Pezsegnek az online felületek. Szó sincs álmodozásról, olyan aktuális ügyek kerülnek terítékre, mint a kikötőkből kiszoruló hajók helyzete, mely a hajós társdalom felett Damoklesz kardjaként lebegő megoldásra váló probléma. A leginkább érintett hajótulajdonosok azok, akik nem a vélt társadalmi elvárásoknak megfelelve vásárolnak egyre nagyobb hajókat. Ők azok a vitorlázók, akik nem otthonuk kényelmét szeretnék viszontlátni a tágas kajütben, akiknek a hajó arra kell, hogy vitorlázhassanak vele. Ők szorulnak ki elsőnek a kikötőkből, akiknek nincs hová menniük.

Van, aki feladja és ki tudja miben bízva valahol partra teszi a hajóját. Számukra nem sok esélyt látok a visszatérésre. Van, aki mindent megpróbál, hogy ne kelljen feladni szeretett hobbiját. Egyre több hajót láthatunk bóján vesztegelve, visszatérve az elmúlt évszázad gyakorlatához, amikor kikötők híján a hajók többségét bóján tartották.

Az a baj, hogy a bójázás iránt megmutatkozó növekvő igényeknek, a bóják szakszerű és biztonságos telepítésének egy feledésbe merült szakma szűk kapacitása kell, hogy megfeleljen. A kikötőkből kikerülő hajósok – kényszerűségből - saját maguk próbálnak bójákat telepíteni.   Hogy ez a megoldás mennyire biztonságos arról a vízimentők sokat tudnának mesélni.

Hónapokkal ezelőtt Alsóőrs előtt egy ilyen bójára kötött kishajó elsüllyedt. Arról, hogy mi okozta a balesetet hosszan lehetne beszélni. Az bizonyos, hogy a tulajdonos nem rendelkezett kellő hajózási tapasztalattal, szükséges előrelátással, de legfőképpen egy technikai sport minimális anyagi feltételeinek meglétével. Hiába szeretnénk egy saját repülőt, egy versenyautót, vagy egy gyönyörű oldtimert, ha nincs rá pénzünk, ha ezeket a tárgyakat nem tudjuk fenntartani akkor más utat, más szerelmet kell választanunk.  

Az elsüllyedt hajó tulajdonosa nyilván szeret vitorlázni. Megszerzett egy olcsónak tűnő hajót, de nem gondolt bele, hogy vállalásának mekkora a kockázata. Amikor megtörtént a baj, szembesülhetett azzal, hogy hajóját nem tudja a felszínre hozni. Fogalmam nincs mire számított, mi volt a terv, de a vitorlázó közösség folyamatosan jelezte, hogy az nincs rendjén, hogy egy hajó hónapok óta a fenéken vesztegel. Ha az időjárás hidegebbre fordul és a tó befagy a zajlás kitöri az árbocot, és a roncs láthatatlanná válva eltűnik a víz alatt. Azon túl, hogy egy veszélyes hulladék vermelődik el, még belegondolni is szörnyű mekkora kárt szenved egy bulba-kíles nagy sebességgel haladó hajó és legénysége, ha beleakad a drótokba.

A Túravitorlázás Túrahajózás igen aktív közel nyolcezres FB csoportjában Kardos Attila hajóstársunk felvetette, hogy mi lenne, ha adakozásból összegyűjtenék a mentés 860 ezer Forintos költségét. Elindult a gyűjtés, és 7 óra múlva le kellett zárni az akciót, mert 51 jótét adakozó jóvoltából össze is állt az összeg. Az adományozók egyértelművé tették: nem a tulajdonost, a Balatont akarták „tehermentesíteni”.  Volt, aki adakozott, de volt sajnos olyan is, akinek az volt a fontos, hogy kritizálja a mentési költség nagyságát. A VMSz ajánlata egyértelmű volt: ők ezt a munkát önköltségi szinten vállalták, bárki, aki ezért az összegért kiemeli a hajót annak szívesen átengedik a mentést. Jelentkező nem akadt, így péntek reggel abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy külön hajóról elkísérhettem a VMSz mentő csapatát.

Próbálom leírni, összefoglalni a történteket.

A téli jeges vízben a fotoszintetizáló, többnyire lebegő planktonok leülepednek a mélyben lévő melegebb vízrétegbe. Ettől szélcsendes időben kitisztul a víz és a fenéken lévő tárgyak láthatóvá vállnak. Így készülhetett ez a csodálatos drónos felvétel az elsüllyedt hajóról.

A mentősök egy vízalatti GoPro kamerával körbejárták a hajótestet, hogy a megfelelő kötési pontokat feltudják térképezni. Ezt követően 4 búvár beereszkedett az 1 fokos vízbe, és megkezdte a hajótest hevederezését. Kiderült, hogy a hátsó rész olyan mélyen ül a fenéken, hogy a far körüli kötéspontok megközelíthetetlenek.

A mentés közben felkavarodó vízben a búvárok vakon dolgoztak. Mivel a felmerült kötési nehézségek miatt jelentősen megnőtt a szükséges munkaidő, ezért a hideg miatt a négy búvár 30-30 perces váltásokban volt kénytelen ügyködni. Aki kötött már meg kamionos racsnis spanifert, az elképzelheti ugyanezt a jéghideg vízben vakon. Volt egy olyan elképzelés, hogy a hátsó részt nagynyomású vízsugárral teszik elérhetővé, de végül erre nem volt szükség, így a kötések is a helyére kerültek.

Ezt követően a hevederekhez rögzítették az emelő ballonokat, majd azokat külön-külön összecsövezték a munkahajón lévő sűrített levegős palackokkal. A nagynyomású palackokból a kiemelésvezető állítható szelepeken át adagolta a levegőt, ügyelve arra, hogy a többtonnás emelő erő egyenletesen oszoljon szét a hajó körül.

A várt csoda beteljesedett, a hajócska méltóságteljesen kiemelkedett, megkezdődött az iszapos víz kiszivattyúzása. Néhány perc és a négy órás megfeszített küzdelem végén a Rupert vontára vette a hajót, amit a TVSK telepen a daru alatt gyakorlatilag valóban „párnán” nyújtottak át megkönnyebbült tulajdonosának.

Biztos vagyok benne, hogy lenne olyan „szakértő”, aki utólag tudna ennél egyszerűbb, olcsóbb megoldást. Talán neki kellett volna a jelentkeznie, de most a VMSz oldotta meg a feladatot, a hajó mentési sérülés nélkül ért partot.

Amíg folyt a mentés volt időm körülnézni. Az elsüllyedten kívül még két hajó ringatózott a jéghártyásodó vízen. Ők még úsztak, de ha befagy, nem sok esélyük van a túlélésre. Az egyik hajóhoz közel mentünk, és nem hittem a szememnek! A hajó nem bóján, hanem horgonyon áll. A horgony tartós veszteglésre nem alkalmas, mert a körbe forgó hajó kifordíthatja a mederből.

A hajó orráról két sodrott kötél fut a vízbe. Az amelyik feszes, a decken szét van roncsolódva, alig tart valamit. A másik vastagabb de laza kötél végén nem lehet tudni mi van, akár le is szakadhatott és most a vékony tartja a hajót, de meddig?

A hajó orrán két lajstromszám is látható, az egyik rá van festve a másikra. Egyik sem magyar. Bum nincs. Az árbocon fityeg egy zacskó, mintha egy színes strandlabdát rejtene, gondolnám azért, ha netán elsüllyedne meg lehessen találni. Fekete gömb? Na az sincs! Mi is a hajó neve? Stílszerű: TROLL

Azt hiszem itt a hiszékenység vámszedésének tipikus esetével találkoztunk. Egy ilyen hajót jobbérzésű országokban már nem nagyon engednek vízre. Megsemmisítése igen költséges, de van az az ügyes magyar vállalkozó, aki elviszi. Ezek a hajók rendre 7 m-nél rövidebbek, és ha kell megrövidített rudazattal 10m2-en belül van a vitorlafelülete. Bum nélkül biztosan befér a 10 m2-be, bár ezt egy felkészült rendőr nem hinném, hogy elfogadja. A lényeg az, hogy azt lehessen állítani a hajóról, hogy nem vizsgaköteles. Ha ehhez a vállalkozó még egy bóját is biztosít, akkor a boldog hajótulajdonos azt hiheti, hogy már csak vitorlázni kell megtanulnia. Keserves tandíj. Nem tudom mennyiért árulnak egy ilyen romot, de azon a pénzen minden bizonnyal bérelni is lehetne hajót, kötöttségek, kockázat és fenntartási költségek nélkül.

A Bóján a Balatonon FB csoport nemrégen alakult, azzal a kitűzött céllal, hogy biztonságos szakszerűen telepített és karbantartott veszteglési lehetőséget biztosítson mindazoknak, akik kiszorulnak a kikötőkből, vagy újonnan vásárolt hajójuknak nem találnak helyet. A csoport több mint 600 tagja kellő muníciót ad a szervezőknek egy korszerű, a tradicionális balatoni hajózási szokásokon alapuló veszteglési mód újra élesztéséhez.

Az újonnan formálódó, a versenyrendszeren kívül szerveződő hajós közösségek aktivitásának titka nem más, mint a vitorlázás önzetlen szeretete. Nem véletlen, hogy a túrázók kezdeményezték és dobták össze a pénzt a mentésre, nem véletlen a Bója csoport lelkes összetartása. Ez nem azt jelenti, hogy a versenyzők, vagy a kikötőkben a megemelt díjakat is elfogadó hajósok ne szeretnék a vitorlázást, de azok, akik a hobbijuk érdekében a komfortzónájukból is hajlandóak kilépni, ott a közösségi szellem, az egymás segítése nem üres frázis.