Novofer Kupa Négykezes vitorlásverseny

Idén augusztus 6.-án 19. alkalommal rendezték meg a KEREKED Vitorlás Klub kétszemélyes előnyrendszerű túra versenyét a Balaton keleti medencéjében. A verseny névadó főszponzora a NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt. volt. A széleskörű média megjelenés ellenére a várható erős szélnek is köszönhetően a prognosztizált versenyzői létszámnál kevesebben vállalkoztak a megpróbáltatásokra.  Végül 39 hajóegység nevezett.

A meteorológiai előrejelzése most helytálló volt, az átlag szélsebesség a meghirdetett 10 órakor 20-25 csomós volt, a legnagyobb mért széllökések értéke elérte a 40 csomót is. A verseny vezetője ezért a rajt elhalasztása mellett döntött. Délután két órára a szél kissé mérséklődött, így 15 órakor elrajtoltak a hajók. A rövidebb pályát nem a szél ereje indokolta, hanem a déli oldalon kialakult igen erős hullámzás. A Csopak - Zamárdi - Káptalanfüred - Csopak távot és a hajók YS száma alapján kiszabott kiegyenlítő köröket igen gyorsan megtették a hajók. A verseny ugyan egymás ellene folyt, de elsősorban a széllel és a hullámokkal kellett küzdeniük a versenyzőknek, ezt a mellékelt felvételek is tanúsítják.

A versenyt a Partiszél nevű 50-essel a Fináczy György, Toronyi András páros (Kereked Vitorlás Klub) nyerte. A vasárnapi eredményhirdetésen Fináczy György újabb bizonyságot tett sportszerű versenyzői életszemléletéről. A leggyorsabb hajó a Helikon volt, Andorka Rudolf és Balogh Erzsébet párossal, azonban egy elkövetett technikai hiba miatt a versenybírósággal történt egyeztetés után ők visszaléptek. Ennek ellenére Fináczy György a kategória győzelemmel és az abszolút győzelemmel járó dicsőséget, valamint az igen értékes díjakat átadta a Helikon csapatának.

A Kereked Vitorlás Klub néhány éve elhunyt alapító elnöke Bartha Ferenc (aki a 30-as cirkáló hajóosztályban vitorlázott élete utolsó szakaszában) augusztus 6.-án született, így az emlékére a leggyorsabb 30-as hajó különdíjban részesült. Ez a Fabula volt, Gecse Balázs és Papp Benedek párossal a fedélzetén.

Ismerd meg a Bravo Boats hajóit!

A verseny vezetője (Jamrik Péter) és a Kereked rendezői gárdája kiváló versenyt rendezett, amelyet a szombat esti parti party is emlékezetessé tett. Ekkor ugyanis kiváló ír élőzene mellett - amelyet a Gobliners együttes szolgáltatott -, nyolcféle prémium whiskyt kóstolhatott meg a nagyérdemű.

Az eredménylista a lap alján tartalmazza a kategóriánkénti és az abszolút értékelés szerinti sorrendet is. 

Forrás: Jamrik Péter, Kereked VK

Fertő bajnokság - Poliprofil Kupa - Schranz Mátyás emlékverseny

2016. augusztus 5-7.-ig került megrendezésre a Fertő Bajnokság - Poliprofil Kupa - Schranz Mátyás Emlékverseny Finn Dingi és Optimist hajóosztályban.

A Finn egyszemélyes hajóosztály, meglehetősen nagy vitorlafelülettel, ami komoly súlyt kíván meg a kormányos részéről, hogy a hajó a szélben ne boruljon fel. Ezúttal 14 hajó versengett hét futamban, melyből Székely Antal, a Balatoni Hajózási SE versenyzője került ki győztesen. Második helyen Demeczky Mihály Zoltán végzett az Alba Regia SC színeiben, harmadik Andrik Szabolcs lett szintén az Alba Regia SC versenyzője. Az Optimist flotta összetett győztese a Soproni Építők egyesület versenyzője lett, Papp Péter, a második helyet Szalai Súta szerezte meg a Keszthelyi Yacht Clubból, a harmadik pedig Sigmond Soma lett, a Balatonfüredi Yacht Club színeiben.

További eredmények a lap alján

Fotó: Horváth Attila

Forrás: Fertő Tavi Vitorlás Szövetség

Szombati regatta

Augusztus 6-án zajlott a Keszthelyi Yacht Club Szombati regatta nevű rendezvénye. Már az előrejelzések is jó szelet jósoltak szombatra, ami végül bejött, kiegészítve napos idővel, meleg Balatonnal, azaz tökéletes vitorlázó idő. Az erős szél miatt csak azok neveztek, akik biztosak a dolgukban, vagy elég bevállalósak. 14 hajó került a nevezési listára, de a rajthoz már kevesebben sorakoztak fel.

A pálya inkább egy túra pálya, ami az északi szél miatt sok hátszelet és cirkáló szakaszt tartalmazott. A pöffös szélben az első szakasz egy éles, egy takkos menet volt, majd a bójavétel után indult el igazán a „csata”, ha nem is a hajók egymással, inkább a hullámzással és a széllel csatáztak. Néha 25 csomó feletti széllökések is voltak. Az első pályajel után egy 470-es vezetett, de sikertelen spi húzásaik miatt nagyon felzárkózott a BB8 nevű 8 méteres. Az első cirkálás vége felé a 470-es megmártózott, így a 8-as vette át a vezetést, de a hátszélben ismét megfordult a helyzet, a kis hajó gyorsabb volt egészen az alsó pályajelig, ahol teljesen elszakadt az orrvitorlájuk. Szép vitorlázással végül a 8-as ért először a célba, majd pár perccel később a megtépázott 470-es. Majd két J 24-es, egy H-boat, a Restless , egy Finn és egy YSIII-as zárta befutók sorát. Sajnos többen technikai problémák miatt feladták a versenyt, de jelentősebb kár nélkül átvészelte mindenki. Este szokásos közös vacsora, eredményhirdetés zárta a napot. Augusztus 19-20-án rendezi a következő rendezvényét a Keszthelyi Yacht Club, az Agrolog kupát, időmérővel és túra és pálya versennyel.

További eredmények a lap alján

Forrás: KYC

Beszédes József emlékverseny

                Augusztus 6-7-én rendezte meg a Vízügyi Sport Club Vitorlás Szakosztálya a Balatonon a nagyhajós flotta számára a Beszédes József Emlékversenyt. A versenyzők szombaton a Balatonfüred-Tihany-Alsóörs-Siófok távot teljesítették, míg vasárnap visszafele tették meg majdnem ugyanezt az útvonalat. A Yardstick I. csoportban a Nagymágus lett az első, YS II.-ben a Rozália nevű Dolfin, míg YS III.-ban a Bolygó. További eredmények lent.

Forrás: hunsail.hu

Augusztus első hete forgalmas volt a Balatonon nemzetközi szempontból is. Most kivételesen nem a kelet-német turisták fedezték fel maguknak a magyar tengert, hanem vitorlázó fiatalok árasztották el Balatonfüredet és Tihanyt a 420 és 470, illetve a Cadet Európa-bajnokság okán.

Groupama 420, 470 Junior Európa-bajnokság Balatonfüreden

Sikerült újra egy színvonalas, változatos Európa-bajnokságot rendezni a Balatonon, amelyen a résztvevők a versenyzésre éppen, hogy elégségestől kezdve egészen a jóval 20 csomó felett fújóig mindenféle szélviszonyokkal találkozhattak, így biztos, hogy a legsokoldalúbb csapatok végezhettek az élen. Az idei junior Európa-bajnokságon egyértelműen uralkodtak az olasz versenyzők, hiszen begyűjtötték az aranyérmeket a 470 férfi, 470 női, a 420 női és a 420 U17 kategóriákban. Csak a nyílt 420-as Európa-bajnoki címet tudta elhódítani előlük a Bilik-Shalgi izraeli kettős, de az olasz hajó ott is csak egyetlen ponttal maradt el az aranyérmestől.

Ahogy azt várni lehetett, a magyar versenyzők nem tartoztak az élmezőnybe. Ahhoz, hogy odajussanak, sokkal intenzívebben kéne bekapcsolódniuk a nemzetközi versenyéletbe, és többet kéne hatékony módon edzeni, a legjobbaknak olykor a nálunk előrébb tartó nemzetek versenyzőivel együtt készülni.

Az összes magyar résztvevő közül egyedül a férfi 470-es osztályban Gyapjas-Balázsnak és Zsombornak lehetett volna esélye az élmezőnybe kerülni. Végig 8-9. helyen álltak a versenyben, de sajnos rosszul sikerült az utolsó versenynapjuk, és nem indulhattak az Éremfutamon. A nyílt 420-as osztályban a Wolf Szabolcs - Csébfalvi András kettős tudott éppen hogy bekerülni az Arany csoportba, és a döntő futamok után is maradtak a 42. helyen. A magyar színeket képviselő vitorlázók nagy többségének ez volt élete első komoly világversenye. Tudásszintjüknek megfelelően helyt álltak. Edzőikkel együtt pontosan felmérhették, hol tartanak a nemzetközi mezőnyben, így láthatják azt is, hogy mi kell az előre lépéshez.

Részletes teljes végeredmények a verseny honlapján: http://2016junioreuropeans.420sailing.org/en/default/races/race-resultsall

Forrás: hunsail.hu; fotó: Szabó Leonard Leopix

Cadet Európa-bajnokság Tihanyban

A csütörtöki pihenőnap után pénteken két futammal zárult a Cadet Európa-bajnokság Tihanyban. Így az összes tervezett futamot sikerült megrendezni, a Balaton szinte az összes arcát megmutatta, a mezőny változatos szelekben versenyzett, voltak pályák mindkét medencében. Sokféle irányból, sokféle erősségű szélben küzdöttek az egységek.

Az utolsó napon a középső medencében a csőből, 20-40 fokról fújó 7-9 csomós szélben futották, a 11. futamot egy holland hajó nyerte. Az Európa-bajnoki címet végül - stílusosan az utolsó futam megnyerésével - a lengyel Grabowski-Krysiak kettős nyerte az ukrán Yamenko-Zhemovy kettős és a holland Huuskes testvérek előtt. A verseny első felében sokáig az élen álló orosz Safin-Golubev páros gyenge utolsó napi teljesítményével leszorult a dobogóról. A női Európa-bajnok a cseh Vychová testvérek lettek.

A legjobb magyar egység a Bánszky-Batiz kettős lett, ők a 23. helyen végeztek. Őket a Mohácsi-Bősze hajó követte a 35. helyen, majd a Szűcs-Csőregh jött 38. helyen. Ők az U14 korosztályban bronzérmet szereztek és elhozták a legtöbbet fejlődő egység díját is.

A végeredmény itt látható: http://cadetec2016.com/results/

Fotók itt nézhetők: https://www.facebook.com/cadeteuropeans2016/?fref=ts

Forrás: hunsail.hu; fotó: Szűcs Balázs

Kalóz Junior Európa-bajnokság

Vasárnap vette kezdetét a Kalóz Ifjúsági Európa-bajnokság Balatonfüreden, az MVM SE rendezésében. A vasárnap nevezéssel és felméréssel telt. A bajnokságra összesen 37 hajóegység nevezett, a legtöbben Németországból, valamint Csehországból, Chiléből, Törökországból és Magyarországról. A verseny főrendezője Fluck Benedek, a nemzetközi versenybíróság elnöke Erich Michel.

Sajnos a szélviszonyok egyelőre nemigen kedveznek a bajnokságnak, abszolút szélcsendben, parti halasztással telj az első és a második versenynap is. A kedd este bejövő front szelet ígér, így bízunk a szelesebb folytatásban! 

További információ: http://www.mvmse.hu/piratjunioreuropeans2016/public/ 

Forrás: hunsail.hu; fotó: MVM SE

A külföldi versenyzők megmérettetik magukat a hazai vizeken, a magyar versenyzők pedig teljesítenek külföldi vizeken is.

Kielben a Laser 4.7 világbajnokság utolsó versenynapján ismét kitűnően vitorlázott Veisse Zoli (MVM SE). Az utolsó futamon a tovább erősödő szélben már nem jött össze olyan jó helyezés, mint az Arany csoportban eddig minden alkalommal, és így került végeredményben a 7. helyre a 256 hajós Laser 4.7 világbajnokságon.

Augusztus 9-én kezdődik Kielben a Laser Standard U21 világbajnokság, ahol Vadnai Jonatán 38 országból érkezett 147 hajós mezőnyben versenyez majd.

Forrás: hunsail.hu

A Garda-tavi Ora Cup Ora versenyen a több, mint 200 hajóból álló Optimist mezőnyben Lászlófy Ábel 4., Lászlófy Levente 7. helyezést ért el.

Forrás: Optitwins FB; fotó: Circolo Vela Arco

Riói Olimpia

A brazil vizeken jelenleg is zajlanak a vitorlássport versenyszámai, a Laseresek és a szörfösök már két versenynapon is túl vannak, míg a Finn osztálynak még csak egy napon rendeztek futamokat.

A keddi futamok után a Laser Radialban versenyző Érdi Mári lett a nap hőse: a csupán 18 éves vitorlázó ugyanis az első napi teljesítménye után (egy 20. és egy 22. hely) azt mondta, a második napon szeretne jobban vitorlázni, hogy beférjen az első húszba. Ez olyan jól sikerült, hogy harmadik futamát rajt-cél győzelemmel meg is nyerte, a negyedik futamban pedig 5. helyen végzett.

Vadnai Benjámin a Laser Standard flottában az első napon rögtön egy 9. helyezéssel indított, majd a második futamban 44 lett. A keddi versenynapon 21., majd 22. helyen ért célba.

Berecz Zsombot a Finn Dingi hajóosztály első versenynapján, Benjihez hasonlóan, egy 9. hellyel indított. A második futamban nagyszerű vitorlázással sokáig vezetett is, ám, mint kiderült, sajnos korai rajtos volt, így ebből a futamból három másik vitorlázóval együtt kizárták.

A szörfösöknél Cholnoky Sára az első napon 22., 14., majd 21. helyeken végzett, a másodikon 19., 23., 24. lett, így összesítettben a 22. helyen áll.

A hatodik olimpiáján indiló Gádorfalvi Áron első nap a 30., 28., 30. helyeken végzett, a második napon javuló tendenciával a 25., 20., 21. lett, így összesítettben a 27. helyről várja a folytatást.

Forrás: nemzetisport.hu, hunsail.hu

A következő héten sem fogunk unatkozni, a vitorlázó olimpikonok sikerein felbuzdulva mi is, gyermekeink is hajóba pattanhatnak.

Füred Kupa One Design Trophy IV. forduló

Idén immár 13. alkalommal, augusztus második hétvégéjén ismét a nagyhajóké lesz a főszerep: 2016. augusztus 13-14-én, szombaton és vasárnap kerül lebonyolításra a hagyományos Füred Kupa, amely a One Design Trophy következő állomása is egyben.

A nagyhajós pályaversenyen idén tíz osztály, nevezetesen a 8mOD, a 11mOD, az Asso99,  az Elliott770, a  J/24, a  Melges24, a Nautic, a Scholtz22, a Sudár Regatta, és az X-35 osztály képviselői versenyeznek két up-and-down pályán a Balatonfüred előtti vízterületen. A résztvevő osztályok közül sokan a két hét múlva induló Országos Bajnokságukra készülnek, így az esemény kiváló alkalom a csapatok és a manőverek tökéletesítésére az év fő versenye előtt.

A versenykiírás letölthető a lap alján.

Forrás: BYC

 

Svert kupa – Dell Túraverseny

A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezi a T-Jolle Vitorlás Sport Egyesület a Svert Kupa – Dell Túraversenyt augusztus 13-án, Zamárdiban. Ritkaság, hogy túraversenyen részt vehetnek uszonyos hajók is, itt azonban övék a főszerep: legyenek egytestűek vagy többtestűek, ez a verseny nekik szól. A jó hangulat mellett értékes nyeremények is várják a győzteseket. A versenykiírás letölthető innen: http://www.hunsail.hu/Verseny?id=4146

Forrás: Svert Kupa Zamárdi FB

Első Újonc Kupa

A vitorlástábor időszak vége felé, és a kishajós OB-k előtt augusztus 13-14-án rendezi a Kereked Vitorlásklub az Első Újonc Kupát Csopakon kezdő versenyzők, és vitorlástáborok növendékei számára Optimist és RS Feva hajóosztályokban. Az Újonc Kupa célja, hogy a gyerekek kedvet kapjanak pályaverseny-vitorlázáshoz.

Az előzetes visszajelzések alapján a rendezők 60-70 közötti hajószámot várnak, és a nagyobb hagyománnyal rendelkező ifjúsági versenyklubok (THE-YKA, MVM, KVK, CSVI, DSC) mellett örvendetesen számos új szereplő (TVSK-Alsőörs, BFYC-Balatonfő, OptiSul-Keszthely, Vagabund SE-Fonyód, Balatongyörök) „versenyzője” jelezte részvételi szándékát.  Az Újonc Kupa két csoport szakmai továbblépésén kíván segíteni: a versenysportban már bekapcsolódott kezdő versenyzőkön, valamint a haladó vitorlástáborozók körén. Az Első Kereked Újonc Kupa célja, hogy felkeltse a pálya-versenyvitorlázás iránti érdeklődést, valamint segítse a szélesebb-körű táborozó-bázisok és klubrétegek bekapcsolását a versenysportba.

Forrás: Kereked VK