Mert azt csak a szakmailag alulképzett, tájékozatlan olvasó nem tudja, hogy abban az olaszországi műhelyben, ahol a VOR hajók és többek között TP52-esek is készülnek, a technológiai piramis csúcsán egy keszthelyi ős J-és, Sajt barátunk és újdonsült segédje a négy nagy európai tó bajnoka, Nagy Gabi osztja az észt. Komolyra fordítva: valóban az olyan extra kreatív munkákat, mint a rommá tört Vestas Wind javítását – többek között - rájuk bízták, de addig el sem kezdik a munkát, amíg a két magyar srác vissza nem ér.


A több mint 50 J hajós és családtagjának ellátása láthatóan gondot okozott a mi Sicánknak, legalábbis többször jelezte, hogy túllépte kapacitásának korlátait. Szerencsére mi ebből semmit nem vettünk észre. A szokásos gasztró költeményekkel keményen megküzdöttünk, mert el akartuk kerülni a korábbi években tapasztalt korholó megjegyzéseket, ha a tálon felejtettünk volna valamit.
Kellett is a bőséges táp, mert cudar egy időjárás nehezítette az életünket. Bár végig kitartó havazást, ködöt és szelet ígért az előjelzés, szerencsére a helyzet nem volt tragikus: jutott napsütés és ocsmány szürkeség egyaránt, elég egyenletesen elosztva. A napsütést nyilván annak köszönhettük, hogy a hét során volt csúcson – havon – térdelős leánykérés is.



A lejtőkön sem voltunk magunkra hagyva. A magyar demonstrációs sí válogatott két tagja is J-s, így akár választhattunk volna, kinek a gondjait szaporítsuk. Makai Gabit a családja választotta, így a maradék Csocsó, azaz Csollány Csaba instrukcióit követte. Megpróbáltam magam is csatlakozni, hogy egy kis iskolázással mélyítsem felszínes tudásomat, de a gyakorlatok oly mély sebet ütöttek önértékelésemen, hogy jobbnak láttam eltűnni a ködben.
A szálloda after ski szolgáltatásai a bár, a szauna vagy a ping pong terem, jó alkalmat teremtettek a lazulásra, de az igazi közösségi élményt a Game Zone nevű helységekben folyó esti brain storming jelentette. A téma adott volt: az osztály jó eséllyel pályázik a 2017-es EB rendezésére, és az ezzel kapcsolatos kérdések már most foglalkoztatják az osztály vezetését, tagságát. Mivel a következő 3 bajnokság a tervezett EB színhelyén, Balatonfüreden lesz azonos időben, ezért a csapatok már most elkezdhetik a felkészülést, ahogy teszik ezt a már most egyre nagyobb számban jelentkező külföldi egységek, elsősorban németek. A nemzetközi érdeklődést segíti a 2008-ban már sikeresen megrendezett EB, a Németországban lobbizó Kakas Máté, vagy az Olaszországban is aktívan versenyző Litkey Farkas.



Természetesen kiemelt feladat, hogy a kétségtelenül jelenleg is legnépszerűbb, legaktívabb nagyhajós osztály presztízsét tovább növelve, az idén is mind többen vegyünk részt a versenyeken.

A résztvevők nevében köszönet az ötletgazdának, a lépcsőházi gondolataira építő beszédeit forszírozó Hercsel Eriknek, Sicának a finom kajákért és a kitűnő szállásért, Csocsónak az oktatásért és magunknak, hogy olyan sokan ott voltunk.

További képek a galériában.