - normál szélviszonyok mellett. A másik eseményinkább bakancslistás kihívás.