KIÁLLÍTÁSOK ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN
A február 12-én kezdődő Budapest Boat Show-n, majd a március 5-8. között megrendezésre kerülő osztrák hajókiállításon is ott lesznek a Flaar hajói.
Ráadásul a Budapest Boat Show-n az egyetlen olyan kiállítóként, amely a kiállításon előforduló hajótípusok mindegyikében felvonultat valamit. Evezős, motoros, vitorlás hajó - mindhárommal találkozhatunk a Flaar standján.
Premierben sem lesz hiány, hisz a hazai eseményen mutatkozik be legelőször a Flaar által tervezett és épített Bravo 6.0 edző- és munkamotoros, valamint most találkozhat először a nagyközönség a SÁMSON nevű tengeri evezőshajóval is, melyet a Flaar műhelyében építettek.

SÁMSON, A TENGERI EVEZŐSHAJÓ
Az új-zélandi LOMOcean tervezőiroda tervei alapján a Flaar műhelyben épített speciális óceáni evezős hajó szeptember második felében került vízre Balatonfüreden, borulásteszt és sajtóbemutató céljából, de a nagyközönség eddig még nem találkozhatott vele.
Először a Budapest Boat Show-n nézheti meg közönség az óceáni evezőst, mellyel Bakos András és új-zélandi társa, Erik Harrewijn azt tervezi, hogy egy ritkán járt útvonalon, nyugatról keletre tartva evezi át az Atlanti-óceánt. Guinness-rekord lesz, ha sikerül. New Yorkból Párizsba vezet az út, az Eiffel-torony lábánál tervezik a kikötést, a tervezett táv nagyjából 6100 kilométer, melynek megtétele 60-80 napig tart majd.


ISMÉT DÍJJAL JUTALMAZTA A FLAART A SZAKMA A BOATSHOW PÁLYÁZATÁN!
A Budapest Boat Show szervezői idén is meghirdették az újdonság pályázatot, melyre a Flaar a Bravo 6.0 edző- és munkamotorossal nevezett. A sportolókból, szakmai szövetségek képviselőiből és szakújságírókból álló bíráló bizottság pontjai alapján a hajó harmadik helyezést ért el. Tavaly a Flaar 26-os fejlesztést a második hellyel jutalmazta a zsűri.


BRAVO 6.0 PREMIER A BUDAPEST BOAT SHOW-N!
A Flaar műhely legújabb hajója a magyar tervezésű és gyártású edző- és munkamotoros, a Bravo 6.0 először a Budapest Boat Show-n mutatkozik be az érdeklődőknek. 2013 őszén láttak neki, Fehér Péter – a Bravo 6.0 kizárólagos forgalmazójának -, a HUN-14 Kft. képviselőjének megkeresésére a Bravo tervezésének. Alapos felmérés, piackutatás és tervezés után elkezdődött a gyártás, és sikerült egy sok szempontból egyedülálló, hazai tavi körülményekhez is kiválóan alkalmazkodó motorost megalkotni. A Bravo 6.0 a napokban kerül ki a műhelyből és irány a Budapest Boat Show! Utána pedig természetesen Tulln!

ÚJ VERSENYEK AZ MVSZ VERSENYNAPTÁRBAN A FLAAR SZERVEZÉSÉBEN!
Elektronikus formában már elérhető az MVSZ versenynaptára, melyben 3 verseny is szerepel a Flaar szervezésében, de lesz olyan verseny is, melyet külön Flaar 18-as hajóosztálynak is meghirdetnek.
Az egyik a már tavaly is megrendezett Flaar 18 Flottaverseny, a másik kettő pedig a Go West Kupa és a Flaar Kupa.
A Go West kupát június 12-én tartják, és egy Tihany – Keszthely távú négykezes verseny lesz 8 méteres hajóknak, a Flaar Kupa pedig afféle bemelegítésnek számít a TBS nagydíjra, keleti-medence kerülő négykezes versenyként rajtol szeptember 19-én, szintén 8 méteres hajókkal.
A Flaar Flottaverseny július 11-12-én kerül megrendezésre, Flaar 18-as hajóosztályban pedig az Olimpic Regattára is nevezhetünk majd!

A Flaar történetnek pedig itt még nincs vége. Komoly fejlesztés zajlik jelenleg is a műhelyben, melyből még akár az idei év egyik szenzációja is lehet. Érdemes lesz odafigyelni rájuk!

http://www.flaar.eu/