A VMSZ jelenléte vizeinken annyira természetes, megszokott, hogy a hajósok számára meg sem fogalmazódik a kérdés: mi állhat a szervezet magasszintű szolgáltatásai, állandó rendelkezésre állása mögött. Pedig jó lenne, ha tisztában lennének azzal, hogy ezt a szolgálatot nem a gondoskodó állam, hanem néhány elhivatott ember munkája, hite, eltökéltsége hozta létre. Nehéz elképzelni, hogy normatív támogatás nélkül miként működtethető egy ekkora szervezet, de képesek évről évre megújulva fenntartani többszáz főt foglalkoztató hálózatukat, korszerű és egyedülállóan a mentési feladatokra optimalizált eszközállományukat.

Olyan értéket, olyan brand-et sikerült megteremteniük, melyre felfigyeltek a gazdasági élet kiemelkedően sikeres szereplői is. A társadalmi szerepvállalás is része egy vállalkozás pozitív megítélésének, de mégsem mindegy mit támogatnak. A kultúra, a sport támogatás nélkül nem lenne életképes, de olyan terület, mint a vizek biztonsága, nehezen lépi át a támogatók ingerküszöbét.

Ezúttal a BMW Group Magyarország döntött úgy, a mentési folyamatok még hatékonyabb parti kiszolgálásához egy BMW X4 xDrive 2.0d modellt bocsát rendelkezésre.

„A vállalatunk számára az az elkötelezettség, állhatatosság, emberség és a tevékenységük részeként mindig megjelenő edukáció olyan fontos értékek, melyekre példaként tekintünk. Bízunk benne, hogy a fejajánlott autóval a BMW is hozzájárulhat a szervezet munkájának további sikeréhez!” mondta el Gombos Zoltán a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója az ünnepélyes átadás során.

Az átadón Bagyó Sándor, egyesületünk elnöke így fogalmazott:

 „Különösen jóleső érzés, hogy tevékenységünket egy ilyen prémium minőségű járműveket forgalmazó cég figyelemre méltónak és támogatásra érdemesnek találja. A BMW márka mindenki szemében a minőséget és az innovációt jelenti. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a hazai körülmények között a vízimentésben próbálja a megbízhatóságot, kiszámíthatóságot és a minőségi szolgáltatást megteremteni. A BMW Group Magyarország támogatása tovább inspirál bennünket, hogy jó úton járunk és továbbra is elkötelezetten végezzük a vállalt feladatunkat. Civil szervezetként különösen fontos számunkra támogatóink segítsége. Ezúton köszönjük a BMW Group Magyarország rendkívüli felajánlást, amely a napi munkákat segíti.”

A szponzori autó kulcsát az egyesület alelnöke Dárdai Miklós vette át. Operatív feladatai ellátása során sok időt tölt az utakon, hiszen a Balaton partján, mint sürgősségi mentőhajóvezető és a búvárszolgálat oszlopos tagja azonnal riasztható készenlétben kell lennie. 

 

A BMW-n kívül is egyre több nagynevű cég ajánlja fel segítő támogatását, mint a MOL, az FGSZ, vagy a CIG Pannónia Biztosító. A szolgáltatás valódi haszonélvezőiben a hajósokban mintha nem tudatosodna, hogy a VMSZ fizető szolgáltatásai, - mint a BalatonHelp Plusz technikai mentést is biztosító csomagja - valójában egy közöségi támogatás részei, mely nélkül a szolgáltatás nehezen lenne fenntartható. Sokan úgy vélik, hogy nem érdemes szerződni, mert ők soha nem szorulnak segítségre. Sajnos ezért ma még a mentésre szoruló hajósok jelentős hányada kénytelen kifizetni a mentés valódi, sok százezres költségét mely tanulópénznek meglehetősen nagy összeg. Ha a hajós közösség megértené, hogy a BalatonHelp Plusz szolgáltatáscsomag elsősorban egy közösségi támogatás része és a mentési opció csak hab a tortán, akkor a VMSZ technikai infrastruktúrája és az ingyenes szolgáltatások köre is bővülhetne.