Az idei szezonkezdet a túravitorlázók számára is tartogat fejlesztéseket. Ezek egyike a még tavaly decemberben bemutatkozott Digitális Szabadidő Térkép, melynek kialakításakor a cél a biztonságos, és tervezhető túravitorlázáshoz való segítség kialakítása volt, a korábbi Balaton pilotok modern megfelelőjeként.

… hát a titokról a követ! Vénséges vén pince mélyén ült a követ – mondja a nóta –. Minket más titok foglalkoztat: nem követ csak kő, és nem eltűnt, hanem ott van. A kompkikötőtől úgy ezerméternyire, északkelet felé Szántód partja előtt, közel tizenöt – húsz méter szélességben, a Tihany-rév mólóját célzó vonalban, több mint ötszáz méter hosszú szakaszon. Víz fedi, alig másfél méteres magasságban. Keményen meg lehet fenekleni rajta. Vajon, mi az ördög ez? Természetes képződmény, vagy emberi kéz műve?

Mint minden sportban, a kitesurfben is az különbözteti meg a hobbit a valódi fejlődéstől, hogy van-e közösség, rendszer és visszajelzés. A versenyek épp ezt adják: mércét, fókuszt, és azt az izgalmat, ami miatt az ember hónapokkal vagy évekkel korábban elkezd készülni valamire. A hazai kitesurf az elmúlt huszonöt évben próbált egyre közelebb kerülni ehhez az ideálhoz – néha sikerrel, néha kevésbé. Ezt az utat élem és figyelem belülről, versenyzőként és szervezőként egyaránt – ez a cikk ennek a személyes összefoglalója.

Munkatársunk, barátunk szerkesztőségünk megkerülhetetlen személyisége a balatoni túravitorlázás legendás alakja elhajózott.

Hajónk úszik! Temérdek a cucc! Hogy fog ez beférni? Mennyi minden kell a túrázáshoz. Imádom ezt a tavaszi bepakolást. Végül csak sikerül. Indulhatunk! Addig menjünk, ameddig lehet. Balatonunk vízszintje nyolcvanöt centiméter a százhúsz helyett. Tragikus! Egyáltalán hol tudunk kikötni? Júliusban már dagaszthatjuk a sarat. Reménykedjünk a csodában! Énekeljük, hogy „Add már Uram az esőt”.

Ilyenkor szomorúak vagyunk, és fáj elfogadni a tényt: egy remek ember, barát, példakép és legenda felhúzta a kedvenc gennakerét és elhúzott távoli vizekre.