A Jón-tenger azonban méltó versenytársa bármelyik népszerű vitorlásparadicsomnak a „virtuális hol a legjobb vitorlázni” versenyben. Odüsszeusz legendás útjának misztikus, ugyanakkor csodálatos helyszínei egyedülállóan különleges és felejthetetlen vitorlás nyaralás lehetőségét kínálják, hiszen a térségben nincsenek nehezített feltételek, a szél mindvégig partnerünk a kényelmes, olykor ringató örömvitorlázásban. A Jón-tenger tökéletes választás a gyenge, vagy mérsékelt szelet kedvelőknek, a pihenést, napozást a sportos vitorlázás elé helyezőknek, kisgyerekes családoknak, kezdőknek és tapasztalt hajósoknak egyaránt.

Idén a pünkösdi hétre szerveztük a túrát, így eggyel kevesebb nap szabadság is elég volt a klasszikus szombattól szombatig tartó charterperiódusra. A korábbi évektől eltérően most mindössze 5 fős létszámmal indultunk útnak Budapestről. Az indulást megelőző hétvégén, hogy elkerüljük a reptéri első találkozást és az azt követő félénk bemutatkozásokat, már találkoztunk egy balatoni ismerkedős vitorlázás alkalmával.

Őszintén mondhatom, korábban sosem látott szuper csapat jött össze. Az egy hét során mindenkiről derültek ki dolgok. Gina például olyan komolysággal tud tollat kérni, hogy még a legrosszabb arcú, kalózképű, görög szigetlakó is azonnal beismeri, hogy kétszer szerepel minden az éttermi számlán és ajándék italok társaságában adja vissza a korábban lehúzott összeg felét. Feri bá minden egyes születésnap alkalmával egy évet fiatalodik, bár lehet, hogy csak nekünk volt nehéz a matek a nagy ünneplés közepette. Babi (Niki) a legédesebb és legügyesebb matrózlány széles-e világon. Gábor született alkimista, aki bármilyen alapanyagból képes kevésbé iható – ha tudna aranyat készíteni valószínűleg azt is meginná - de mindenekelőtt gyúlékony italt keverni.  

A Wizzair szombat hajnali, minden tekintetben fapados járatával érkeztünk meg Korfura, ahonnan 15 perc taxizás után jutottunk el indulási kikötőnkbe, Gouvia Marinába, ahol a már korábbi túrákon megismert és bevált hajótípusra esett a választásunk. Egy heti kényelmünkről és főképp biztonságunkról egy Beneteau Oceanis Clipper 423 vitorláshajó hivatott gondoskodni. A hajóátvételt megelőző órákban szerelték fel a vadiúj, ropogós vitorlákat és a szintén új napelemeket. 2005-ös évjárata ellenére kívül-belül és műszakilag is hibátlan állapotú hajót kaptunk, amelyet a tulajdonos személyesen, teljes precizitással és részletességgel adott át. Bár még el sem kezdődött, de már ekkor úgy éreztük, hogy egy varázslatos vitorláskörút áll előttünk.

A hajóátvétel utáni nagybevásárláskor beszerzett élelmiszerek és egyéb árucikkek bepakolását követően közösen átnéztük a hajót. Átvettük a hajózáshoz legfontosabb műszerek, a motor és a kötélzet/vitorlázat kezelését és a mindennapi élethez elengedhetetlen konyha, WC/zuhanykabinok használatát. Az utoljára maradt mentőmellénypróba után elindultunk egy, a kikötő közelében található étterembe, hogy elköltsük első közös vacsoránkat. Hamisítatlan görög ízek, hatalmas adagok és az itthonihoz hasonló árak fogadtak. Egy főétellel ketten biztosan, de lehet, hogy hárman is jól laktunk volna. A magyar és egyébként egyáltalán nem kicsi „csárdaadagok” dupláját pakolták fel az egy személynek szánt tányérra, melynek eredményeként visszafelé a hajóhoz talán könnyebb lett volna gurulni, mint teli hassal sétálni.

Az első hajón töltött éjszaka után korán keltünk, majd a gyors reggelit követően - az előző napi vacsora után nem igazán volt étvágyunk - eloldottuk a hajót és kezdetét vette a túránk. Az első napi célunk a „görög karibnak” is hívott Paxos szigetén található Lakka falu volt. A párhuzam abszolút megállja a helyét, hiszen csak az egzotikus növények és a pálmaerdők hiányoztak. Számottevő kikötői infrastruktúra hiányában a falu előtt található csendes öbölben a karibi térséghez hasonlóan általános az egyébként díjtalan bójára állás, illetve szabad bóják hiányában a horgonyzás, míg az öbölben valóságos árbocdzsungel fogadott.

A tenger kristálytiszta volt és teljesen átlátszó, ideális snorkel hely. A délutánt az öbölben pihenő hajósokhoz hasonlóan, a horgonyon békésen ringatózó hajón, vagy a kellemesen hűsítő tengervízben töltöttük. Az idő előrehaladtával kezdtünk egyre népszerűbbek lenni, hiszen Feri bá születésnapját ünnepeltük. Nem várt showműsorként illuminált német „hajósok” a „Hogyan ne horgonyozzunk” címmel felejthetetlen előadást produkáltak. Szerencsére velük volt a részegek istene, hiszen sokadik próbálkozásuk sem okoztak kárt az öbölben lévő hajókban.

Az előadást követően elérkezettnek láttuk az időt a szárazföld meghódítására. A papírból gyerekzsúrra készült szülinapi csákókat fejünkbe húzva kibociztunk a faluba, ahol családias légkör és hamisítatlan mediterrán hangulat fogadott. A mindenfelé kanyargó szűk utcácskák tele voltak teraszos tavernákkal, ahol a friss hal és a tenger gyümölcsei mellett hagyományos görög ételeket is felszolgáltak. Sokszor elsütöttem már a „még életemben nem ettem ilyet finomat” örökbecsű frázist, de könnyen elképzelhető, hogy ezúttal valóban igaz volt a megállapítás. A jéghideg ouzo és a frissen csapolt Mythos sör pedig jobban esett, mint bármilyen édesség a vacsora végén. Ezúton is még egyszer nagyon boldog szülinapot kívánok Feri bá! A visszabocizás - köszönhetően az időközben lenyugvó napnak - váratlan kalandokkal járt, hiszen a koromfekete éjszakában közel fél órás keresgélés után találtuk meg a hajónkat.

Másnap reggel enyhe macskajajjal és papírcsákóval a fejünkön ébredtünk fel, majd a szokásos gyors reggeli után felszedtük a horgonyt és bár kissé szomorkásan, de élményekkel gazdagodva hajóztunk ki a mesés kis öbölből.

 Új nap, új kalandok elé nézve, túránk a Lefkas-csatornán keresztül Meganisi szigetére, Spartochoriba a „rossz arcú” göröghöz vezetett. Lefkada tulajdonképpen egy félsziget, melyet a szárazföldtől egy lagúnába torkolló keskeny csatorna választ el. Rendkívül izgalmas volt a csatornahajózás a szűk átjáróban, amely egy híd elforgatásával óránként mindössze 10 percig válik hajózhatóvá. Kellemes meglepetésre Meganisiben lehetőség volt az Adrián megszokott mooringos kikötésre.

 A „kikötő” (egy hosszú móló az étterem előtt, melynek mindkét oldalára ki lehet kötni merőlegesen) használata díjtalan, feltéve, hogy a kalózképű kikötőmester és egyben étteremtulajdonos hangulatos éttermében vacsorázik a társaság. Természetesen elfogadtuk az invitálást, de előtte strandoltunk és újfent megcsodáltuk a tenger alatti élővilágot.

Az étteremben – a Görögországban általában mindenhol jellemző – szokásos ízletes ételek, nagy adagok, barátságos kiszolgálás és kedvező árak vártak bennünket. Mindent tökéletesen rendben lévőnek találtunk, azt leszámítva, hogy a végén mindent kétszer számláztak ki! Ötből négyünknek fel sem tűnt, hogy az aznapi számlán pont akkora az összeg, mint amennyibe az előző két vacsoránk összesen került, de ekkor jött Gina és teflonkemény közbelépésével megakadályozta, hogy a kalózképű lehúzzon bennünket. Sűrű bocsánat kérések közepette és ajándék italok társaságában értünk vissza a hajóra. Ez a nap is kalandos volt, de szerencsére minden jól alakult a végén.

A következő napi rövidebb szakaszon Odüsszeusz szülőhazája, a szeles Ithaka volt az úticélunk, ahol merőlegesen városi partfalra lehetett leállni, míg a hajó elejét pedig horgonnyal kellett megfogni.  A hajóból kilépve – mindössze 5 euro kikötői díjért - közvetlenül a parti sétányon találtuk magunkat. Adriához szokott füleknek álomszerűen hangozhat, de ez a görög valóság.

Ugyan mooring és parti segítség helyett horgonyt kell használni, de van áram - igaz víz további 2 euróért - és a hajónk biztonságban ringatózik a kikötőben. Az elmúlt években közeli és távoli tengereken, óceánokon sokfelé hajóztunk, de ebben a pillanatban szentül meg voltunk győződve arról, hogy a Balaton és az Adria a legdrágább hajózási terület az egész világon. Ithakában végig az öböl mentén egymást érték a hangulatosabbnál hangulatosabb teraszos éttermek, tavernák, bárok.

A közelben kijelölt strand nincs, mi azért találtunk fürdésre alkalmas helyett, de a korábbi két meglátogatott szigettel ellentétben itt nem volt számottevő látnivaló a víz alatt.

Bezzeg a szárazföldön!

A város főterén két említésre méltó szobor található, az egyik Odüsszeuszt, a másik a híres történész és történetíró Hérodotoszt ábrázolja. A vacsoránkat az Ithaka főtere mellett található, jobbára tradicionális görög ételekkel operáló tavernában fogyasztottuk el, ahol még az eddigiekhez képest is jóval kedvezőbb árakkal találkoztunk. Európai átlagárakhoz, illetve már a magyar árakhoz képest is kimondottan alacsony kikötői és éttermi árakkal találkoztunk egyébként a túra teljes ideje alatt.

Az egyhetes charterekkel az a probléma, hogy alig érkeztünk meg valahová, már menni is kell tovább. Másnap reggel miután eloldottuk a köteleket, mi is így éreztünk. A hét legrövidebb szakasza állt előttünk, ezért gyakorlatilag bármilyen irányú szél esetén is belefért a vitorlázás. Ezért kinéztünk magunknak egy hasonló paraméterekkel bíró 42 lábas Bavariát és indulhatott a „verseny”!

Hamarosan rájött a másik hajó is, hogy mire megy ki a játék, de szerencsére vették a „kihívást” és elkezdődött az izgalmasnak ígérkező játék a vitorlákkal. Ithaka északi részéhez, az „Ördög átjárójához” érve (Ithaka és Kefalonia közti tengerszoros) már egyértelműen nálunk volt az előny. Ők is érezték, hogy stílszerűen ez a hajó elment, ezért motort indítottak és bemotoroztak a legrövidebb úton Fiskardoba, Kefalonia ékszerdobozába.

A tengerszorosba érve mi a továbbiakban is élveztük a helyi szélerősödést és a tiszta vitorlázás örömeit. A „vetésforgóban” a társaság legnagyobb örömére a kormánynál és a köteleknél negyedszeles gyakorlásra is volt időnk. Maga Corelli kapitány sem csinálhatta volna jobban, így illik megérkezni kedvenc szigetére!

Fiskardoban mooring nincs, „L” alakban partfalra lehet állni, de szerencsére akadt még egy gyufásdoboznyi hely, ahova befért a hajónk. Hibának, bakinak nem volt helye, ugyanis a part végig tavernákkal tele, nagy a nézőközönség, a mindenhez értő kevésbé „szomjasak” természetesen hangot is adtak a véleményüknek. A legközelebbi asztalok pedig gyakorlatilag pasarella távolságra voltak a már kikötött vitorlásoktól. Az asztaloknál ülők közül a bátrabbak két pohár között segítettek a kikötésben, hiszen a hajók pusztán kartávolságokra voltak az asztaloktól.

Miután szakszerűen kikötöttük a hajót, elmondhattuk, hogy gyakorlatilag a kocsmába parkoltunk. Jó hír, hogy szabad asztal híján kiszolgálták az ételt/italt a hajók cockpitjébe, ez az igazi vendéglátás. Koccintottunk a jól sikerült privát versenyünkre, majd immár gyalogosan elindultunk Farosba a Zavalata Beachre.

A strand, illetve a part látványa minden korábbit felülmúló volt. A nyugodt, szélcsendes öbölben türkizkék a tenger, a parton rikító színű épületek sokasága, a messzeségben pedig Ithaka magas hegyei képeslapra illő panorámaként tárultak elénk. A nap hátralévő része a szokásos menetrend szerint strandolással, búvárkodással, koktélozással és az esti éttermezéssel telt el.

A hét második felére fokozatosan erősödő szelet és zivatarokat mutatott az előrejelzés, ezért a megszokottnál izgalmasabb hajózási napok vártak ránk, s mivel nem volt időnk kivárni a jó időt, ezért visszaindultunk Korfu irányába az anyakikötőnkbe.

Az előttünk álló mintegy 90 mérföldet két szakaszra osztva, csütörtök reggel az egész túra leghosszabb szakasza állt előttünk, hiszen az 55 mérföldre lévő Paxos szigetén található Gaios Marina volt a következő állomásunk, ahová nagyjából 8 órás bőszeles vitorlázást követően éppen időben érkeztünk meg, mivel elsők között tudtunk kikötni a hangulatos taverna sor elé.

Megérkezésünk után hamarosan leszakadt az ég és már potyogó esőben néztük meg a városka nevezetességeit, sétáló utcáját, majd az egyre sűrűbb eső miatt egy helyi tavernában gyros vacsorával és jéghideg ouzoval zártuk a napot.

Másnap - az utolsó hajón töltött napunkon - a délutánra jelzett viharos szél miatt a korai indulás mellett döntöttünk. A 35 mérföldes táv felénél már érezhető volt a szélerősödés, ezért a 20-25 csomós negyedszélben nem volt tenni, mint AC/DC – Thunderstruck be, hangerő és viharkabát fel és kezdődhetett a hét legsportosabb vitorlázása, de a folyamatosan erősödő szél és az egyre magasabb hullámok ellenére valamennyien élveztük az őrült száguldást. A csapat erejét és leginkább hullámtűrő képességét bizonyította, hogy ezúttal sem etettük meg a delfineket. Mire épségben visszaértünk kikötőnkbe, már kimondottan kemény volt az idő, de a viharos szél és a sűrű eső közepette is gond nélkül kötöttük ki immár a saját helyére a hajót.

Amint az időjárás csendesedett, a chartercég emberei átnézték a hajót, s a várakozásainknak megfelelően mindent ugyanolyan kifogástalan állapotban találtak, mint egy héttel korábban. Nem volt kötözködés és felesleges időhúzás, nem kerestek láthatatlan hibákat, abszolút korrekt módon, csendben végezték a dolgukat.

A hajóleadás végére a megmaradt italkészlet elfogyott, a gyomrunk pedig jelezte, hogy vacsoraidő van. Utolsó közösen elköltött vacsoránk után a sziget fővárosa, Kerkira felé vettünk az irányt. Az óváros külön említésre méltó, mely kanyargós, keskeny utcákkal és hangulatos sikátorokkal köti össze az 1550-ben épült régi (velencei) és az 1500-as évek végén épült „új” erődöt. Egymás ugratásával, kellemes nosztalgiázással és sztorizással telt a kikötőbe visszavezető taxiút.

A túránk során a legészakibb sziget Korfu és a tőle délebbre található Kefalónia között több, mint 200 mérföldet hajóztunk. Az egy hét alatt kristálytiszta vizű öblöket, horgonyzóhelyeket, meseszép szigeteket és nyüzsgő városi tavernasorokat láttunk.

Mindvégig élveztük a helyi gasztronómiát, a szinte kézzel fogható többezer éves kultúrát és a mediterrán életérzést.

Ezért bátran ajánlom a Jón-tengert minden kaland és Adrián túlra vágyó hajósnak, hiszen meglepően kedvező áron gazdag és örökké felejthetetlen élményekben lesz részük!

Békés tengert és jó szelet kívánok!

Kiss Dávid

yacht skipper