Közel ötven optimistes is rajthoz állt, a kezdőknek első nap néha meg is gyűlt a baja a széllel, hiszen a 15 csomós alapszelet néha 20-22 csomós lökések kísérték. Ennek ellenére hősiesen végig vitorlázták a fiatalok a három futamot pénteken.

Szombatra maradt az élénk szél, bár az ereje már csökkent és a vitorlázók is egyre jobban belejöttek a versenyzésbe. A második nap végén mégis a nagy szelet kedvelő versenyzők vezették a listát. Vasárnap reggel még 10 csomós szélben rajtolt a mezőny, de felbukkantak a kisebb- nagyobb „lavórok” és szélfordulók, egyre gyengült szél, mégis kényelmesen befutott a két futam mindegyik osztályban.

A felnőtt Laser osztály aranyérmét vasárnapi két futamgyőzelmével Péteri Gábor nyerte meg. Laser Radialban Szokody Olivér, a BYC versenyzője győzött, két MVM-es vitorlázó, Pörneczy Bence és Orbán Botond előtt. A legjobb lányként Kis-Kapin Karina végzett Radialban.

A Laser 4.7 abszolút győztese Demjén Olivér (BYC), második és legjobb lány Vida Róza ugyancsak a BYC versenyzője, a harmadik helyen pedig Cserveni Dániel, az YKA Laserese végzett.

Az Optimist mezőnyben három ifi versenyző kapta az abszolút 1-3 helyen az érmeket, első helyen Hajdú-Geiger Ágost a VVSI-ből, második lett Feith Máté a BYC 1912 versenyzője, míg a bronzérmet Sághy Attila, a Keszthelyi Yacht Klub vitorlázója nyerte el. A legjobb lány a BS Fűzfő VK versenyzője Solymos Dorka lett. Optimistben a még Timu által készített legnagyobb küzdő díját a keszthelyi klub újonca, Rozner Gellért vehette át.

YKA/visyla
Képek: Halom Bori