A harminchármas út még csak – csak, de a mellékutak kritikán aluliak. Vég nélkül zötyögünk, kerülgetjük a kátyúkat. Abádszalók megvan, de hol a kikötő? GPS mínusz, GoogleMaps mutatja, de arra nem lehet, (http://www.iranymagyarorszag.hu/szalok_yacht_klub/I311621/) végre egy tábla, meg is van a felsorolásban, hogy az a 16 –os pont, de a térképet már ellopták mellőle. Kérdezünk, néznek, mint az okos kutya. Aztán valaki mégis eligazít. Fel a töltésre, majd le, ni, ott állnak az árbocok. Be a kapun, megjöttünk.

Egy másik világ. Rend, tisztaság, csodálatos hajók szépen kikötve, kedves, segítőkész emberek. Itt béreltünk egy motorost: http://tiszato-hajoberles.hu/ . Nekem nagyon tetszett az oldaluk (mindent megtaláltam, amit akartam, viszont nem tukmált olyannal, ami nem érdekelt), meg az e-mail ügyintézés, banki utalás … stb. És az a vér profi, lényegre törő pontosság, udvariasság, ahogy a teknőt átadta az illetékes (aki persze ott volt, és a megadott telefonszámon folyamatosan elérhetőnek bizonyult). Nem véletlen, hiszen István barátunk maga is vérbeli vízi teremtmény, egy remek sport – trimaránt épített magának, ami egy rohanógép, azzal szeli a hullámokat, amikor csak teheti.

A vízre szálláshoz elengedhetetlen egy valódi hajózási térkép (ami pontosan jelzi a veszélyes helyeket, továbbá a különböző korlátozások alá eső területeket), valamint egy olyan GPS, ami helyesen megjeleníti a részleteket, és mutatja, hogy éppen merre csalinkázunk. Van itt annyi egyforma nádöböl meg csatorna, hogy sose fogy el.

Végre eljött a pillanat: ki a vízre. Repülünk, mint a madár! De csak óvatosan a medencékben, mert a hajóút, vagy az akadályok egyáltalán nincsenek kibójázva! Rendkívül veszélyes, hiszen a legváratlanabb helyek telis tele vannak, a vízből épphogy kiálló, vagy éppen a felszín alatt pár centivel rejtező, comb, vagy derék vastagságú tuskókkal. Na, ezért is nélkülözhetetlen a térkép, ami a neuralgikus területeket jelzi. Feltétlenül kerüljük el őket, hisz biztos hajó vagy propellertörés, ha eltalál egyet valaki. Egyáltalán nem szégyen, sőt ajánlatos, ha helyismerettel rendelkező túravezető segítségét vesszük igénybe, legalább első kirándulásaink alkalmával.

Teljesen más a helyzet a holtágak és öblítő csatornák tekintetében, ezek ugyanis hiánytalanul ki vannak táblázva. Számomra érthetetlen ez az ellentét.

Még valamire felhívnám szíves figyelmeteket, úgy általánosságban. Mindenütt vegyük komolyan a hajózást korlátozó táblákat, különösen a hullámzás elleni védelem ügyében. Még ahol nincs is jelzés, de észreveszünk egy „úszóházat”, vagy horgászt, vegyük le a gázt alapjáratig. Ha elhagytuk, döngethetünk tovább. Itt így illik, tartsuk tiszteletben. Köszönöm szépen!

Becsurgunk a IV. számú öblítő csatornába, persze csak halkan, lépésben. Máris az érintetlen természetbe cseppenünk. Madarak, halak, állatok. Csivitelés, brekegés, víjjogás, loccsanások. Fehértorkú halászsas visz a csőrében egy törpeharcsát … stb. Ámulunk és bámulunk.

A nádasokat erdők váltják, majd amikor a fák már majdnem összeérnek a fejünk felett, zöld lámpájával csalogat áthajózásra a zsilip. Utána párszáz méter, és az élő Tiszán vágtathatunk felfelé. A piros és zöld úszók között maradva nyomhatjuk, ahogy csak a „csövön kifér”, faljuk a kilométereket. Mindkét parton egymást érik a horgászállások, pici stéggel, bodegával, vagy csak ideiglenesen felvert sátorral. Néhol, kisebb – nagyobb „tanyahajó”, vagy úszóház leng a parthoz simulva.

Undok, hűvös szürke időnk van, minden pillanatban leszakadhat az eső. Nem is igen tervezünk mára nagyobb utat. Azért az Aranyosi szigetet megkerüljük, kipillantunk a Sarudi medencére, de visszakanyarodván a folyóra, lefelé spriccelünk.

Eredetileg azt terveztük, hogy felhajózunk a harminchármas út hídjáig, ahol is a hídfőnél remek halászcsárda áll évtizedek óta, de ez dupla út lenne, és az eső lába egyre inkább lóg. Bár a krimónál teljesen megoldották a kikötést, úszómólókat létesítettek, melyek funkciójukból adódóan, követik a vízszint változását, így roppant kényelmes a ki – be szálás. Bárkinek merem ajánlani! És hely is van bőven. Bevallom, elgyávultunk, nem kockáztatjuk a ronggyá ázást hazafelé, korgó gyomrunk megtöltésére közelebbi helyet keresünk.

És találunk. Dinnyéshát, Majdnem az Abádszalóki medence kijáratával szemben. Nagyon aranyos, teljesen védett kis kikötő, nem tudom miért, de tősgyökeres balatoni véremmel, Szigliget jut eszembe.

Elénk siet a kikötőmester, udvariasan köszönt. Természetes, hogy pár órára ingyenes, mutatja a vizesblokkokat, ajánlja a helyi büfét. Igen kellemesen érezzük magunkat, még a nap is próbálkozik áttörni a szürkeségen. Sajna, itt nem „Marcsi és csapata” főzi a kosztot, és csak szerény, mélyhűtöttből sütött pipi-husi vagy halacskaszelet a választék, de megmenekít az éhhaláltól. És annyira barátságos, egyedi az itteni feeling, hogy egyáltalán nem rontja el közérzetünket.

Kicsit még sétálgatunk a környéken. Igaz ami igaz, nem sok minden van. Bár szép sárga hirdetőtáblán kínálja magát valami Dream Beach, úgymint Tiszanána-Dinnyéshát Élménycentrum, ötvenpályás kalandpark, meg miegyéb, de minket ez most abszolút hidegen hagy. Nyáron, rekkenő melegben biztos klassz, pláne gyerekeknek. Vetünk rá egy pillantást, majd vissza a csónakhoz. Mondanom se kell, minden cuccunk a helyén, úgy általában, az itteni zárt kikötőkben tökéletes a közbiztonság, részint a bérlők és a vendégek figyelnek egymásra, őrzik a kaput, van ugye személyzet, szóval ismeretlen a lopás – rongálás – szemetelés.

Sűrűsödnek, sötétednek a felhők, folytatjuk utunkat hazafelé.

Ha már erre járunk, ránézünk a Kiskörei nagy gátra, megcsodáljuk a hatalmas duzzasztó zsilipeket, az erőművet és a téli kikötőt. Óvatosan áthajózunk az Abádszalóki medencébe, temérdek tuskót kerülgetve, tyúklépésben megközelítjük a Telekhát szigetet. Szemügyre vesszük az ott folyó luxuscentrum építését. Serénykednek rendesen, így van remény, hogy a szezonban, ha részlegesen is, de tudnak vendégeket fogadni.

Az eső viszont, pár vékony csepp formájában, de kezd megtisztelni bennünket, tehát előre a gázkart ütközésig, irány az anyakikötő! Ázás nélkül beérünk, István mester (telefon érkezés előjelzésünk alapján) persze a mólón, integetve vár. Hogy is lenne másképp.

Szállásunk a Patkós csárdában van, azért választottuk most ezt, mert röpke fél óra alatt, autóval elérhető, szinte valamennyi jelentősebb kikötő http://www.patkoscsarda.hu/ . Remek ötletnek bizonyult, ugyanis mind az apartmannal, mind a kiszolgálással, vendégszeretettel, udvariassággal, de legfőképpen a kajával, sörrel – borral – pálinkával b@romira meg voltunk elégedve.

Élményekkel tele térünk nyugovóra. Csodás volt túránk első napja.

Vajon mi vár ránk holnap ???