Az idén április 29. és május 1. között került sor a legnépszerűbb Velencei-tavi regattára, 104 Optimist, 39 ILCA 4, 23 ILCA 6 és 9 ILCA 7 állt rajthoz. Az optimistesek versenyét az alsóörsi Balatoni YC versenyzője, Bite Pál Előd nyerte, a négy megrendezett futamból hármat megnyert, egy rosszabb eredményét kiejtette. Idén eddig nem nagyon tudott hibázni, a nemzetközi versenyeken is remekel, legutóbb éppen a Garda tavi Optimist Meetingen a legnépesebb, több mint 950 hajót számláló ifi mezőnyben tizenegyedik lett, úgy, hogy még a döntő futamok során, a 188 fős arany csoportban is tudott futamot nyerni, sőt egyszer harmadik is lett.

A Majthényi Zsombor Emlékverseny Optimist ezüstérmét Zarándy Martin (Spartacus VE), a bronzot Bartos Betti (Balatonfüredi YC) vihette haza, Betti a lány kategóriában első lett.

A laseresek öt futamot teljesítettek, ILCA 4 kategóriában Rácz Mihály (Procelero SE) győzött, az ILCA 6 versenyét Sigmond Soma (BYC) nyerte, a kieső után neki is csak első helyei maradtak az értékelésben. Az ILCA 7 kategória elsőségét Szokody Olivér (BYC) szerezte meg.

A versenyt a fiatalon elhunyt edző, az 1943-ban született Majthényi Zsombor emlékére rendezik meg.

Vitorlás pályafutását a Siófoki Vízügyben kezdte 18 éves korában. Később a Balatonfüredi Vörös Meteorban folytatta a versenyzést kalózban, majd a család Karióka nevű Dragonjával. Itt kezdett edzősködni, amit 1978-ban, a földvári Mélyépítőkben folytatott. Három évvel később, a szomszédos Spartacusban folytatta edzői munkáját, több mint 15 éven keresztül. Élete utolsó 3 évében a BKV Előre fiatal versenyzőivel foglalkozott. Kezei közül remek vitorlázók kerültek ki. Nem utolsósorban két fia: az idősebb, egykori finnes, ma edző és az emlékverseny főrendezője, ifj. Majthényi Zsombor, és a fiatalabb testvér, Majthényi Szabolcs, tizennégyszeres Repülőhollandi világbajnok, a földvári Spartacus VE egyletigazgatója.

Optimist eredmények:https://www.yka.hu/media/attachments/2022/05/01/eredmnyek-4futam.pdf

ILCA eredmények:https://www.yka.hu/media/attachments/2022/05/01/ilca-eredmnyek-vegleges.pdf

Kép: Gémesi Jóka

visyla