Ez a szélerő jobban feküdt Gyapiéknak, akik ezt kihasználva a mezőny elejében vitorláztak. Biharyék élessége a guggolgatós szélben nem az igazi, de a rajtokkal és a hátszelezéssel is akadtak gondok. A második futamban 9-ek is voltak, de hátszélben nem mertek oldalt választani és középen próbálták tartani a mezőnyt, így többen is lekerülték őket. A harmadik futamban már jobban ment a rajtolás, de még lehetne egy kicsit agresszívabban odaállni és dinamikusabban indítani. Sajnos az első kreuz végén elbuktak egy szélfordulót, így ismét visszacsúsztak. Holnap villantani kell, hogy az arany csoportba jussanak.

Gyapiék sem kezdtek jól, bár az első visszalőtt rajtnál elsők voltak lee oldalon, de a fekete zászlónál már nem tudták ezt megismételni. Egy ukrán felülről lerohanta őket így kénytelenek voltak kifordulni és sokáig keresték a helyüket. Nem is nagyon találták egy körön keresztül, de a második kreuzban tempójuknak köszönhetően folyamatosan lépkedtek előre, majd a hátszélben is ledaráltak néhány hajót és 6. helyen értek be. Ráadásul ketten korai rajtosok voltak előttük, úgyhogy örülhettünk.

A második futamban „U” lobogós rajtnál ismét legalsóként indítottak, de az osztrák legázolta őket, ezért ki kellett fordulniuk, amíg egy lukat nem találtak. Szerencsére így átkeveredtek a jobb oldalra majd egy jó hátszél után másodiknak vették a kaput. Nagyon bíztak a jobb oldalban, szinte V taktikával mentek a bójára, de néha jött egy-egy csík balról, amivel nagyon rájuk jött a mezőny. Spinyó húzáskor csak egy hajóhosszra voltak a spanyolok, akik élesen haladva rántották fel a golyót, ami elég volt ahhoz, hogy az éles raum végére elcsússzanak a magyar hajó felett. Hátszélben még akadt egy kis hajóvezetési bizonytalanság a kereszt irányú hullámzásban, amit az irgalmatlanul (de az „O” lobogó miatt szabályosan)pumpáló japánok meg is büntettek, de végül hiába erőlködtek, mert korai rajtosok voltak.

A harmadik futamban is lehetett pumpálni, mert 8 csomó fölé erősödött a szél, de még nem volt túl sok ahhoz, hogy Gyapiék sebessége bánta volna. Luv rajt után másodikként kifordulva húzták a pozitívot, míg a mezőny nagy része erőltette a bal oldalt. Végig jó tempóval időben beigazítva elsőnek vették a bóját és innen előnyüket a célig megtartották, igaz a spanyolok nagyot hajrázva feljöttek szorosan a második helyre. Ezzel a fiúk az összetett harmadik helyről várják a folytatást, csak el ne felejtsék felvenni az ezzel járó piros mezt! Viszont még nem tiszta, hogy van-e kieső 3 futamból (kiírás szerint van), mert a legutóbbi lista szerint nincs és azon másodikak a fiúk. Annyi baj legyen!

Eredmények itt: http://2015juniorworlds.470.org/en/default/races/race-resultsall