Címke: agárd

Agárdon elkezdődött az idei kishajós versenyszezon

Az Alba Regia Évadnyitó I. versenyével indult el az itthoni kishajós versenyszezon. A kétnapos regattán 4 futamot teljesítettek a mezőnyök a trükkös agárdi szelekben.

Jó szélben folytatódott az évadnyitás Agárdon

A tervek szerint folytatódott a versenyszezon megnyitása Agárdon az Alba Regia Sport Club (ARSC) Évadnyitó II. versenyével.

Folytatódnak a versenyek!

Április első hétvégéjén elindult a versenyszezon, húsvét után pedig Balatonföldváron és Agárdon is folytatódnak a versenyek!

Hat agárdi futammal indult a 2023-as versenyszezon

Friss - néha talán túlzottan is friss - szélben rajtolt az Alba Regia Sport Club (ARSC) Évadnyitó I. verseny Agárdon az első áprilisi hétvégén. A hat futamra kiírt verseny minden futamát meg tudta tartani a rendezőség a rajthoz álló osztályok számára. A legnépesebb csapattal a finnesek jelentek meg, majd a két kisebb lézer osztály, az ILCA 4 és az ILCA 6 következett, rajtuk kívül még 3 fős optimist "flotta" szállt vízre és jelzésszerűen egy-egy kalóz és kielzugvogel is teljesítette a futamokat.

Majthényi Zsombor emlékverseny, Agárd

A Yacht Klub Agárd évről-évre megrendezett utánpótlás ranglistaversenyén az idén leginkább gyenge, 10 csomó alatti szelekben csatáztak az Optimist és az ILCA 4,6,7 mezőny indulói.

Majthényi Zsombor Emlékverseny Agárd

Pénteken erős, szombaton élénk, vasárnap pedig közepes szelekben, több, mint 110 induló versenyzett az idei Majthényi Zsombor emlékversenyen Agárdon. A Laser osztályoknak ranglista és válogató verseny is volt az idei első utánpótlás erőpróba, amit szokás szerint a Yacht Klub Agárd rendezett ifjabb Majthényi Zsombor irányításával. A főrendező és világbajnokunk, Majthényi Szabolcs fiatalon elhunyt kiváló edző édesapjára emlékezik ezzel a versennyel évről-évre a vitorlás társadalom.

Bódy-Koleszár csillogás volt a hétvégén

Beszámoló Májó tollából egyszeri leírás után átolvasás nélkül, hogy tudjátok mi történt az év első versenyén.

Rakenrol Agárdon

Igen pont egy hete volt de ilyen remek versenyre még hónapok múlva se lenne késő visszaemlékezni. Optimist, laser, kalóz és finn dingi kormányosok-mancsaftok várták ezt az elköszönős összecsapást, ahol a szerencsésebbek díjakkal, a többi szerencsés pedig élményekkel gazdagodva búcsúztatta a szezont.

Nemzetközi fél hét

A négyből két nap összejött és az ötven feletti finneseknek még mindig maradt kettő.

Napsütés, eső, hideg és 30 csomós nyomások a Majthényi Emlékversenyen

Idén 132 hajó nevezett a Majthényi Emlékversenyen Agárdon a THE-Yka rendezésében., a legtöbben, 72-en az Optimistesek voltak , de a Laser 4.7-es mezőny is csaknem harminc hajóból állt.

Naptej kontra neoprénruha, uv felső vs. thermo sapka egyazon versenyen

Már az előrejelzésből tudtuk. Mindent tudtunk. Mégsem volt egy népünnepély amikor átvitorláztunk júniusból októberbe a Nemzetközi héten Agárdon.

Majthényi Zsombor Emlékverseny - 8 futam nagyszerű időben

Pompás körülmények között az összes tervezett futamot sikerült megrendezni a Majthényi Zsombor Emlékversenyen Agárdon. Teli napsütés, 5-13 csomós szél, korrekt futamok, sportszerű versenyzők.

Majthényi Emlékverseny: Jutalomidőjárás, nagy mezőnyök, tiszta küzdelmek

Bár az időjárási előrejelzések túlzottan bíztatóak éppen nem voltak – csendes eső, zivatarok, időnként széltelenség –, valószínűleg nem vállal nagy kockázatot, aki arra tippel, hogy már a szezon elején sikerült az évad egyik legjobb versenyét megrendezni Agárdon a hétvégén. Verőfény, 22-26 fok, 8-16 csomós délnyugati-északi szél.

Évadnyitó túraverseny a Yacht Klub Agárdban

Az időjárás igazán kegyes volt az YKA évadnyitó nagyhajós túraversenyének résztvevőihez május utolsó szombatján. Az előrejelzések napos, felhős időt és egyenletes déli szelet ígértek.

Sportos szélben repültek vasárnap a vándormadarak Agárdon

Remek időben, sportos szélben vitorlázott vasárnap négy futamot az V. CWS-boco Kielzugvogel Europe Cup mezőnye Agárdon.

V. CWS-boco Kielzugvogel Európa Kupa

Idén is Agárdon kezdődik a nemzetközi versenyszezon. Április 30-án rajtol Agárdon az V. CWS-boco Kielzugvogel Europe Cup mezőnye. A Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület által szervezett, kétnapos nemzetközi verseny támogatója idén a CWS-boco Hungary Kft., az egyesület stratégiai partnere a magyarországi KZV flotta anyakikötője a Yacht Klub Agárd és a North Sails.

Nagy mezőny, erős szél és 5 futam Agárdon

Jó hangulat és nagy mezőny jellemezte az ifjúsági versenyévad első hazai ranglistaversenyét. A hagyományos Majthényi Zsombor Emlékversenyen Agárdon négy hajóosztályban 132 egység indult.

Szezonzáró Agárdon

Az időre nem lehet egy szavunk sem. Ok, persze süthetett volna kicsit a nap, ahogyan az eredményhirdetés után tette, de kellemes friss szélben vitorlázhattunk az YKA szezonzáró amatőr nagyhajós versenyén pénteken (október 23.). Tizennyolc hajó vágott neki a Majthényi Zsombi által kitűzött remek pályának.

Ej-haj sose halunk ki! - Lauer Kupa

Szépkorú finnesek csatája Agárdon

Na vegyük át még egyszer!

Negyven felett már master egy finnes

Ötven felett grand master

Hatvan felett grand garand master

Hideglelés

Lassan összeáll a Kalóz. Kötelek nagy része a helyén, bár a grósz árboctövi állításai még bizonytalanok, az alba nehézkes, a swertkönnyítő gumi emelő hiányzik, nincs kész a leekocsi torony és az eddig vízen töltött 3 óra nem volt elég a mégoly elszánt „0 kilométeres manchaft” felizzítására.

1 2