Decemberi tespedtségemet magam mögött hagyva, egy csodálatos vasárnapi ebéd után, tegnap előtt végre eljutottam a Sailing Meetup idei első rendezvényére.

Hogy mi a Sailing Meetup? Nagyon egyszerű: pár lelkes vitorlázó (ha jól emlékszem az eredeti ötletgazda Müller Tamás volt, de javítson ki bárki, ha tévedek!) fejébe vette, hogy időről időre összejár, másokat is meghív, hogy egymást vagy olyanokat hallgassák meg előadni, aki valamilyen vitorlázással kapcsolatos témában hasznosat, érdekeset tud a többieknek mondani. A kezdeményezés a technológiai szubkultúrában, iparban már jól ismert Meetup platformot használja (innen a neve is), de van persze meghívásos alapon működő Facebook-csoport is, amelyben az eseményekről lehet tájékozódni. Korábbi előadásokon volt már szó bőszeles vitorlák használatáról, hátszél taktikáról, hajófelkészítésről, téli fizikai felkészülésről és még sok minden másról.
Múlt vasárnap Böröcz Bence próbálta meg a lehetetlent: egy órás előadásban elmondani a legfontosabb dolgokat, amiket a versenyvitorlázás szabályairól tudni kell. Tekintettel arra, hogy ezt egy órába képtelenség bezsúfolni és arra, hogy a jelenlévők viszonylag kis csoportot alkottunk, Bence inkább a még az előadás előtt felmerült kérdésekre koncentrált és azokról beszélt nekünk.

A video posted by Bence Böröcz (@benceborocz) on

A hajók tavaszi vízre tétele előtt itt lehet gyakorolni:
Érdemes követni Bence blogját ahol rendszeresen beszámol arról, hogy éppen milyen képzésen vagy versenyen járt, de nagyon sokszor ír érthetően és pontosan egy-egy versenyhelyzetről és az abban érvényes szabályok magyarázatáról. Bence után Pénzes Botond mutatta be, hogyan készül fel a Black Jack csapata egy-egy verseny előtt fejben. Hogy a versenysportban mekkora jelentősége van az adatok gyűjtésének és megfelelő elemzésének, azt mindenki tudhatja, ha máshonnan nem, a Moneyball című remek filmből:
Botond arról mesélt nekünk, hogy ő és csapata ezt hogyan alkalmazza a versenyvitorlázásban annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabbak lehessenek minden alkalommal.
Botond előadásához szorosan kapcsolódva következett Török László meteorológus. Azok után, hogy általánosságban elmondta, amit a hideg és melegfrontokról tudni kell, és végre azt is megtudhattuk, mi a különbség zápor és zivatar között, beszélt arról, hogy milyen különbségek vannak a különböző időjárás előrejelző oldalak/alkalmazások között aszerint, hogy milyen modelleket alkalmaznak. Szó volt a Windguru, a Windfinder Pro, az OMSZ előrejelzéseinek különbségeiről és bemutatta a Meteoplaza rendszerét is, ami elmondása szerint azért tud pontosabb előrejelzéssel szolgálni mint a többiek, mert a felhasznált modell jobban figyelembe veszi a domborzati viszonyokat.