Az olimpiákon vitorlázásban minden nemzetet hajóosztályonként csak egy egység képviselhet. Vagyis a Játékokon a mezőny mindig kisebb létszámú, mint a világbajnokságokon, kontinensviadalokon vagy a legjelentősebb nemzetközi versenyeken. Viszont annál izmosabb, hiszen az országok legjobbjai vannak itt, akik ráadásul sokéves folyamatos kemény felkészülés és gyakran éles nemzeti válogatózás után érdemelték ki az indulás jogát.

Manapság minden olimpia előtt a Nemzetközi Vitorlás Szövetség a NOB-bal együttműködve pontosan megszabja, hogy az egyes osztályokban hány induló lehet, és ehhez a létszámhoz pontosan kijelöli a kvalifikációs versenyeken, illetve az adott versenyen megszerezhető indulási jogok számát és területi eloszlását. Ebben összetett szempontokat vesznek figyelembe, és az indulók létszáma kategóriánként nagyon eltérő.

Az, hogy idén szép olimpiánk lesz, nem azt jelenti, hogy az érmek és helyezések halmozása várható. De hosszú ideje először lesz újra jó helyezésre esélyes magyar vitorlázó a mezőnyben.

 

Berecz Zsombor – Finn dingi

A harmadik olimpiájára készül, de az elsőre Finn osztályban, amelyik a nehézsúlyú egyszemélyes kategória.

A magyar sportolók közül másodikként, már 2014-ben teljesítette a kvalifikációs szintet, Santanderben, a világbajnokságon. Itt 12 hely talált gazdára, ami ebben az olimpiai osztályban a mezőny fele. A riói olimpián összesen 23 finnes versenyez majd, és a kis létszám miatt is ebben a hajóosztályban várható a legkiélezettebb küzdelem a jó helyezésekért.

Berecz Zsombor harmadik éve egyre biztosabban tartozik a világ élvonalába. Amikor nem versenyzik, havonta legalább három hetet tölt Valenciában, a Devoti Dinghy Academyn, amely jelenleg talán a leghatékonyabb, a legtöbb élversenyzővel dolgozó műhely.

Legutóbbi kiemelkedő eredménye a márciusban szerzett Európa-bajnoki ezüstérem.

Berecz Zsombor esélyes arra, hogy az Olimpián a legjobb tíz közé kerüljön, és ha jól alakulnak a dolgai, akár az első hatban is végezhet.

 

Érdi Mária – női Laser Radial

18 éves. 2013-ban kevesebb, mint egy évnyi vitorlás versenyzés után egy korosztályos világbajnoki ötödik hellyel üstökösszerűen robbant be a magyar vitorlás köztudatba. Azóta négyszeres korosztályos világbajnok, kiemelkedő tehetségű és elszántságú versenyző.

Senki nem várta el tőle, hogy már most olimpiai szintet teljesítsen, hiszen az életkoránál fogva a 2020-as tokiói olimpiára lehet kiemelkedő tudású, akár éremesélyes versenyző. Ám Mári olyan gyorsan fejlődik, hogy az április elején befejeződött 47. Trofeo S.A.R. Princesa Sofia IBEROSTAR Európa Kupán az olimpiai szint teljesítése közben már bejutott a legjobb tíz közé, az Éremfutamba is!

A női Laser Radialban 37 nemzet legjobbjai versenyeznek Rióban. Érdi Máritól kiemelkedő siker lenne, ha a középmezőnyben végez, de az ő esetében papírformáról beszélni értelmetlen. Rendre jobban szerepel, mint amit az addig elért eredményei előre jeleznek.

 

Gádorfalvi Áron – RS:X férfi

A legjobb magyar férfi szörfös a hatodik olimpiájára készül, és ezzel beéri a magyar sport történetében ilyen téren egyedülálló csúcstartó Gerevich Aladárt. (Igaz az ő sportpályafutása során, 1932-1960-as sorozata közben két olimpia elmaradt a világháború miatt).

Húszéves olimpiai karrierje során soha nem volt olyan szponzora, erős támogatója, hogy nemzetközi szinten végighajthasson egy olimpiai ciklust. Kiemelkedő tehetségét igazolja, hogy mégis rendre teljesíteni tudja az utolsó egy-két évben az egyre szigorodó kvalifikációs feltételeket.

Rióban 36 férfi szörfös versenyez RS:X osztályban.

 

Cholnoky Sára– RS:X női

Az RS:X női szörf osztályban 2016 áprilisában a Palma de Mallorcán rendezett Princesa Sofia regattán a legjobb magyar női szörfös, Cholnoky Sára is olimpiai indulási jogot szerzett a Riói Olimpiára.

Cholnoky Sára 27 éves. Anyai ágon a történelmi magyar Cholnoky család leszármazottja, akik rengeteg sikeres, híres katonát, majd tudóst és művészt adtak Magyarországnak. Sasi pedig élsportoló.

Hosszú ideje meghatározó alakja a magyar szörf sportnak. 2006 óta versenyez és közel tíz éve hajt az olimpai RS:X osztályban. 2008-ban U21-es Európa-bajnoki bronzérmes volt, 2009 óta folyamatosan az osztály női magyar bajnoka.

2012-ben a cadizi világbajnokságon kvalifikációs szintet teljesített a londoni olimpiára, de végül a válogató versenyen alulmaradt, így nem ő indulhatott az olimpiai játékokon.

Nevelőedzője Körtvélyesi Miklós, majd edzője Utassy Loránd (szövetségi kapitány, Magyar Szörf Szövetség). A riói olimpián 26 nemzet női szörfösei versenyeznek.

 

Tomai Balázs / Vadnai Benjamin / Vadnai Jonatán – Laser Standard

Laser Standard osztályban még nem zárultak le a válogatók, amelyek a három legjobb magyar laseres közöt zajlanak. Az olimpiai szintet Tomai Balázs érte el 2015-ben a világbajnokságon, és a kvóta birtokában idén hárman kezdtek válogató sorozatba az indulásért: Tomai, illetve a többszörös korosztályos világbajnok Vadnai testvérek, Benjamin és Jonatán. A négy válogató versenyből eddig három zajlott le, és ezek után Vadnai Benjamin fölényesen vezet.

Hármójuk versengése a Mexikóban május 10-19. között megrendezésre kerülő Laser világbajnokságon zárul.

Laser Standard osztályban lesz a legnépesebb mezőny az olimpián, 46 indulóval.

Fotó: Szekeres László