Szendvics, termoszba tea, aláöltözet, mentőmellény, vastag zokni, nem túl hajnali kelés (áldassék a 11 órás rajt!). Budapesten köd, autópályán köd, Balatonkenesén köd – és szellő sem rezdül. „Gondoljuk ezt át, gyerekek!” És amikor ilyesmi elhangzik, már nincs visszaút. A kikötőből sem dugjuk ki a hajó orrát, csak egy álcakört megyünk motorral, inkább nekilátunk a téli leszerelésnek. Az árboc tetejéről épp ellátok (látótávolság kb. 100 méter) a Marina Port elé kihelyezett bójára, ami a befutó előtti utolsó pályajel. És csak nem bukkan elő senki...
Délután egy körül kezd derengeni, elképesztően lassan tisztul ki, ekkor csordogálnak oda az elsők. „Csak nézzük már meg őket motorossal!” Kicsobogunk, a bríz alig éled, már hal is el. A vége szinte még Aligánál, ők akár befutnak limitidőn belül, akár nem, mindenképp hosszú napjuk lesz. Mi kicsit keringünk, fotózunk, aztán kikötő, autó, haza. A vége 59 befutó hajó a 82 indulóból.
Kényszeres vagyok, de ez a kihagyás most nem fájt. Mondjuk lehet, hogy azért, mert a hétvégén irány az Adria. Hátha ott több szerencsénk lesz!
Érdekes módon, egy ilyen alig látható versenyről temérdek fénykép készült:
Gerő András több galériát is megtöltött: ködös, ködben (Aligáig), felszállt a köd, befutó.
