Az évtizedes hagyományokra visszatekintő rangadó létszámát a Szerb különítmény tizenkét versenyzővel erősítette, ám az ígéretes előrejelzés ellenére szombaton nulla szél és a nullánál több eső fogadta a sporttársakat. A helyzet dél körül fordulatot vett, a mezőny egy szűk fél futam erejéig kiment a tisztásra, elázott azután a maradék szél is elállt. Ettől kezdve a további futamokra ugyanannyi esély volt mint eljutni a kikötőig, de a rendezőség motorosai lelkiismeretesen begyűjtötték a tavon szétszéledt hajókat -ezúton is köszönet érte- sőt a mentőakcióba még a Vadliba is beszállt, hogy ilyen frappáns szóhasználattal éljek.

A megpróbáltatásokat feledtetni ezalatt a Szerb armada hölgy tagjai olyan marhapörkötet főztek, hogy több spori részészéről felmerült az igény a honosításukra, bár gyanítom nem kizárólag az isteni vacsora miatt, a finnes egységből pedig Hong Apó gyümölcspárlata segített feldolgozni a nehézségeket.

Kellett is az energia vasárnapra, ugyanis a durva északi széllel érkező front megmentette a versenyt, de ennek ára volt. Na, itt nem kell komoly dolgokra gondolni, mindössze arról van szó, hogy kapaszkodós, hajón kilógós, finoman fogalmazva is harcos szélben csont nélkül nélkül lement négy futam, a lefújt ötödikért pedig nem sokan ejthettek könnyeket.
Bár kishajós kategóriában várható még verseny az évben, de ilyenre -ahol mindenki ott van- tavaszig várni kell, szóval túlzás nélkül itt és most ért véget a legkeményebb harcosok szezonja.

A két napba minden belefért ami fontos. Szombatra beszélgetős-hajóbuzerálós, vasárnapra egyszerre küzdelmes és élvezetes szabadidős tevékenység jutott, a tudatalattiból csak ritkán előtörő búcsúzkodással.
A stágolásról, deck lakkozásról, vitorla állításról, versenyhelyzetekről és a családról félbemaradt beszélgetések ugyanott folytatódnak ahol most az eredményhirdetés vagy pakolás hevében félbemaradtak és ettől jó ez az egész, mert lehet hogy tavaszig nem találkozunk de addig is, bármikor ott leszünk egymásnak.