Az idei szezonban igazán nem lehetett panasza a nagyhajósoknak, mert remek versenyeket vívtunk, nem nagyon volt széltelen regattánk. Az időjárás ezúttal is kegyes volt hozzánk. A reggeli köd már a 10 órára meghirdetett kormányos megbeszélés idejére is felszállt, igaz a Nap nem akart előbújni, de a fátyolfelhőkön át, kellemes őszi színekkel festett díszletet az utolsó nagyhajós versenyhez. TIzennyolc hajó legénysége vette körül Majthényi Zsombort a megbeszélésen.

A pálya részben a szokásos Zsombis pálya, nyugati irányban rajt, azután át a Vaskapun, fel a Nagytóra, onnan vissza a Vaskapu előtti terelőbójához, majd újra fel a nagytavi pályajelhez, innen pedig irány Velence, a Fehér templom előtti fordító, majd onnan vissza az YKA előtti befutóra.



Friss északi, észak-nyugati szélben vágtunk neki 11.00-kor a távnak. Az élen a zugvogelek, és a Manos nevű Monas, de a mezőny a Vaskapuig szinte együtt haladt, a vándormadarak nyomukban a Stichling nevű gyönyörű fa 15-ös, szoros emberfogásban a Mikkával, és a Vagánnyal, a Mesével.

A vaskapuig egytakkos éles menet volt, ott elkezdődött a taktikázás az élmezőnyben. A Monas és a Boszi szűken, a Calypso inkább futtatva a Vaskapuban álló nádszigetet kerülve tartott az első pályajel felé. Az első három hajó innen gyorsan leszakadt a mezőnyről, igaz ebben közrejátszott, hogy a hosszútisztáson kicsit gyengült a szél. Miközben a Visy Gergő kormányozta Boszi magabiztosan haladt az élen, a Manos és a Calypso a második helyért meccselt. Az első jelnél a Boszi után a Calypso fordult, majd a Manos.

A többiek a leállással küzdve szinte még csak ekkor vitorláztak be a Nagytóra. Innen kicsit lelassultak az események, a köztes bója elérése kicsit tovább tartott a vándormadaraknak is, de onnan visszatérve ismét elkezdett erősödni a szél, és ez felpörgette az eseméyneket. Az első három, szorosan a nyomában a Mese, Mikka, Stichling, Wengut, Sirius ötös fogattal csapat folyamatos küzdelemben üldözte az élen haladókat. A Stichlingnek harmadik-negyedik helyen a Cserepes sziget után némi technikai problémája adódott, ki kellett fűzni a grószschottot, itt többen elléptek mellette.

A Mikka remekül hajrázott, és a Mese is lendületet kapott az északi partot húzva. A Nagytisztáson már szinte végig fújt. Itt már nyilvánvaló volt, hogy a Boszi első helyét ezúttal sem lehet elvenni, az egyébként idén is szinte midnen nagyhajós versenyt megnyerő vándormadár ezúttal is magabiztosan vitorlázott a célba, szinte rajt-cél győzelmet aratva, Visy Gergővel a kormánynál, akit ezúttal Simonics Ákos segített mancsaftként. Egy perccel mögöttük futott be a Calypso Hlavay Richárddal és Belley Lászlóval, mögöttük 12 perccel a Manos Barsi Norberttel, Váradi Katával és Gábos-Barsi Botonddal.


A verseny után egy isteni halászlével, és a Babra zenekar muzsikájával búcsúztattuk az idei szezont az Yacht Klub Agárdban.


Végeredmény:

Kajüt nélküli kategória:

1.    Boszi – Visy Gergely, Simonics Ákos
2.    Calypso – Hlavay Richárd, Belley László
3.    Manos – Barsi Norbert, Váradi Kata, Gábos-Barsi Botond (mocó)

Nagyhajók:

1.    Mese – Jánosfi Zsolt, Endrődi Zoltán, Tóth Annamária, Romhányi András, Sipos Bence
2.    Stichling – Nyékio András, Schmalzl György
3.    Mikka – Berger Miklós, Bergerné Lőw Judit,  Szemenyei Csaba, Kókány István

Még több kép