„A szövetség a Budapest Boat Show-n mutatta be az MVSZ által elismert vitorlás iskolák rendszerét, melyet elsősorban minőségbiztosítási szempontok indokoltak. A vitorlásoktatás területén itthon mindeddig nem létezett minősítési rendszer. Az egyesületek és sportvállalkozások egymástól jelentősen eltérő minőségben, és tematikával dolgoztak.” – mondja Hoczhauser András.

Az MVSZ a vitorlásoktató képzésben, az OKJ-s képzés mellett az MVSZ-licence rendszer kialakításán dolgozik. Ebben jól körülhatárolható módon jelennek meg a szakmai és sportági kompetencia szintjei, valamint a hozzájuk kapcsolódó képzési rendszerek, természetesen harmonizálva a nemzetközi trendekkel.      

Az iskolai oktatásban a cél az, hogy a vízi jártasság és vizes élőhelyek ismerete, a vízparti településeken tanrendbe illeszthetően is elérhető legyen, és minden tanuló megismerkedhessen vele. A kerettantervbe illeszthető tanmentet állt össze 1-8 osztályosok számára. „Terveink szerint a bevezetésére először Balatonfüreden kerülhet sor, majd pedig tagszervezetek és a tó körüli iskolák bevonásával lesz kiterjeszthető” – hangsúlyozta a főtitkár.  

A versenysportban az utánpótlás-nevelés fontos eleme a hajóosztály-választás és az ezekhez kapcsolódó támogatási rendszerek kialakítása. „Az átlátható támogatási rendszert az MVSZ elnöksége 2014-ben megteremtette,  a hajóosztály politika kidolgozásán az MVSZ szakemberei jelenleg is dolgoznak, kialakításával egyértelműen láthatóvá válik az út a vitorlás iskoláktól az olimpiáig. A jelenleg 200 főt számláló ifjúsági vitorlázók táborát 2016-ig legalább 300 főre kívánjuk bővíteni.” – tette hozzá sportvezető.

Utánpótlás eredményeit tekintve nagyon sikeres éveket tudhat maga mögött a vitorlázás. Az elmúlt két esztendőben a magyar fiatalok több vb-aranyat és egy ifjúsági olimpiai bronzérmet szereztek többek között. Emellett számos világverseny megrendezéssel büszkélkedhet a magyar vitorlássport.