Látszott, hogy súlyos a helyzet, ezért a hajót, a hajó kapitánya, a legközelebbi kikötő felé irányította, miközben a személyzet egy másik tagja a mentőszolgálatot hívta a 104-en. Nagyon helyesen. Míg ők a part felé haladtak, beindult a gépezet. A szolgálat diszpécsere elkezdte keresni a legközelebb lévő, megfelelő felszereléssel rendelkező egységet, szárazon és vízen. Rövid időn belül kiderült, hogy a Balatoni Vízimentők Szakszolgálatának egyik hajóegysége van a legközelebb Révfülöphöz, így őket riasztotta, akik mire a hajó kiért a kikötőbe már itt voltak és megkezdték az újraélesztést és mindent, amit csak tehettek. Előkerültek a szükséges felszerelések, sorba rakodták át az életmentő eszközöket. Mindeközben a hajó beleakadt a kikötött hajók egyik kötelébe, ami tovább nehezítette a helyzetet. Míg az orvos és az életmentő személyzet küzdött, megérkezetek a vízi rendészet járőrei is, hogy rögzítsék a sajnálatos eseményt, és ha kell segítsék a további teendőket. Sajnos minden igyekezet ellenére a szerencsétlenül járt ember meghalt. Miközben lehangoltan pakolták össze a felszerelésüket, került szóba, mennyire fontos az az idő, amíg a beteg ellátása megkezdődik. Ha talán közvetlenül a vízi mentőket hívják, van esély a túlélésre. Az idő a legnagyobb úr! És hívhatták volna, ha van egy hívószám valahova felragasztva a hajóra. Meggyőződésem, hogy erre minden hajón szükség van. A ma működő vízimentő szolgálat már nem a motorcsónakozni vágyó kiváltságosakból áll, hanem hozzáértő, elhivatott életmentőkből. Itt a hangsúly az életmentésen van. Minden eszközük és felszerelésük, közvetlen szoros kapcsolatuk az Országos Mentőszolgálattal és a Vízírendészettel, arról szól, hogy a bajbajutottakon segítsenek, és életeket mentsenek. Összepakoltak és mentek, tették a dolgukat, mondták, segíteni akartak, de elkéstek és ez nem rajtuk múlott. Tehát kell az a hívószám, minden hajóra.

Persze mindezek után további feladat volt a hajó leszabadítása, amihez mindenképpen búvár segítségére volt szükség. Ez is meglett, mert úgy éjjel 10 óra tájban megjelent a Rupert mentőhajó, teljes személyzettel és a búvár leszabadított a hajót. A bajbajutott hajó kapitányának arra a kérdésére, hogy mivel tartozunk egyszerű volt a válasz: Semmivel, van önöknek most épp elég baja! Aztán amikor arról kérdezték, hogy legalább kinek köszönhetik meg, körbenézett és azt mondta: Mondhatnék nevet, de mi csapatban dolgozunk, egyikünk a másik nélkül nem sokra megy. Nos, köszönjük Nektek névtelenek, kívánjuk járjatok szerencsével és időbe érjetek oda a bajbajutottakhoz.

Rick Csaba Révfülöp NSK. Vitorláskikötő